13. nap - A szavanna varázsa...

Hajnalban sípszóra ébredtünk, mert a versenykategóriásokat így ébresztették. Lustán kászálódtunk ki a sátorból és meglepetésünkre pont a sátrunk mellett a helyiek portékáikat szépen kipakolták a földre pokrócaikra és kedvesen invitáltak minket vásárlásra.

Volt köztük egy nagyon szép lány, akinek Reni lányunk ruháiból adtam néhányat, ő pedig örömmel fel is próbálta, nagyon csinos volt benne, viszonzásként adott érte karkötőket és megadta e-mail címét is, sőt a mobiljával kérte, hogy csináljunk közös fotót. Hát nem gondoltuk volna, hogy itt az "isten háta-mögött" van olyan fiatal, akinek van e-mail címe. Kedvesen elbúcsúztunk tőle és nagyon jó érzés, hogy egy ilyen kedves és szép lánynak tudtunk segíteni lányunk ruhájával.

Közben a táborba bóklászó egyik fekete-kendős férfi a sátrunk mellett kb. egy méterre a botjával lökdös valamit a földön, látszólag egy apróbb kígyónak tűnt, de aztán kiderült, hogy egy tenyérnyi skorpió az, aki feltartott farkú, dühös pozíciót vett fel. Azonnal mindenki körbeállta és fotózta. Sokan strandpapucsba vannak, így megdöbbentek, hogy mennyire jól álcázza magát, hiszen teljesen azonos a színe a talajjal. És ez a sátrunk mellett történt, még jó hogy nem bújt be hozzánk véletlenül, vagy akár rá is léphettünk volna. Hát erre most már jobban odafigyelünk, cipőt nem hagyjuk a sátor előtt stb.

Ma ismét egyedül vágtunk neki a távnak, melyet elsőként betonon kezdtünk, de gyorsan, a kátyúk miatt még nappal sem lehet haladni. Mivel nem reggeliztünk, így az útról letérve egy árnyas fánál megálltunk, hogy piknikezős reggeliben legyen részünk, távol az emberektől.

Mivel a szavannán rallyzést mindenképpen szerettük volna, így levágtuk az utat egy általunk kigondolt szakaszon, aminek levezetőjét is már igen nehezen találtuk meg. Mivel ezeken a földutakon általában csacsifogatosok hajtanak, ezért ezek nem túl szélesek, össze-vissza kanyarognak, kerülgetve bokrokat, fákat és szerteágazóak, ezért sokszor nehéz eldönteni a helyes útirányt. Itt-ott homokos, majd fatörzsek leszáradt része áll ki a földből vagy a tüskés bozótok ágai karistolják az autó oldalát és haladni csak lassan lehet rajta.

Több falucskán is áthajtottunk és néhány helyen kérdezősködtünk is, hogy valóban jó irányba megyünk-e. Az egyik falunál csak asszonyok, fiatal lányanyák és gyerekek jöttek elénk, látszólag nagyon meglepődve, hiszen ilyen furcsaságot, mint mi még nem láttak. Adtunk nekik cukorkát, szappant, foszforeszkáló karperecet, házi készítésű sós sütit (Anyukám sütötte) és cserébe beinvitáltak a körbekerített privát területükre. Kedvesen leültettek minket a kunyhó előterében kialakított bridzsre, majd látván a gyerekeket eszembe jutott, hogy van nekünk színes ceruzánk és füzetünk is, így behoztam nekik, de megdöbbenésünkre még a felnőttek sem tudták, hogy mire jó. Én elkezdtem vele színes nyuszifigurát rajzolni és adtam oda nekik is a ceruzát, hogy próbálják, de nehezen értették meg, hogy mit csináljanak vele. Talán megzavarjuk ezzel őket, de ha megjönnek a férfiak és lesz köztük valaki, aki látott már ilyet és ennek hatására valamelyik gyerek még akár iskolába is fog járni. Ki tudja, hogy mit válthat ez ki belőlük. Időnk szűkös, ezért megköszönjük a vendéglátást és elköszönünk tőlük.

Már-már azt gondoljuk, hogy nincs sok hátra az útból,­ - mert azért nagyon fárasztó cikázni a bozótok és fák között - amikor Mamari faluból valószínűleg nem a jó úton jöttünk ki, így egy rövid szakaszt vissza kellett mennünk, hogy megtaláljuk a helyes utat. Végre beérkeztünk a megadott Fette Fouru falucskába, ahol már dobolnak is a helyi fiatalok és csak néhány Bamakos autó állt. Kiszállunk mi is, de annyira tetszik nekik a fehér ember és a beszédünk, hogy szinte folyton nevetnek. László fotózza őket, aminek a visszanézése még nagyobb örömöt jelentett nekik, ezért már mindenki akart egy fotót magáról, hogy megnézhesse. Nagy volt a vidámság és a ricsaj körülötte.
Mivel itt adományokat fogunk adni és a táborhely még odébb van, ezért tovább haladunk kb. 2 km-t a baobab fa alatti placcra, ahol még csak néhány Bamakos veri fel sátrát, így van terület és végre világosság, hogy kiválasszuk a táborhelyünket.

Ismét lapátos szar eltakarítás (na meg skorpió mentesítés), majd sátorépítés és főzőcske. László hamar elfárad, ami nem csoda, hiszen igen fárasztó vezetés volt a mai, ezért hamar elalszik. Én is csak a blogot írom meg gyorsan, hogy ne maradjak le addig, míg végre internethez jutunk. Lefekvéshez készülők, amikor kiderül, hogy Lászlónak hidegrázása van és lázas, így gyorsan gyógyszert adok neki és jól bebugyoláljuk. Remélem reggelre jobban lesz. Nekem meg a jobb karomon kiütések vannak, mint a nagyobb szúnyogcsípések, pedig isszuk a fertőtlenítő pálinkát.

Az éjszaka iszonyú, hörgős kiabálásra ébredtünk, ami pont a sátrunk mellől hallatszott. Nem mertem kinézni, hátha egy helyi pásztor akar kéregetni és esetleg nyomorék is, mert a hang, amit adott olyan volt. Reggel derült ki, amikor a szomszédainktól érdeklődtem és kiderült, hogy valaki holdkóros és ő kiabált az éjjel, de nem tudták felkelteni, hogy maradjon csendbe.

Megtett kilométer: kb. 300 km

12. nap - Határátlépés Afrika módra...

Mai napunk a türelemről fog szólni, hiszen az átkompozás a Szenegáli oldalra, a ki- és beléptetési procedúra biztosan hosszadalmas lesz. Viszonylag kényelmesen ébredünk, összepakolunk és nekivágunk a városi kavalkádnak. Elsőként bagettet veszünk a tavalyról ismert pékségben, amit azóta felújítottak, bár még mindig a földről adják a kenyeret és a papírt hozzá, viszont istenien ropogós

A városból való kikeveredés nem egyszerű, hiszen a GPS nem mutat utcákat, csak az irányt tudjuk. Próbálunk főúton maradni, hiszen az biztosabban kivisz a városból. Közben csacsis fogatok, bagettet fejükön vivő férfiakat, sódert áruló teherautókat, asztalos műhelyeket, gumis műhelyeket és még ki tudja mit látunk a poros út mentén. Végre kijutunk a városból, de az út állaga egyre rosszabb. Tele van kátyúval, a széle le van repedezve és a szembejövők nem szeretnek lehúzódni, hogy a keskeny, jobbnak ítélt szakaszon maradjanak. A környezet itt-ott homokbuckás vagy elláthatsz a nagy semmibe, viszont a homokot nagyon fújja a szél, az út csíkosan homályos a ráfújt homoktól. Sok helyen látunk összetört, kigyulladt autókat, megrogyott teherautót vagy például az egyik ellenőrzőpontnál két autónyi, felfegyverkezett katona állt, autóra szerelt gépágyúval, bemaszkolt fejjel, ami igen bizarr látvány.

Igyekszünk a kátyúkat kerülgetve elérni Rossot, ahol a rendőrök már terelik is a Bamakos autókat egy városszéli, poros útra, ahonnan mi külön sorból mehetünk a határra a kompolásra. Hát a sor hosszú és közben a 11 órás tűző nap süt ránk, semmi árnyék nincsen, de tudjuk, hogy ez több órás várakozás lesz, így beszélgetések alakulnak ki. Várakozunk és néha néhány métert haladunk csak előre. Katonák állnak az autók között és sorra kadót kéregetnek, mi inkább adunk, mint belénk kössenek.

Lassan eljutunk a komp előtti térre, ahol elkérik mindenki útlevelét, majd újabb várakozás következik. Az autókat átterelik egy másik placcra, mert állítólag ott lesz a vám- és autó-ellenőrzés. Ismét várunk, majd végre megérkezik az útleveles ember, akitől visszakapjuk, így kiosztás, majd jönnek a vámosok azok is ellenőrzik az útlevelet, majd felírják a rendszámot, majd jön egy másik az egy listából pipálja ki az autókat, majd várakozás, közben jönnek kadóért, telefonkártyát árulnak, pénzt akarnak váltani, nincs nyugta az embernek.
Mivel maradt egy kis ogujánk (Mauritán pénz), ezért László próbál alkudozni, de nagyon rosszul akarják váltani, nem közelítenek az elképzelések, ezért elszalad egy másoktól megtudott bódéhoz, hogy majd ott váltson. Közben pechünkre pont elindították a sort a kompra fel. Hát ez így nem oké, hiszen nélküle nem hajthatok fel, így nyomom a dudát, hátha tud igyekezni. Sajnos a katonák már nem engedtek fel a kompra, így erről lemaradtunk, ami plusz fél óra várakozás és hát már 16:30 van.

Ismét várakozunk, majd végre a kompon vagyunk, ami lassan átpöfög a túloldalra, majd ott leterelnek minket egy parkolóba, ahol újra a  várakozás kezdődik. Egy vámos elkéri az útleveleinket, majd László beszalad egy épületbe ügyet intézni. Itt még erőszakosabban kéregetnek, szólongatnak, rátapadnak az ablaküvegre, kopogtatják, körbefogdossák az autót és ezt sorba jön egy újabb, aki végigcsinálja. Most is úgy írom a blogot, hogy közben lógnak az autón a gyerekek, nyalogatják az üveget és jönnek a kéregetők és hiába nem foglalkozol velük, ők akkor sem adják fel.

Talán az útból ezt a részt nem kedvelem a legjobban, mert nincsen privát szférája itt az embernek, nehéz kipihenni a megviseltetéseket, hiszen vagy táborozunk a Bamakosokkal a pusztában, úgymond egymás "valagában" vagy lógnak rajtad a helyiek. Esélyed a magányos pihenésre csak egy esetleges szállodai szobában lehetséges, ami hát ritka lehetőség. Innentől legközelebb Bissauban lesz ilyen, így türelmesnek kell maradni.

A várakozás közben, a mellettem lévő helyi kisbuszos sofőrje is megunta már, hogy lógnak az autónkon, így rájuk szólt, amire lekoptak végre, megköszöntem neki, de újra jöttek és hála újra rájuk szólt, így kedveskedésből adtam neki egy baseballsapkát és tovább várakoztunk. Valószínűleg ők is határátlépés miatt várakoznak és hát a busz egyik hölgy tagja igen mérges, mert miattunk nagyon lelassult az ügyintézés. Ezt a sok időt már a helyiek is sokkalják, de hát ez van. Várunk tovább.

Néhány Bamakos unalmában konzerves dobozzal focizik a helyi gyerekekkel, közben alkonyodni kezd és egyre kevesebb Bamakos autó van már a parkolóban. Na meglátom Lászlót, aki boldogan robog a papírokkal, végzett, így megyünk. Izgatottan meséli el, hogy milyen tortúrája volt az ügyintézéssel, mert egy bizonyos nagykönyvbe nem találták meg a nevünket, ezért egy magyarul beszélő, fekete lányt kért meg, hogy segítsen neki valami papírt kitölteni, majd egy másik embernél ismét sorba állni, hogy ő megnézi a papírokat, de mindig valaki hozzászól, így elterelődik a figyelme és ezért minden nagyon lasssan halad. Egy kis szerencsével, addig kevergették össze-vissza az útleveleket, míg mi felülre kerültünk és ezzel a véletlenszerű manőverrel, sikerült azokat is megelőznünk, akik azzal a komppal jöttek át, amiről mi lemaradtunk.

Elindulunk az alkonyodó Szenegálba, egy kis pénzért kinyitják nekünk a határ vaskapuját és elénk tárul a fekete valóság. Színes kavalkádban szinte hömpölyög a tömeg, mindenhol árusok, szemét, por. Viszont meglepődésünkre tavaly óta megcsinálták az utat, így biztatóbb az előttünk álló kb. 100 km megtétele, hogy a kijelölt táborhelyre érjünk. Ahogy távolodunk a határtól, úgy kezd keskenyedni az út, megtűzdelve itt-ott kátyúval és sajnos a sötétségben ismét a csacsifogatosok, szürke-marhák és emberek kivilágítatlan rajzolatát kell nagyon figyelnünk.

Végre megérkezünk Podorba, ahonnan le kell térnünk az útról a szavannába a táborhelyig, csak ebben a fekete sötétségben nehéz rátalálni a bódék és emberek között a megfelelő földútra, aztán László dönt és lemegyünk a poros, csacsifogatos mellékútra, ahonnan a GPS szerinti irányba behatolunk a szavannába, homokos talajon kell a fákat, bokrokat kerülgetni, itt-ott gumi- és üvegdarabok, szemét és a homok is néhol egyre mélyebb. A vak sötétségben előtűnnek a reflektorok fényei, ahogy a többi Bamakos autó is keresgéli a helyes irányt, utol is érünk egy csapatot, de láthatóan nem jó felé haladnak, így balra meglépünk tőlük, mert tutira ott lesz a tábor és IGEN, megérkeztünk.

Pont a 042-es Zoli és Csilla mellé állunk be, akiket üdvözlünk és ismételten megköszönjük nekik a B2 Beachi segítségüket, adunk is nekik egy palack házi pálinkát hálából, ami talán pont jól is jön nekik, hiszen Zoli nagyon fájlalja a hasát. Kicsit beszélgetünk, majd megkeressük a szimpatikus alvóhelyünket, ami éppen a 009-es Apa-lánya mellett van. Elsőként lapáttal megtisztítjuk a talajt a sok szartól, tüskés ágtól, majd kipakolunk, mert ma meleg ételre vágyunk, így a menü egy sűrű, paradicsomleves lesz. Közben megérkeznek a helyi fiatalok, leginkább lányok, akik szolidan próbálnak barátkozni, adunk is nekik Hunland-os foszforeszkálós karperecet, meg jegyzettömböt és közben videózunk. A hőmérséklet is kellemes a piknikezéshez, így szívesen ücsörgünk még a csillagos ég alatt.

Megtett kilométer: kb. 315 km

11. nap - B2 Beach fogságából...

Reggel 7:30 felé ébredeztünk, mert szóltak, hogy szedjük hamar össze magunkat, mert a víz ismét felfelé jön, így mihamarább ki kell menni a B2 Beachről. Gyors pakolászás, de ismét a homok visszatart minket az indulástól, így mentésre szorulunk. Már csak néhány autó és a katonák maradtak ott, de szerencsénkre akadt segítő, akik már este is kihúztak a bajból. Látszólag persze nem örülnek neki, hiszen így ők sem tudnak miattunk haladni, de azért nem hagynak ott minket. Kirángatnak a kemény homokos részre és már sietünk is, hogy a dagály előtt elérjük a partról kihajtót, hiszen nem szeretnénk itt ragadni.

László ismét beindul és nyomja neki, mert a lendületben jobban megy az autó, de idén több a víz-mosott hullámzó, azaz buckás rész van, ami ugyancsak megdobja az autót, főleg nagy sebességnél. Próbálom fékezni a szövegemmel, nem nagy hatással, míg egy keményebb, kb. 15 cm-es homokfalat nem tudott kikerülni és nekicsapódott a bal első kerekünkkel, ami rögtön defektes is lett. Hoppá, na most mi lesz, hiszen a víz egyre feljebb van már és hát a kerékcserére nem sok időnk van. Megpróbál a lehető legmagasabb pontra felállni, ahol még kemény a talaj. Persze én bemondom CB-n, hogy a 049-esnek defektje van, de még vannak mögöttünk, akik tudnak benne segíteni, hiszen megelőztük őket.

Már pattanunk is ki az autóból és dobáljuk ki a csomagokat, hogy ki tudjuk venni a pótkereket. A homokban az emelő besüllyedne, így a homokvasat tesszük alá (ismét hasznunkra vált, hála Lacinak), közben beérnek minket a korábbi segítőink és ismét indul a csapatmunka, még az egyik katona is beáll a csapatba, bár ő látszólag nem túl nyugtalan a dagály miatt, csak mutogatja a vizet. Mentő csapatunk férfi tagja, már kézzel emeli az autó elejét, hogy aláférjen az emelő és a homokvas is, majd a levétel után meg kiásták a kerék helyét, hogy ne kelljen magasabbra megemelni az autót. Köszönjük ismét neki a segítséget.

Hát túl vagyunk a kerékcserén, már csak a megfelelő kihajtót kell megtalálnunk, amin tudjuk, hogy ismét elakadásveszély lehetséges. Mielőtt nekiugranánk leállunk és begyalogoljunk a szakaszt, közben a halász falucskából már jönnek is a helyiek, hogy némi kadót kérjenek és közben mutogatják az irányt, hogy merre menjünk. Lendületet veszünk és nagy gázzal túljutunk a kritikus részen. A falu szélén már konvojba állnak a Bamakos autók és bevárják a teljes stábot, mert innentől ismét csak a katonai kísérettel haladhatunk tovább.

A sorbaállás közben előkerülnek a légkompresszorok, hogy a homok miatt leengedett kerekeket felfújjuk. Szerencsénkre, nekünk is adtak kölcsön egyet. Lassan végre elindul a konvoj a város melletti szállásunk felé egy poros földúton haladon a tenger felé. A tűző nap alatt előtűnnek a Bamakos autók és sátraik. A Campingnek nevezett placcon, csak egy épületecske áll és egy bódé tetején lévő tartályba pedig éppen öntik be a tengervizet (ezt utólag tudtuk meg) vödrökből, az a tusoló.

Barátsággal üdvözölnek a 052-es fiúk és a székely csapatok is, akik még egy tányér meleg levessel is megkínálnak minket egy kis élménybeszámolóért cserébe. Jól esik a leves és az érdeklődés is, de tudjuk, hogy haladnunk kell a városba, mert gumit kell szereltetnünk. Elköszönünk tőlük és indulunk "magányosan" a városba. Mivel tavaly már a Bulangás fiúkkal egy kedvező szálláshelyen voltunk, így megcélozzuk azt most is és csak a szállás megléte után megyünk szereltetni, váltani és tankolni.
Mivel a GPS-ben semmilyen utca jele nem szerepel már, ezért csak az irányt tudjuk tartani, de a poros, szegényes utcákba kanyarogva végül odatalálunk és már nyitják is a vaskaput, hogy be tudjunk állni a zárt udvarba. Megmutatják a szobát (egyenlőre sötétben, mert csak 5 után lesz áram), ami a tavalyival szemben lévő lesz és még tusoló is van benne. Szuper, boldogság (bár ezt a szobát Európában nagyon lehúznák, de ez itt Kánaán). Megérdeklődjük, hogy hol van gumiszerelő (a következő sarkon lesz), hol lehet váltani (kb. 100 méterre) és már megyünk is intézni.

A gumis műhelynek a kilógatott felnik díszei a cégére, így hamar meglátjuk. Készségesen és azonnal nekilátnak, feszítővassal, nagykalapáccsal és számunkra ismeretlen módszerekkel, a felnin lévő sérülés résébe egy nejlonzacskó darabkáit tömködik, felfújják a gumit, majd vízlocsolásos módszerrel mindkét oldalát átellenőrzik. A felni és a gumi között szivárgást találtak, ezért egy óriási pajszerral rávágtak a gumira és már kész is. Egy kis alkudozás, fizetünk, kadót adunk és robogunk tovább váltani és tankolni. Sajnos sok a ragadós ember, vagy eladni vagy koldulni akarnak és már tapadnak is rád. Végre megtaláljuk az autómosós fiút is az út mentén, így már szépülünk is, de inkább a tengervíz és por keverékétől szeretnénk megszabadulni.

Visszaérkeztünk a szállásra és beültünk a hűs kerti helyiségbe, hogy egy kicsit wifizzünk. Vannak itt már Bamakosok is, így már kezd kialakulni egy kis traccsolás. A net nem túl gyors, de próbálok még fotókat is feltölteni.

Itt tudtuk meg, hogy mi fán terem a wifi:

Ez pedig a villanyfa, ami ha megnő villanyoszlop lesz:

Megtett kilométer: kb. 155 km

10. nap - Az Atlanti-óceán partján...

 
Még sötétben elkezdett a tábor ébredezni, hiszen a versenyesek eltérő, hosszabb és nehezebb útvonalon mennek ma, mi túrások pedig indulunk a B2 Beachre. Ismét konvojba gyűjtik az autókat és mindenkitől megkérdezik, hogy melyik variációt választja:
1. Bemennek Nouakchott városba és ott időznek 2 éjszakát, amíg a többiek beérik őket.
2. A Banc Darguin Nemzeti Parkon keresztül, terepezős szakaszokon közelítik meg a B2 Beachet.
3. Betonútról lekanyarodva, egy rövid terepezéssel a B2 Beachre.

Mi mindenképpen szeretnénk lejutni a B2 Beachre, mert tavaly is nagy élmény volt, de magunkba nem vállaljuk be a terepezést. Mi is odamegyünk a Nemzeti Park bejáratához, de mivel ismerőst nem találtunk ott, bár sok Bamakos várakozott, mégis úgy döntöttünk, hogy nem vállaljuk be ezzel az autóval a nehézségeket. Igazán nagyon alacsony az autónk és nehéz is, az pedig elvárhatatlan, hogy minket kelljen folyton menteni, így magunkba elindulunk a betonon, mert közben a többi variációs konvoj elindult már.

Tépünk rendesen, hátha utolérjük őket és pont egy lekanyarodónál utolérjük a 051-et, 012 (Andi és Csabi, Apa lánya) és 009-et (Árpi és Tomi), akik ugyancsak leszakadva, külön autókáztak a többiektől, így hozzájuk csapódunk mi is. Mivel ők sem első Bamakosok, így van valami ötletük, hogy merre menjünk le a B2 Beachre. Rátaláltunk egy most épülő, széles, már letaposott útra, ami hosszan bevisz az óceán irányába, bár kicsit visszább, de nagyon jól haladunk. Közben munkagépeket is kerülgetünk és sajnos az út minősége is rosszabbodik, azaz homokos földútra vált, ahol ugyancsak pörögnek a kerekek. Mindenki nyomja neki, hogy túljusson a kritikus szakaszokon, de ahogy az egyiknek vége már következik a másik. A mi autónk is bírta, míg túl mély nem lett a nyom, mert akkor az alja fennakadt. Ismét ásás következik, elő a homokvasat, amit a tavalyi NoPara csapatból Csongrádi Laci jóvoltából tudunk most használni, hála és köszönet nekik érte.

Útitársaink, Árpi és Tomi nagyon rutinosan állnak a feladathoz, már jön is vissza a Toyota Land Cruiserrel, hogy kihúzzon minket a homokból, ami sikerül is. Közben iszonyú meleg van és a parti szakaszon kócsagok, szürke-gémek halásznak, kellemes látvány. Józsiék ismét az immobilizerrel küzdenek, de Tomi megtalálta a megoldást nekik. Mivel a víz láthatóan felfelé jön, ezért egyeztetünk, hogy mit tegyünk, előre vagy vissza. Tomiék szerint ameddig jó az út haladjunk csak tovább, így bevállalja mindenki. Szerencsénkre valóban innentől már kemény homokon haladtunk tovább, míg eljutottunk, ahhoz a bizonyos parti lejáróhoz, ahonnan már közvetlenül a víz mellett kellene autózni, de hát a dagály miatt ez most nem aktuális, ezért leparkolunk és nekilátunk piknikezni. Közben beérnek minket azok az autósok is, akik a Nemzeti Parkon keresztül jöttek, így ők is leparkolnak a parti szakasz előtt. Akinek kedve van fürdőzik, van aki olvasgat vagy eszik, előkerülnek a kempingszékek, asztalok, néhány óra pihi vár itt ránk. László megcsinálja az autó gyors-szervizét is, légszűrőcsere, olajszint ellenőrzés, most van rá idő.

Már a nap kezd lemenni és még mindig magasan áll a víz. Tomiék persze vagányul már nekivágtak a szakasznak, de magányosan. Van néhány "öreg-csóka", akik szerint még várjunk, de mi nagyon szeretnénk még videózni és hát ahhoz fény is kell, ezért kipróbáljuk a talaj keménységét. Andi és Csabi velünk tartanak, bár ezen a szakaszon ők még eddig nem autóztak, valahogy ez kimaradt nekik, így nagyon számítanak a rutinos segítségre. CB-n tartjuk a kapcsolatot és próbáljuk segíteni őket tanácsainkkal. Nagy az izgalom, mert csak ez a két autó indult el és a víz még igen közel nyaldossa a partot, így egy keskeny sáv az, amin valóban jól lehet haladni. Persze Lászlónak ismét beindult a sebességláza, így még ez is fokozza bennem a veszélyérzetet, hiszen az én oldalamon a hullámok fel-fel csapnak az autó oldalára és közben egyre sötétebb is lesz. Andiék hangján is érződik az izgalom, így próbáljuk CB-n egymást nyugtatni, már nagyon várjuk, hogy a tök sötétben végre meglássuk a táborhely fényeit, míg lassan előbukkan 2 db autó (Litvánok)  a parton. Nagy gázzal nekiugrunk mi is, hogy kijussunk a placcra, de mindkét autó fennakadt.

Végre kifújhatjuk magunkból az izgalmat, hiszen innen már nem megyünk sehová, így kényelmesen nekilátunk a kimentéseknek. Csabiék autóját némi ásás, homokvas és tolás után kilöktük, de sajnos a miénket többszöri rántásra is, igen nehezen és a közben beérő férfierő segítségével tudtuk csak kimenteni a mély homokból.

Lassacskán a sötétben sorra megérkeznek a többiek is, de ők katonai kísérettel, csak lassan tudtak autózni. Ismét beáll a tábori hangulat, előkerülnek a főző alkalmatosságok, végre eszünk egy kis meleg levest, sátrat állítunk és alszunk.

Megtett kilométer: kb. 280 km

9. nap - A ráktérítőn túl...

Ez a sátoros est, most nem volt annyira hideg, mint a korábbi, így vacogásmentes éjszakánk volt. A tábor ébredezett és lassan beindultak az autók, kinek mennyire volt sietős az indulás. Mi szokásunkhoz híven nem kapkodtuk el, szabadtéri arc- és fogmosás, kávézás, majd elpakoltuk dolgainkat. Érkezett a hír, hogy a következő este koordinátái megváltoztak, így megkérjük Bénit, hogy írja fel, majd indulás előtt beírjuk a GPS-be. Szomszédaink már elindultak és véletlenül itt hagyták műanyag székeiket, így Józsiék pakolóművészként, bepréselik az autójukba.

Nekivágunk a táborhelyről kivezető szakasznak, de már jobban átlátható a terület, így egyszerűen kijövünk a betonútra. Ismét ellenőrzőpont következik, de már rutinból megy a dolog. Mivel tudjuk, hogy a ráktérítőnél kopjafaállítás volt a székely csapat jóvoltából, ezért mi is igyekszünk oda. Útközben nagyobb katonai konvojjal találkozunk, ami kicsit ijesztő, de barátsággal integetnek a rallyseknek.

A ráktérítőnél már sorakoznak a Bamakos autók és készülnek a csapatképek a Facebookra, illetve emléknek. Itt áll az adományokat szállító kamion is, akinek sofőrjével beszélgetünk egy kicsit. Elmeséli, hogy az egyik visszaútja során Casablancában egy kisfiú észrevétlenül bemászott a kamionja alá, néhány deszkalécet rakott keresztbe a vasra, maga alá és úgy utazott a kamion alján kb. 36 órát, amikor egy macskát kergető kutya kibökte és ugatásával hirt adott jelenlétéről, így bukott le. A vámosok kiszedték onnan és csak egy palack víz volt az oldalához erősítve, így szeretet volna bejutni Európába. Egyre több Bamakos autó áll meg és mivel csapatképünket már elkészítettük továbbállunk, teret engedve a többieknek.

A táj ismét kietlen és egyre homokosabb, de itt még fehér színű a homok. A távolban több Bamakos autó áll az út szélén. Mi lehet ott?
Odaérünk és a 006 csapatnak a bal első kereke teljesen szét van szedve és a 007 Gumisemberekkel együtt, mindenki fekete a szereléstől. A difiből elfolyt az olaj, majd megégett a csapágy és ezért szétszakadt a differenciálmű, kiütötte a ház oldalát, kiszakította a féltengelyt és a kuplung is tönkrement, pedig a 3. és 5. helyen állnak. Megpróbálják megszerelni úgy, hogy kuplung nélkül be tudjanak gurulni egy szervizes helyre, ami hát nincs közel, talán Mauritániában lesz a legközelebbi. Fotózzuk, filmezzük őket és egy kis hűsítőkendővel próbálunk kedveskedni nekik, aminek sikere is van. Hála nincsenek elkeseredve, mint tudjuk tavalyról is, nem adják fel, ügyesek a fiúk.

Ilyen lett a csapágyuk

Utunkat folytatjuk tovább a kietlen semmibe, aminek egyhangúságát megtöri az óceánpart közelsége, mivel már egy szinten vagyunk a partszakasszal.
Időnként az út mentén ragadozómadarak vannak, melyek odaérve felszállnak, keringenek egyet a levegőbe, majd vissza. Valószínűleg valami tetem lehet a környéken, az vonzotta őket egy helyre.

Megérkezünk a Mauritán határ előtti, utolsó benzinkúthoz, ahol feltankolunk a még olcsó üzemanyagból, veszünk tejet, kenyeret és közben észreveszem, hogy van egy bódé a gumiszerelő mellett, ahol ki van írva: Internet. Gyorsan kapunk az alkalmon és feltöltjük anyagainkat a blogra és életjelet adunk az otthoniaknak, mindannyiunk nagy örömére.

Továbbhaladva, lassan a semmiből kitűnik a határ előtti várakozós konvoj. Kezdődik a herce-hurca, beállunk a sorba, papírkitöltés, várakozás, útlevél-ellenőrzés egy bódéban, majd az autóval begurulunk a határ területére, ahol újra leellenőrzik a papírokat, majd az autót, mindenhol "kadó"-t kell osztogatni, majd beérünk a "senki földjére".

Félreállunk, hogy bevárjunk egy Citroenes csapatot, akik az előző táborhelyen a szomszédaink voltak. Tavaly ezen a szakaszon Vily barátunk a Golfjával itt akadt el, ezért gondoltuk, hogy bevárjuk őket, hogy segíteni tudjunk nekik. Közben jönnek váltást ajánló helyiek. Gyanúsan sok most ezen a területen a látszólag semmittevő, várakozós fazon. Egyik szakadt külsejű, a másik meg kék leples ruhában van. Nekivágunk az aknás területnek, igaz nagyon lassan lehet haladni, mert nagyon rossz az út. A GPS-t figyelve, na meg a kitaposott nyomvonalat próbáljuk megtalálni a helyes irányt, amikor egy hosszabb homokos ösvényen kellett áthaladni, azaz csak kellett volna, mert szépen beástuk magunkat a homokba, majd mögöttünk a Citroen is. Szerencsénkre Józsi még időben kitért, így ő még mozgásképes maradt. Ahogy elakadtunk, azonnal jött a helyi erő, hogy ők majd segítenek némi pénzért cserébe. Mi előbb a saját erőinket akartuk megpróbálni mozgósítani, így Józsi elénk állt, kötél fel, majd a helyiek is lökték az autónkat, így kikeveredtünk a homokból. Adtunk nekik érte ajándékot "kadót", de hát ott van még a Citroen is. Én az autónál maradok, míg a fiúk visszasietnek segíteni nekik, de közben Józsiék autója is elakadt. Valahogyan kiszenvedi magát, de sajnos a kuplungja már nagyon füstölt, így ő már nem vállalta a mentést. Közben érkeztek sorra Bamakos autók, pl. itt a VW Bogár is, de ők fizettek maguknak felvezető autót, integetés, ováció és látjuk, hogy egy másik úton viszik őket a következő határig. Végre akad egy Bamakos autó, aki megszánja a Citroenes csapatot és kihúzza őket a jó irányba. Mi is elindulunk és a dűnék között eltűnik a Citroen, majd CB-n szólnak, hogy újra elakadtak, segítsünk. Kimegyünk a másik útra, hogy elinduljunk visszafelé őket megkeresni, közben kiderült, hogy csak maguk előtt láttak egy újabb homokágyat és attól ijedtek meg, de már látják, hogy ki lehet kerülni a másik irányba.

Végre átérünk a Mauritán határ területére és itt megismételjük az útlevél-ellenőrzést, majd hosszas várakozás kezdődik. Mint kiderült nem engedik a Bamakos autókat be külön-külön, csak fegyveres kísérőautóval és konvojban, ezért várjuk a kísérő autót. Aztán hirtelen nagy kiabálás és integetnek, hogy indulás van, gyorsan-gyorsan.
Elindulunk kb. 40 autó sorba-sorba, nem is feltűnő jelenség ez itt, hát álcázva nem vagyunk. Már sötétben értünk a megadott táborhelyhez, ahol középen már égett a nagy tábortűz és a Bamakos autók körbe leállva, lesátoroztak, így beállunk a következő helyre mi is. Ismét kipakolás, sátorépítés, ami a homokos széltől kicsit problémás volt, majd evés-ivás, daj-daj. A tábortűz mellett dobszóló és ének hallatszik, néhány már alkoholmámoros, laza emberke danázik és hát köztük van Pakó is. Már szól a dala: Add ide a didit... és Laci már szalad is videózni, én ágyazom tovább.

Olyan hajnal 1 felé kezd elcsendesedni a tábor, a tábortűz is kialszik, már csak a Hold és a gyönyörűen csillagos ég világít.

Megtett kilométer: kb. 390 km