Nemzeti Park vagy mi?

Végre lehetett egy kicsit tovább aludni, mert csak 10 órakor volt a rajt. Mivel lehetett csónakázni a Gambia folyón, így a csapat úgy döntött, hogy nem hagyjuk ki. 20 fővel indul a hajó, de két turnus is összejött rá, így várakoznunk kellett, amíg az első csapat visszaér. A folyón az állatvilág igen csekély volt, épp csak víziló fülét vagy vízfodrozódást láthattunk. Szinte teljesen kiürült a tábor, mire elindultunk a parkból kifelé. Persze ismét csak vezetővel lehetett kimenni a parkból, de mi szerettünk volna állatokat is látni, ezért egy másik úton indultunk el. Egy tisztáson láttunk varacskos disznót, néhány marabut és antilopot. A vezető ezért a kis letérőért ismét pénzt akart kérni tőlünk, így visszaindultunk a régi úton.

Amikor kiértünk az aszfaltra derült ki, hogy a csavaros kerekünk nagyon ereszt, le kell cserélni, így félreálltunk szerelni. A legegyszerűbbnek az tűnt, hogy a gumijavítóval befoltozzuk a lyukas gumit és felpumpálva visszatesszük. Próbáltuk az eseményt ismét fotózni, de a fényképezőgép össze-vissza exponált, valószínűleg a rázkódástól és a sok portól valami elromlott benne.

Nagyon meleg volt a tűző napon és aszfalton, ahol a semmiből ismét ott termettek a helyi kíváncsiskodók. Közben a kannákból tankoltunk az autókba, mert innentől mi húzzuk őket az üzemanyag spórolás miatt, de kb. 120 km után újból kifogyott, így ismét megálltunk és sikerült még 20 litert vásárolni egy kisbuszostól üzemanyagot. Sajnos a mi autónk egyre erőtlenebb, így túl sokáig nem tudtunk vontatni, na meg a kegyetlenül nagy kátyúk miatt sem.
Már sötétben értünk a határhoz, ahol a legfontosabb dolog az ajándék, egy-egy baseball sapkáért már nyílik is a sorompó. Még néhány kilométert kellett haladnunk a megadott táborhelyhez, ami egy falusi iskola udvara volt. A bejutást már egy helyi autó is segítette, mert hatalmas volt a tömeg és a por. Már sok Bamakós állt egymás hegyén-hátán, közben előkerültek a 059 és 040 csapatok is és benavigáltak minket egy kisebb udvarra, hogy közel álljunk egymáshoz. Ismét előkerült a pálinka és beindult az esti élet. A helyiek doboltak, zenéltek, az asszonyok táncoltak, a gyerekek futkostak a tömegben. Főztek is nekünk valami húst rizzsel, amit meg is kóstoltunk, az íze jó volt, csak a hús ment bele az ember fogába. Találkoztunk azzal a fiatalemberrel (Zalánnal), akivel riport is készült már és magyarként itt lakik, akivel beszélgettünk egy kicsit a helyi szokásokról. A jó hangulatban néhány vállalkozókedvű fehér ember is beállt táncolni a helyiek közé, akik barátságosak voltak.

Kútba esett álom...

Indulás után, bementünk Velingara iskolájába, hogy átadjuk az ajándékokat. A 003-as fiatalok az előtérbe ücsörgő asszonynak adták a szatyrokat, mert ő gyűjtötte be, de ez így személytelennek tűnt, ezért László úgy gondolta, hogy mi inkább osszuk szét. Hát lehetetlenség volt a sok erőszakos gyereket fegyelmezni, szétkapkodták a kezünkből, széttépték a zacskót, ez sem volt így jó élmény, viszont lehetett őket fotózni.

Mivel ma még el kell érnünk világosba a Niokolo Koba Nemzeti Park bejáratát, ezért nekivágtunk a bozótos szavannának. Mivel ma is csak falvak nevei szerint lehetett haladni, így a sok földútból kellett kiválasztani a jót, illetve kérdezősködni kellett több helyen. Több faluba láttuk, ahogy csoportosan húzzák a vizet 40-50 méter mély kútból, így az egyiknél lelassítottunk, hogy tudjunk fotózni. Fotózás közben egy nagy ütést éreztünk és az autó jobb eleje lesüllyedt. Kiderült, hogy belehajtottunk egy kútgyűrűbe, így a jobb kerekünk a levegőbe lógott, felülve az autó a első differenciálművére.

Hát a nézegetésnek meg lett az ára, de azonnal van segítség, mert itt vannak velünk a 003-as fiatalok. A helyiek kézzel azonnal emelgetni akarták az autót, de nem engedtük. Elő az emelőket és indul az ötletelés a megoldásra. A homokvasat tegyük a kerék alá a kútgyűrű szélére, csak meg kell emelni az autót. Ezt több lépcsősen lehet csak megcsinálni. Közben befutottak más Bamakósok is, fotózták és videózták az eseményt. A helyiek is nagyon kíváncsiskodtak, körbe álltak minket. Persze László nem adta fel és sikerült a homokvason kifarolni a kútgyűrűből, melyet tapssal ünnepeltünk. Szerencsénkre nagyon lassan mentünk bele, így nem lett semmi baja az autónak, haladhattunk tovább.

Végre elértük a főutat is, ahol már lesznek nagyobb falvak, hogy tankolni tudjunk. Az első kútnál viszont kiderült, hogy egész Szenegálba nincs gázolaj, így a futam nem fog tudni haladni, mert csak hétfőre várható az üzemanyag. Elkezdtünk számolgatni, hogy kinek mennyi üzemanyaga van, mennyit fogyaszt az autója és hány kilométer van még a célig és úgy döntöttünk, hogy a következő nagyvárost megcélozzuk. Útközben Lászlónak  zseniális ötlete támadt, hogy felváltva húzzuk egymást legalább az aszfalton, így üzemanyagot spórolunk. Meg is álltunk az út szélén, hogy összekötjük egymást, közben Marci leintett egy kamionost, hogy tőle is vegyünk üzemanyagot. Sikerült az alku, így lett +25 literünk ráadásnak, persze azért marad a vontatás is, az a biztos.

Tambacoundába már nagy a káosz a benzinkutak környékén, sok a félreállt autó, köztük Bamakós is, na meg a vérszemet kapott helyiek ajánlatai. Veszünk vizet és kenyeret, majd haladunk tovább, hogy még időben elérjük a park bejáratát. Ha az üzemanyaghiány miatt kényszer pihenőnk lesz, akkor inkább Simentinben szeretnénk ragadni, mert ott lesz látnivaló és szállás is.
Elértük a bejáratot, de csak 5 autónként és kísérővel lehet bemenni, na persze meg pénzért. Elég nehézkesen mentek a dolgok, közben az autóknál a folyamatosan kolduló gyerekek. Végre elindulhattunk befelé, de egy nagyon hosszú és rossz út vezetett be a szállásokig, persze üres szoba már nem volt, így marad a kocsiban alvás. Viszont voltak olyan rendesek, akiknek már volt szobájuk és megengedték nekünk, hogy használhatjuk a fürdőszobájukat, igaz csak hideg víz van, de ebben a melegben tökéletes felüdülést jelent. Felfrissülve beültünk az étterembe egy meleg vacsorára, ami sült csirke volt csicseriborsóval és egy banán desszertnek. Jól esett a kiszolgálás, egy kis kényelem. Már készülődtünk a lefekvéshez, amikor betoppant a másik két csapat is és azonnal beindult az élménybeszámolós, pálinkás este.

Tájékozódás GPS koordináták nélkül

A mai napon érdekes lesz a feladat, mert nem adnak GPS koordinátákat meg, csak néhány falu nevet a tájékozódáshoz, tehát kérdezni kell a helyieket és a papíralapú térképet kell használni. Lelkesen elindulunk a pontvadászatra együtt a négy csapat. Jól haladunk és még élvezhető is a szavannában autózás, itt-ott egy kis versennyel tűzdelve. Figyelni kellett az elágazásokra is, mert könnyen eltévedhet az ember. Volt olyan szakasz, amikor egymás nyomát is nehezen tudtuk követni a portól. Az egyetlen GPS pont egy híd koordinátája volt, de víz az nem volt a mederben. Itt vettem észre, hogy egy csavar fúródott a bal első kerekünkbe, de még nem ereszt, reméljük kibírja egy városig, majd figyeljük a keréknyomást.
Amikor kijutottunk egy nagyobb faluba, két csapatnak tankolnia kellett, így bekanyarodtunk egy benzinkúthoz, ahol nem volt gázolaj. Állítólag visszafelé kb. 50 km-re lehet tankolni, így a két csapat leszakadva tőlünk elindult tankolni. Mi továbbhaladtunk a táborhely felé. A letérőnél egy kútnál, sok-sok asszony és gyerek húzták a vizet, ahol megálltunk.

A 003 fiatalok nyakba akasztós kis ajándékot adtak nekik, hogy így készítsenek velük egy csoport fotót. Ez sikerült is, sőt volt közös vízhúzás is a 40 méter kútból. Barátságosak voltak és fotózni is hagyták magukat. Továbbhaladtunk a táborhelyre a baobab fák árnyékába. Sajnos a másik két csapat nem ért be a táborhelyre, így nem tudjuk mi van velük.

Határátlépés másképpen

2012. JANUÁR 25.
Reggel tankolás után kereket fújattunk egy kis gumis műhelybe, majd szembe vele volt a pék, ahol vettünk bagettet. Isteni ez a kenyerük, de a készítés körülményeit jobb nem látni, még a földről is szedik össze a kenyeret. Az egész város tele van bagett szállító emberrel, némelyik a feje tetején viszi.

A városon át kellett vergődni magunkat, ami egyre dugósabb és kaotikus volt. Itt nehéz közlekedési szabályokat érzékelni, mivel keresztbe kasul jönnek-mennek az autók. Mégis pont minket állított meg egy rendszám nélküli, szakadt Mercis, egyenruhás ember, hogy elmagyarázza, hogy rosszul közlekedünk. Mivel a kommunikáció nem volt egyértelmű, be akart minket kísérni a rendőrségre. Hát próbáltunk kedvesen magyarázni neki, hogy időre megyünk Szenegálba, valamint a nem értjük mit akar tőlünk adtuk elő. Némi jópofizás után elengedett.

Rossoba érve, már terelgettek minket a helyi katonák, hogy egy elszeparált sorba tudjunk várakozni a határátlépésre illetve a kompozásra, hogy átkeljünk a Szenegál folyón. Ez azért néhány órába telt, de közben meglepetésünkre lett térerő is a mobiltelefonokba, mert Szenegálba van elérhető hálózat. A várakozás alatt megebédeltünk és tikkadtunk a napon. A Mauritán oldalon 50 Eurót kellett fizetni a kijutásért és a kompért. Az egyik ember kis cetlit osztogat, a másik beszedi, a harmadik meg kis ajándékot kéreget. Végül-is feljutottunk a kompra, de ami odaát várt, hát az egy kicsit megrázó, szemét, nyomor, sok-sok kéregető és ki kell szállni ügy-intézni egy épületbe. Az autókat beterelték az épület mögé, ahol egy erőszakos irányítgató fekete miatt, egy talicska betörte az első lökhárítónkat, amitől László nagyon feldühödött. Én ez alatt a beléptető papírokat próbáltam intézni, de ez itt még körülményesebb volt, mint eddig. Elsőnek az útleveleket pecsételik le, majd a forgalmi engedélyek alapján 10 Eurót kell fizetni, majd egy A/4-es lapra felír 10 forgalmi adatot kézzel, majd lefénymásolják és egy másik ember piros pecsétet tesz rá és csak ezután adja oda a papírt, ami az autó kiléptetéséhez kell. A várakozás alatt vödrös gyerekek nekiláttak az autók lemosásának. Amikor itt végeztünk egy vaskapun csak akkor engednek ki, ha fizetünk 1000 helyi pénzt. Hát beléptünk Szenegálba, de riasztóbb, mint eddig valaha volt, szemét, nyomor és rengeteg fekete, igyekszünk mihamarább elhagyni a várost. Viszont végre meleg van és a táj is megváltozott szavannásra. A táborhely felé vettük az irányt, de közben vásároltunk bagettet, na meg a fiúk visszaautóztak sörért. Addig mi a fiatalokkal elautókáztunk a tóig, ahol szép volt a naplemente.

Bejelentkezés Mauritániából

Jelenleg Mauritánia fővárosában, Nouakchottban szálltunk meg, ahol volt internet, így elküldtük gyorsan az eddigi leírásainkat Berninek, hogy feltegye ide. Sajnos lassú a net, így a képeket majd később töltjük fel, illetve amíg megy néhány ízelítőt megpróbálunk feltenni. Jól vagyunk és holnap, azaz ma már Szenegálba leszünk.Végre itt már melegebb van, mert eddig inkább fáztunk.

Táborhely a B2 Beachen, Mauritániában