Ars poetica

Ars poetica
Ars poetica: Érzés, ami hajt minket

2013. február 6., szerda

13. nap - A szavanna varázsa...

Hajnalban sípszóra ébredtünk, mert a versenykategóriásokat így ébresztették. Lustán kászálódtunk ki a sátorból és meglepetésünkre pont a sátrunk mellett a helyiek portékáikat szépen kipakolták a földre pokrócaikra és kedvesen invitáltak minket vásárlásra.


Volt köztük egy nagyon szép lány, akinek Reni lányunk ruháiból adtam néhányat, ő pedig örömmel fel is próbálta, nagyon csinos volt benne, viszonzásként adott érte karkötőket és megadta e-mail címét is, sőt a mobiljával kérte, hogy csináljunk közös fotót. Hát nem gondoltuk volna, hogy itt az "isten háta-mögött" van olyan fiatal, akinek van e-mail címe. Kedvesen elbúcsúztunk tőle és nagyon jó érzés, hogy egy ilyen kedves és szép lánynak tudtunk segíteni lányunk ruhájával.



Közben a táborba bóklászó egyik fekete-kendős férfi a sátrunk mellett kb. egy méterre a botjával lökdös valamit a földön, látszólag egy apróbb kígyónak tűnt, de aztán kiderült, hogy egy tenyérnyi skorpió az, aki feltartott farkú, dühös pozíciót vett fel. Azonnal mindenki körbeállta és fotózta. Sokan strandpapucsba vannak, így megdöbbentek, hogy mennyire jól álcázza magát, hiszen teljesen azonos a színe a talajjal. És ez a sátrunk mellett történt, még jó hogy nem bújt be hozzánk véletlenül, vagy akár rá is léphettünk volna. Hát erre most már jobban odafigyelünk, cipőt nem hagyjuk a sátor előtt stb.


Ma ismét egyedül vágtunk neki a távnak, melyet elsőként betonon kezdtünk, de gyorsan, a kátyúk miatt még nappal sem lehet haladni. Mivel nem reggeliztünk, így az útról letérve egy árnyas fánál megálltunk, hogy piknikezős reggeliben legyen részünk, távol az emberektől.


Mivel a szavannán rallyzést mindenképpen szerettük volna, így levágtuk az utat egy általunk kigondolt szakaszon, aminek levezetőjét is már igen nehezen találtuk meg. Mivel ezeken a földutakon általában csacsifogatosok hajtanak, ezért ezek nem túl szélesek, össze-vissza kanyarognak, kerülgetve bokrokat, fákat és szerteágazóak, ezért sokszor nehéz eldönteni a helyes útirányt. Itt-ott homokos, majd fatörzsek leszáradt része áll ki a földből vagy a tüskés bozótok ágai karistolják az autó oldalát és haladni csak lassan lehet rajta.

Több falucskán is áthajtottunk és néhány helyen kérdezősködtünk is, hogy valóban jó irányba megyünk-e. Az egyik falunál csak asszonyok, fiatal lányanyák és gyerekek jöttek elénk, látszólag nagyon meglepődve, hiszen ilyen furcsaságot, mint mi még nem láttak. Adtunk nekik cukorkát, szappant, foszforeszkáló karperecet, házi készítésű sós sütit (Anyukám sütötte) és cserébe beinvitáltak a körbekerített privát területükre. Kedvesen leültettek minket a kunyhó előterében kialakított bridzsre, majd látván a gyerekeket eszembe jutott, hogy van nekünk színes ceruzánk és füzetünk is, így behoztam nekik, de megdöbbenésünkre még a felnőttek sem tudták, hogy mire jó. Én elkezdtem vele színes nyuszifigurát rajzolni és adtam oda nekik is a ceruzát, hogy próbálják, de nehezen értették meg, hogy mit csináljanak vele. Talán megzavarjuk ezzel őket, de ha megjönnek a férfiak és lesz köztük valaki, aki látott már ilyet és ennek hatására valamelyik gyerek még akár iskolába is fog járni. Ki tudja, hogy mit válthat ez ki belőlük. Időnk szűkös, ezért megköszönjük a vendéglátást és elköszönünk tőlük.



Már-már azt gondoljuk, hogy nincs sok hátra az útból,­ - mert azért nagyon fárasztó cikázni a bozótok és fák között - amikor Mamari faluból valószínűleg nem a jó úton jöttünk ki, így egy rövid szakaszt vissza kellett mennünk, hogy megtaláljuk a helyes utat. Végre beérkeztünk a megadott Fette Fouru falucskába, ahol már dobolnak is a helyi fiatalok és csak néhány Bamakos autó állt. Kiszállunk mi is, de annyira tetszik nekik a fehér ember és a beszédünk, hogy szinte folyton nevetnek. László fotózza őket, aminek a visszanézése még nagyobb örömöt jelentett nekik, ezért már mindenki akart egy fotót magáról, hogy megnézhesse. Nagy volt a vidámság és a ricsaj körülötte.
Mivel itt adományokat fogunk adni és a táborhely még odébb van, ezért tovább haladunk kb. 2 km-t a baobab fa alatti placcra, ahol még csak néhány Bamakos veri fel sátrát, így van terület és végre világosság, hogy kiválasszuk a táborhelyünket.


Ismét lapátos szar eltakarítás (na meg skorpió mentesítés), majd sátorépítés és főzőcske. László hamar elfárad, ami nem csoda, hiszen igen fárasztó vezetés volt a mai, ezért hamar elalszik. Én is csak a blogot írom meg gyorsan, hogy ne maradjak le addig, míg végre internethez jutunk. Lefekvéshez készülők, amikor kiderül, hogy Lászlónak hidegrázása van és lázas, így gyorsan gyógyszert adok neki és jól bebugyoláljuk. Remélem reggelre jobban lesz. Nekem meg a jobb karomon kiütések vannak, mint a nagyobb szúnyogcsípések, pedig isszuk a fertőtlenítő pálinkát.

Az éjszaka iszonyú, hörgős kiabálásra ébredtünk, ami pont a sátrunk mellől hallatszott. Nem mertem kinézni, hátha egy helyi pásztor akar kéregetni és esetleg nyomorék is, mert a hang, amit adott olyan volt. Reggel derült ki, amikor a szomszédainktól érdeklődtem és kiderült, hogy valaki holdkóros és ő kiabált az éjjel, de nem tudták felkelteni, hogy maradjon csendbe.

Megtett kilométer: kb. 300 km