Ars poetica

Ars poetica
Ars poetica: Érzés, ami hajt minket

2013. február 8., péntek

15. nap - Afrikai falusi turizmus...

Végre ágyban, tisztán, kipihenve ébredtünk, majd átsétáltunk a reggelizős helyre, ami már teli volt Bamakossal. Olyan afrika módjára (lassan) kihozták a kávét, kalácsot, bagettet, egy kis vajat, kockasajtot, mini lekvárt és egy pohár juice-t. Közben interneteztünk és beszéltünk Viberen az otthoniakkal.

Kényelmesen összepakoltunk, majd elindultunk a mai célállomásra Canjufa falu felé, ahol a helyieknek adományozunk és eltöltünk náluk egy autentikus estét. Tavaly is volt egy ilyen esténk a porba, tömegbe, sötétbe, a sátrak és autók között mászkáló emberekkel. Talán idén más lesz. Az út javát betonon lehet megtenni, de figyelni kell a buckákra, rohangáló sertésekre, gyerekekre, a falvakban fekvőrendőrökre.


Útközben megelőzzük a 082-es csapatot, akiknek az autója már csak 20-40 között bír menni, így ők nem vállalják már be a földúton való vezetést. Pár száz kilométerrel a cél előtt nem lenne jó, ha az autójuk feladná.

A határátkelés most egyszerűbbnek ígérkezik, legalábbis tavaly az volt. Itt a legfontosabb az ajándék a vámosoknak, legjobban a baseballsapkának örülnek. Ismét rátaláltam egy szimpatikus lányra az út szélén sétált, akit megajándékoztam lányunk ruháival és ő is örült. Így nagyon jó adni.


Megérkeztünk Canjufa faluba, ahol a focipályán volt kialakítva a helyünk, itt azonnal megrohanták a gyerekek az autónkat, kiabáltak rámásztak, hátul felálltak rá, alig tudtunk haladni, még a rendszámtáblánkat is lerúgták, de meg lett a porban.


Mozdulni sem lehetett a sok gyerektől, akik kéregetnek, fogdosnak és folyamatosan beszélnek hozzánk. Próbáltam őket lekötni és dalolgatni nekik/velük, amire egészen jól reagáltak, sőt a Boci, boci, tarkát... szépen tudták ismételni hang után, ami nagyon tetszett nekik.


Két lányka nagyon kiszemelt magának és úgymond le se szálltak rólam, míg adtam nekik lányunk ruháiból néhányat. Pár perc múlva, már abban futottak vissza hozzám boldogan és egész este élvezhettem társaságukat.


A focipálya közepén állt egy platós terepjáró, amit fa rönkökkel kerítettek el és védtek a rendőrök a helyiektől. Erre a platóra kellett tenni az adományokat, melyek oda-vitele is már iszonyú nyüzsgést eredményezett. Az autó körül csillag formában elkezdtek sorba állni az asszonyok, gyerekek és a platón lévő ember próbálta szétosztani az adományokat, aztán kapkodás, belső harcok egy-egy ruhaneműért, majd már a rendőrök sem bírtak a verekedésekkel, pedig fahusánggal verik őket, így az autó kihajtott a tömegből és a focipályáról. Nem szép látvány, ahogy egymást "ölik" a dolgokért, így nehéz igazságosan szétosztani és az adományozás öröme is elvész.


Rengetegen vannak körülöttünk, szűnni nemakaró létszámban, így a sátorverés gondolata sem jut az eszünkbe, inkább a kocsiba alszunk, ha kell. Szomszédunkban áll a Bátya faluból származó Géza, akinek szuperül fel van szerelve az autója (tetőn van az ágyboksza, hátul van tusolója stb.), de ő nem zavartatja magát a tömegtől és nyugodtan fürdőgatyára vetkőzik, ami hát testes formája és ősz szakálla miatt a helyieknek furcsa látvány, majd nekilát enni és tusolni is. Látványosságként kezelik.

Találkoztunk egy brazil, fehér családdal, akik itt élnek köztük önkéntesként és két kislánya is már ide született. Mesél nekünk a helyiek szokásairól, feladatuk fontosságáról.


Már sötétedik, de még mindig sokan vannak körülöttünk, bár szomszédaink a Mercis fiúk ennek ellenére leverik sátraikat, mi még várunk. Közben távolról dobszóló hallatszik és egy kis ének, majd kiderül, hogy itt van Pákó, akit ismét ünnepelnek, de ki tudja, hogy miért.
Lassan rászánjuk magunkat, hogy sátrat verjünk és megpróbáljunk elmenekülni a tömeg elől a nagy védelmet nyújtó sátrunkba. Nehezen csendesül a tábor, de végre tudunk pihenni, amikor újabb Bamakos csapatok érkeznek nagy hangzavarral és pont körülöttünk verik le sátraikat, így most tőlük nem sikerül aludni és sajnos hajnalban újra nekizendítenek. Nem sokat tudtunk pihenni.