Ars poetica

Ars poetica
Ars poetica: Érzés, ami hajt minket

2013. január 31., csütörtök

7. nap - Hideg éjszaka után...

Reggel 6:30 felé ébredezünk a dermesztő hidegtől átfagyva, vacogva, kezünk, lábunk jég, orrunk letörik a hidegtől, pedig melegítőben vagyunk a takaró alatt, Lacinak a torka is megfájdult. Kedvünk sincs felkelni a sötét reggelben, de körülöttünk halljuk, hogy már készülődnek a többiek. Valószínűleg a versenykategóriásoknak kell időben elindulni, hogy teljesíteni tudják a mai etapot. Lassan rászánjuk magunkat a felkelésre és lefagyott stílusban összeszedjük magunkat, becsomagolunk.

Útra készen állva, térképteregetés az autón, hogy megnézzük a mai feladatot, aminek a végcélja Smara mellett van. Megállapítjuk, hogy ennek eléréséhez ismét egy kb. 300 km-es kitérőt kellene tennünk egy bizonytalan útszakaszon, ezért megszavazzuk, hogy inkább maradjunk a főúton, találjunk egy tusolós szállást magunknak éjszakára, na és persze internetkapcsolatot, hogy hírt tudjunk adni magunkról. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy az elkövetkezendő napokban már bizonytalanabb lesz annak lehetősége, hogy internetezzünk, így nem kell azonnal izgulni az otthoniaknak, ha nem lesz friss információ fenn a blogban.
Ahogy a nap felkúszik az égre a hegyek mögül, kezd melegedni az idő is és mivel már nem kell úgy rohannunk, úgy döntünk, hogy készítünk magunknak egy kávét, forró levest ezért kiszedjük az ehhez szükséges dolgainkat és megterítünk hozzá. Közben ismét pólóra kell vetkőzni a nap melegétől, kezdünk feloldódni a lefagyásból.

Kényelmesen elindulunk a mai szakaszt teljesíteni. Ahogy haladunk a táj futurisztikusan el kezd változni, egyik oldalon homoksivatag, a másik oldalon dimbes-dombos, köves táj, amin apró cserjék vannak, mintha mákkal lenne megszórva. Hosszan megy az út a beláthatatlan semmibe, így van időm a blogot előre megírni az autónkba rögzített notebookon.

Blogírás közben beértünk egy városba (Guelmim), ahol találtunk (Ildi vette észre) egy internetező helyet (elfüggönyözött fülkékben neteznek) és gyorsan befizetünk ide mi is. Fotókat is próbálunk feltenni még az előző naphoz is, reméljük sikerülni fog. Közben hozzánk csatlakozik a 064-es csapat is (elromlott a GPS-ük) és ők is betértek ide az internetezőbe, de ők nem a saját gépükkel próbálkoznak, így az arab billentyűvel meggyűlik a bajuk. Megvárjuk őket, majd a városból kifelé menet megtankolunk még.



A nap nagyon erősen süt, már 30 fokot mutat a hőmérő és a táj egyre kopárabb. Beérünk Tan-Tan városba, ahol szeretnénk valamit harapni, ezért keresünk egy helyiekkel teli grillezős étkezdét az út szélén. Sikerült rátalálnunk a megfelelőre, ahol csirkés-batyut meg marhahúsos batyut ettünk, sültkrumplival és teáztunk is.


Utunkat folytatjuk, mely hamarosan eléri az óceánpartot El Ouatia-nál, így ott leszaladunk, hogy a már távolról is látszó, hatalmas hullámokat lássuk és egy kis tengeri levegőt szívjunk magunkba. A város egy páracsíkban úszik és csodálatos látvány, ahogy a homokos partot eléri a habos hullámsor.


Amíg mi fotózgatunk, addig 051 továbbhalad, hogy majd úgyis utolérjük őket. Csörög a telefonunk, a 051-es Józsi hív, hogy a következő szakaszon vannak rendőrök, akik áttúrták az autójukat és elvettek tőlük egy üveg whiskyt, tehát mi még időben vagyunk, dugdossuk el a pálinkáinkat. Gyorsan megállunk az út szélén, hogy megmentsük az italokat, hiszen gyomortisztításra szükségünk van. Haladunk tovább és egy szép öbölbe érünk, amit a nap kedvezőtlen állása miatt, szeretnénk visszafordulva is megfotózni, ezért a domb tetején keressük a megfelelő fordulós helyet, amikor az a bizonyos ellenőrzőpont következik. Szerencsénkre voltak előttünk mások is, így ránk nem fordítottak nagy figyelmet. Bedobtam a széles mosolyt, amire azonnal viszonzást kaptunk és már intett is tovább minket. Ez szerencsés dolog, de mi lesz a le nem fotózott öböllel? Rászánjuk magunkat és megfordulunk, hiszen az már többször beigazolódott, hogy amit a fotózásból kihagyunk, mert rohanunk, azt utólag mindig nagyon sajnáljuk.


Tehát vissza, széles mosoly, hogy csak fotózni megyünk, mert csodálatos a táj. Fotózás, majd újra a rendőrök felé, de figyelünk arra, hogy ne érjünk oda egyedül, legyenek velünk mások is. Már integet nekünk a rendőr, hogy mehetünk.

Sötétedésre érjük el a kiszemelt város Tarfaya peremét, ahol már várnak ránk a 051-esek. Lassan begurulunk a városba, ami látszólag szegényes, már-már feladjuk a szálláskeresést, amikor egy Hotel épületet látunk, ahová a fiúk beszaladnak megnézni. Meglepően elegáns belül és a szobák is rendben vannak (még meleg-víz is van), tehát maradunk. Az autóinkkal felállunk a szálloda elé, ahol egy éjszakai őr fog figyelni rájuk. Még wifi is van az étterembe, ahol a frissítő tusolás után, még egy kellemeset is tudunk vacsorázni (grillezett, helyi tonhalat).
Kellemesen megtelünk, majd lepihenünk.