Beneveztünk a 2013-as futamra is!
Herbály László & Herbályné Szalánczy Ildikó élménybeszámolója a Budapest-Bamako Futamokról
Ars poetica
Ars poetica: Érzés, ami hajt minket
2012. október 24., szerda
2012. február 15., szerda
KÜLDETÉS TELJESÍTVE!!!
Hősiesen viseltük a port, zötykölődést, a gumiproblémákat, határátlépési kihívásokat, gyűrtük a kilométereket, versenyeztünk az idővel és a technikával, az autónak is bizonyítania kellett és miután Bissau városban áthaladtunk a sárga célkapu alatt, elmondhatjuk:
- A Budapest-Bamako 2012-es Rally futamot teljesítettük!
De küldetésünk másik célja, az adományok célba érése is, ezért utunkat folytattuk Cacine falu felé. Meghitt hangulatban, kicsit megszeppenve álltak a gyerekek, na meg mi is a Misszió által létrehozott iskola udvarán. Rendkívüli érzés, hogy mi arathattuk le azt a boldogságot, amit az adományozás öröme okozhat, mi lettünk azon kiváltságosok, akik ezt az élményt és jóérzést magunkénak tudhatjuk, ezzel megkoronázva utunkat, hiszen ezért vállaltuk be ezt a hosszú futamot, az összes kockázati tényezőjével együtt. Ez a nemes feladat kellett a lelkünknek, így lett teljes a küldetés.
Köszönjük minden támogató és adományozó segítségét!
2012. február 8., szerda
HAZAÉRTÜNK!
Ugyan csomagjaink megcsappanva, de épen és egészségesen hazaértünk a Budapest-Bissau futamról és biztatásként csak annyit mondhatunk:
Folytatás is lesz még, hiszen összegzést is írunk és fotókat is feltöltünk, sőt készítünk videót is, de most egy kicsit fellélegzünk. Jelentkezünk hamarosan...
- EZ A KALAND RÉSZE VOLT!!!!
Folytatás is lesz még, hiszen összegzést is írunk és fotókat is feltöltünk, sőt készítünk videót is, de most egy kicsit fellélegzünk. Jelentkezünk hamarosan...
2012. február 4., szombat
Repülünk lányunkhoz
Végre repülünk, elsőként Lisszabon felé, ahol mi átszállunk a londoni járatra, a többiek pedig Budapest felé, így itt elbúcsúzunk a 003-as fiatalokból velünk maradt Balázstól és Marcitól, akik előző este ismét bevállaltak egy hamburgeres vacsit, de most kissé meghajtotta őket mohóságuk. Közben kiderült, hogy a 9:40-es indulásunkat áttették 11:30-ra, így várakozás következik, viszont végre van térerő a telefonjainkon, így nekilátunk a telefonálgatásnak és közben sorra érkeznek a beragadt SMS-ek, így kissé megkésve tudtuk meg, hogy a NoPara csapat, Bea és Laci tagja Dakarba repült és ha időben megkaptuk volna az SMS-eiket, akkor akár csatlakozhattunk volna hozzájuk. Hát erről így már lecsúsztunk, sajnos.
Végre elérkezett a járat indulási ideje, így egyre izgatottabbak vagyunk, hiszen nemsokára megölelhetjük egyetlen lányunkat, aki már szétizgulta magát miattunk. Most ő is megérezte, hogy min megyünk mi szülők keresztül, amikor szeretteink távol, az ismeretlenbe vannak. Megérkezünk, bőröndök is rendben (fületlenül), de mi fülig érő szájjal már öleljük is Renit. Nagy a boldogság, bepréselődünk a kis autójába és húzunk haza (bébibogyó...) Levit még otthon értük, de nemsokára indul dolgozni, így lepakolunk és Renivel bebuszozunk a városba, hogy kényelmesen megvacsorázzunk. A kiszemelt brazil étterem dugig van, így másnap estére előre befoglalunk helyet ide magunknak, majd átmegyünk egy másik, thai étterembe, ahol végre egy jót eszünk. Visszabuszozunk a kis stúdiólakásba, majd rendezkedés, matracfújás és alvás. Persze Reni egy kicsit bebújt hozzánk, mint kiskorában, ami mindannyiunknak már nagyon hiányzott, de ezzel minden rendes családban így van az ember.
Az elkövetkezendő néhány napban megfőzzük kedvenceinket (pl. csirkepörkölt galuskával, tejfölös uborka salátával vagy az egyszerű, de ízletes krumplis-tészta, de egy jó tojásos-galuska salátával is nyerő), közös vásárlás, esti brazil vacsorázás laza koktélokkal dúsítva és élménybeszámoló, éjszakába nyúló dumcsi, szóval egy kis családi élet.
Végre elérkezett a járat indulási ideje, így egyre izgatottabbak vagyunk, hiszen nemsokára megölelhetjük egyetlen lányunkat, aki már szétizgulta magát miattunk. Most ő is megérezte, hogy min megyünk mi szülők keresztül, amikor szeretteink távol, az ismeretlenbe vannak. Megérkezünk, bőröndök is rendben (fületlenül), de mi fülig érő szájjal már öleljük is Renit. Nagy a boldogság, bepréselődünk a kis autójába és húzunk haza (bébibogyó...) Levit még otthon értük, de nemsokára indul dolgozni, így lepakolunk és Renivel bebuszozunk a városba, hogy kényelmesen megvacsorázzunk. A kiszemelt brazil étterem dugig van, így másnap estére előre befoglalunk helyet ide magunknak, majd átmegyünk egy másik, thai étterembe, ahol végre egy jót eszünk. Visszabuszozunk a kis stúdiólakásba, majd rendezkedés, matracfújás és alvás. Persze Reni egy kicsit bebújt hozzánk, mint kiskorában, ami mindannyiunknak már nagyon hiányzott, de ezzel minden rendes családban így van az ember.
Az elkövetkezendő néhány napban megfőzzük kedvenceinket (pl. csirkepörkölt galuskával, tejfölös uborka salátával vagy az egyszerű, de ízletes krumplis-tészta, de egy jó tojásos-galuska salátával is nyerő), közös vásárlás, esti brazil vacsorázás laza koktélokkal dúsítva és élménybeszámoló, éjszakába nyúló dumcsi, szóval egy kis családi élet.
 |
| Las Iguanas étterem, Brighton |
2012. február 3., péntek
Városnézés, shopingolás, pakolás
Reggel elsőként is betaxiztunk a Malaika Hotelbe, hogy a wifi segítségével leellenőrizzük, hogy átérkezett-e a pénz a számlánkra. Teljes a siker, megnyugodhatunk, már a számlánkon van, így elindulunk a kézművesekhez a karkötők és nyaklánc miatt.
Mivel mellette van a kikötő is, így egy kitérőt teszünk oda, hogy belélegezzük a helyi szagokat, feeling-et. Sok volt a rendőr és a fontos ember, akik figyelmeztettek minket, hogy ne fotózzunk le bármit, mármint mutattak néhány katonai hajót, amit ne. Mivel halpiacként bűzölgött a környék a döglött halaktól, így nem sokáig bírtuk.
A kézművesek végre elkészültek a csecsebecsékkel, így átsétálunk egy másik piacra, ahol tudjuk, hogy lehet kapni egy tökhéjba faragott, bissaui térképet, ami nagyon megtetszett nekünk és vásárolni szeretnénk ilyet, mivel a jól bevált hűtőmágnes gyűjteményünket nem tudtuk gyarapítani ezen az utunkon. Megtaláltuk a piacot és a souvenirt is, melyet kis alkudozás után meg is vettünk, így sétálhattunk már a szállásunk irányába, hogy útközbe egy másik piacon, amit már tegnap kinéztünk magunknak bőröndöket vegyünk, hiszen nincs mibe csomagolni a repülőre szánt dolgainkat.
László ismét a legzegzugosabb sikátorba sétált be, alig vártuk, hogy kiérjünk belőle, hiszen itt a fehér ember kuriózum. Sikerült a bőröndökre is kialkudni egy árat, így taxit fogunk és vissza pakolni a szállásra, hiszen este 10 órától már becsekkolás van a repülőre, ami hajnal 2:30-kor indul. Persze addig van még egy kis pihenésre is időnk, hiszen hosszú lesz az út Londonig, azaz Brightonig.
Bepakolás, zuhanyzás, pihi, majd 10 órakor indul a gyalog cipekedés a repülőtérre, ami kb. 1 km-en belül van a szállásunktól, csak éppen egy sötét körforgalmon és ösvényeken kell áthaladnunk. Persze az új bőröndnek máris letörik a füle és a rángatásba kissé le is izzadunk. A beengedő kapunál teljes a káosz, egymást lökdösik a helyiek, hogy bőröndjeiket a futószalag végén levegyék. Közben egy helyi fiú sikeresen letöri a másik bőröndünk fülét is, pipák is lettünk rá. Csomag megkaparintva, így beállunk a sorba, hogy megkapjuk a beszállókártyákat. Lassan halad minden, de végül bejutunk a váróba, ahol órákat töltünk még el a hajnali indulásig.
Mivel mellette van a kikötő is, így egy kitérőt teszünk oda, hogy belélegezzük a helyi szagokat, feeling-et. Sok volt a rendőr és a fontos ember, akik figyelmeztettek minket, hogy ne fotózzunk le bármit, mármint mutattak néhány katonai hajót, amit ne. Mivel halpiacként bűzölgött a környék a döglött halaktól, így nem sokáig bírtuk.
A kézművesek végre elkészültek a csecsebecsékkel, így átsétálunk egy másik piacra, ahol tudjuk, hogy lehet kapni egy tökhéjba faragott, bissaui térképet, ami nagyon megtetszett nekünk és vásárolni szeretnénk ilyet, mivel a jól bevált hűtőmágnes gyűjteményünket nem tudtuk gyarapítani ezen az utunkon. Megtaláltuk a piacot és a souvenirt is, melyet kis alkudozás után meg is vettünk, így sétálhattunk már a szállásunk irányába, hogy útközbe egy másik piacon, amit már tegnap kinéztünk magunknak bőröndöket vegyünk, hiszen nincs mibe csomagolni a repülőre szánt dolgainkat.
László ismét a legzegzugosabb sikátorba sétált be, alig vártuk, hogy kiérjünk belőle, hiszen itt a fehér ember kuriózum. Sikerült a bőröndökre is kialkudni egy árat, így taxit fogunk és vissza pakolni a szállásra, hiszen este 10 órától már becsekkolás van a repülőre, ami hajnal 2:30-kor indul. Persze addig van még egy kis pihenésre is időnk, hiszen hosszú lesz az út Londonig, azaz Brightonig.
Bepakolás, zuhanyzás, pihi, majd 10 órakor indul a gyalog cipekedés a repülőtérre, ami kb. 1 km-en belül van a szállásunktól, csak éppen egy sötét körforgalmon és ösvényeken kell áthaladnunk. Persze az új bőröndnek máris letörik a füle és a rángatásba kissé le is izzadunk. A beengedő kapunál teljes a káosz, egymást lökdösik a helyiek, hogy bőröndjeiket a futószalag végén levegyék. Közben egy helyi fiú sikeresen letöri a másik bőröndünk fülét is, pipák is lettünk rá. Csomag megkaparintva, így beállunk a sorba, hogy megkapjuk a beszállókártyákat. Lassan halad minden, de végül bejutunk a váróba, ahol órákat töltünk még el a hajnali indulásig.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)