2012. JANUÁR 25.
Reggel tankolás után kereket fújattunk egy kis gumis műhelybe, majd szembe vele volt a pék, ahol vettünk bagettet. Isteni ez a kenyerük, de a készítés körülményeit jobb nem látni, még a földről is szedik össze a kenyeret. Az egész város tele van bagett szállító emberrel, némelyik a feje tetején viszi.
A városon át kellett vergődni magunkat, ami egyre dugósabb és kaotikus volt. Itt nehéz közlekedési szabályokat érzékelni, mivel keresztbe kasul jönnek-mennek az autók. Mégis pont minket állított meg egy rendszám nélküli, szakadt Mercis, egyenruhás ember, hogy elmagyarázza, hogy rosszul közlekedünk. Mivel a kommunikáció nem volt egyértelmű, be akart minket kísérni a rendőrségre. Hát próbáltunk kedvesen magyarázni neki, hogy időre megyünk Szenegálba, valamint a nem értjük mit akar tőlünk adtuk elő. Némi jópofizás után elengedett.
Rossoba érve, már terelgettek minket a helyi katonák, hogy egy elszeparált sorba tudjunk várakozni a határátlépésre illetve a kompozásra, hogy átkeljünk a Szenegál folyón. Ez azért néhány órába telt, de közben meglepetésünkre lett térerő is a mobiltelefonokba, mert Szenegálba van elérhető hálózat. A várakozás alatt megebédeltünk és tikkadtunk a napon. A Mauritán oldalon 50 Eurót kellett fizetni a kijutásért és a kompért. Az egyik ember kis cetlit osztogat, a másik beszedi, a harmadik meg kis ajándékot kéreget. Végül-is feljutottunk a kompra, de ami odaát várt, hát az egy kicsit megrázó, szemét, nyomor, sok-sok kéregető és ki kell szállni ügy-intézni egy épületbe. Az autókat beterelték az épület mögé, ahol egy erőszakos irányítgató fekete miatt, egy talicska betörte az első lökhárítónkat, amitől László nagyon feldühödött. Én ez alatt a beléptető papírokat próbáltam intézni, de ez itt még körülményesebb volt, mint eddig. Elsőnek az útleveleket pecsételik le, majd a forgalmi engedélyek alapján 10 Eurót kell fizetni, majd egy A/4-es lapra felír 10 forgalmi adatot kézzel, majd lefénymásolják és egy másik ember piros pecsétet tesz rá és csak ezután adja oda a papírt, ami az autó kiléptetéséhez kell. A várakozás alatt vödrös gyerekek nekiláttak az autók lemosásának. Amikor itt végeztünk egy vaskapun csak akkor engednek ki, ha fizetünk 1000 helyi pénzt. Hát beléptünk Szenegálba, de riasztóbb, mint eddig valaha volt, szemét, nyomor és rengeteg fekete, igyekszünk mihamarább elhagyni a várost. Viszont végre meleg van és a táj is megváltozott szavannásra. A táborhely felé vettük az irányt, de közben vásároltunk bagettet, na meg a fiúk visszaautóztak sörért. Addig mi a fiatalokkal elautókáztunk a tóig, ahol szép volt a naplemente.
Reggel tankolás után kereket fújattunk egy kis gumis műhelybe, majd szembe vele volt a pék, ahol vettünk bagettet. Isteni ez a kenyerük, de a készítés körülményeit jobb nem látni, még a földről is szedik össze a kenyeret. Az egész város tele van bagett szállító emberrel, némelyik a feje tetején viszi.
A városon át kellett vergődni magunkat, ami egyre dugósabb és kaotikus volt. Itt nehéz közlekedési szabályokat érzékelni, mivel keresztbe kasul jönnek-mennek az autók. Mégis pont minket állított meg egy rendszám nélküli, szakadt Mercis, egyenruhás ember, hogy elmagyarázza, hogy rosszul közlekedünk. Mivel a kommunikáció nem volt egyértelmű, be akart minket kísérni a rendőrségre. Hát próbáltunk kedvesen magyarázni neki, hogy időre megyünk Szenegálba, valamint a nem értjük mit akar tőlünk adtuk elő. Némi jópofizás után elengedett.
Rossoba érve, már terelgettek minket a helyi katonák, hogy egy elszeparált sorba tudjunk várakozni a határátlépésre illetve a kompozásra, hogy átkeljünk a Szenegál folyón. Ez azért néhány órába telt, de közben meglepetésünkre lett térerő is a mobiltelefonokba, mert Szenegálba van elérhető hálózat. A várakozás alatt megebédeltünk és tikkadtunk a napon. A Mauritán oldalon 50 Eurót kellett fizetni a kijutásért és a kompért. Az egyik ember kis cetlit osztogat, a másik beszedi, a harmadik meg kis ajándékot kéreget. Végül-is feljutottunk a kompra, de ami odaát várt, hát az egy kicsit megrázó, szemét, nyomor, sok-sok kéregető és ki kell szállni ügy-intézni egy épületbe. Az autókat beterelték az épület mögé, ahol egy erőszakos irányítgató fekete miatt, egy talicska betörte az első lökhárítónkat, amitől László nagyon feldühödött. Én ez alatt a beléptető papírokat próbáltam intézni, de ez itt még körülményesebb volt, mint eddig. Elsőnek az útleveleket pecsételik le, majd a forgalmi engedélyek alapján 10 Eurót kell fizetni, majd egy A/4-es lapra felír 10 forgalmi adatot kézzel, majd lefénymásolják és egy másik ember piros pecsétet tesz rá és csak ezután adja oda a papírt, ami az autó kiléptetéséhez kell. A várakozás alatt vödrös gyerekek nekiláttak az autók lemosásának. Amikor itt végeztünk egy vaskapun csak akkor engednek ki, ha fizetünk 1000 helyi pénzt. Hát beléptünk Szenegálba, de riasztóbb, mint eddig valaha volt, szemét, nyomor és rengeteg fekete, igyekszünk mihamarább elhagyni a várost. Viszont végre meleg van és a táj is megváltozott szavannásra. A táborhely felé vettük az irányt, de közben vásároltunk bagettet, na meg a fiúk visszaautóztak sörért. Addig mi a fiatalokkal elautókáztunk a tóig, ahol szép volt a naplemente.
