Végre repülünk, elsőként Lisszabon felé, ahol mi átszállunk a londoni járatra, a többiek pedig Budapest felé, így itt elbúcsúzunk a 003-as fiatalokból velünk maradt Balázstól és Marcitól, akik előző este ismét bevállaltak egy hamburgeres vacsit, de most kissé meghajtotta őket mohóságuk. Közben kiderült, hogy a 9:40-es indulásunkat áttették 11:30-ra, így várakozás következik, viszont végre van térerő a telefonjainkon, így nekilátunk a telefonálgatásnak és közben sorra érkeznek a beragadt SMS-ek, így kissé megkésve tudtuk meg, hogy a NoPara csapat, Bea és Laci tagja Dakarba repült és ha időben megkaptuk volna az SMS-eiket, akkor akár csatlakozhattunk volna hozzájuk. Hát erről így már lecsúsztunk, sajnos.
Végre elérkezett a járat indulási ideje, így egyre izgatottabbak vagyunk, hiszen nemsokára megölelhetjük egyetlen lányunkat, aki már szétizgulta magát miattunk. Most ő is megérezte, hogy min megyünk mi szülők keresztül, amikor szeretteink távol, az ismeretlenbe vannak. Megérkezünk, bőröndök is rendben (fületlenül), de mi fülig érő szájjal már öleljük is Renit. Nagy a boldogság, bepréselődünk a kis autójába és húzunk haza (bébibogyó...) Levit még otthon értük, de nemsokára indul dolgozni, így lepakolunk és Renivel bebuszozunk a városba, hogy kényelmesen megvacsorázzunk. A kiszemelt brazil étterem dugig van, így másnap estére előre befoglalunk helyet ide magunknak, majd átmegyünk egy másik, thai étterembe, ahol végre egy jót eszünk. Visszabuszozunk a kis stúdiólakásba, majd rendezkedés, matracfújás és alvás. Persze Reni egy kicsit bebújt hozzánk, mint kiskorában, ami mindannyiunknak már nagyon hiányzott, de ezzel minden rendes családban így van az ember.
Az elkövetkezendő néhány napban megfőzzük kedvenceinket (pl. csirkepörkölt galuskával, tejfölös uborka salátával vagy az egyszerű, de ízletes krumplis-tészta, de egy jó tojásos-galuska salátával is nyerő), közös vásárlás, esti brazil vacsorázás laza koktélokkal dúsítva és élménybeszámoló, éjszakába nyúló dumcsi, szóval egy kis családi élet.
Végre elérkezett a járat indulási ideje, így egyre izgatottabbak vagyunk, hiszen nemsokára megölelhetjük egyetlen lányunkat, aki már szétizgulta magát miattunk. Most ő is megérezte, hogy min megyünk mi szülők keresztül, amikor szeretteink távol, az ismeretlenbe vannak. Megérkezünk, bőröndök is rendben (fületlenül), de mi fülig érő szájjal már öleljük is Renit. Nagy a boldogság, bepréselődünk a kis autójába és húzunk haza (bébibogyó...) Levit még otthon értük, de nemsokára indul dolgozni, így lepakolunk és Renivel bebuszozunk a városba, hogy kényelmesen megvacsorázzunk. A kiszemelt brazil étterem dugig van, így másnap estére előre befoglalunk helyet ide magunknak, majd átmegyünk egy másik, thai étterembe, ahol végre egy jót eszünk. Visszabuszozunk a kis stúdiólakásba, majd rendezkedés, matracfújás és alvás. Persze Reni egy kicsit bebújt hozzánk, mint kiskorában, ami mindannyiunknak már nagyon hiányzott, de ezzel minden rendes családban így van az ember.
Az elkövetkezendő néhány napban megfőzzük kedvenceinket (pl. csirkepörkölt galuskával, tejfölös uborka salátával vagy az egyszerű, de ízletes krumplis-tészta, de egy jó tojásos-galuska salátával is nyerő), közös vásárlás, esti brazil vacsorázás laza koktélokkal dúsítva és élménybeszámoló, éjszakába nyúló dumcsi, szóval egy kis családi élet.
 |
| Las Iguanas étterem, Brighton |
