10. nap - Az Atlanti-óceán partján...

 
Még sötétben elkezdett a tábor ébredezni, hiszen a versenyesek eltérő, hosszabb és nehezebb útvonalon mennek ma, mi túrások pedig indulunk a B2 Beachre. Ismét konvojba gyűjtik az autókat és mindenkitől megkérdezik, hogy melyik variációt választja:
1. Bemennek Nouakchott városba és ott időznek 2 éjszakát, amíg a többiek beérik őket.
2. A Banc Darguin Nemzeti Parkon keresztül, terepezős szakaszokon közelítik meg a B2 Beachet.
3. Betonútról lekanyarodva, egy rövid terepezéssel a B2 Beachre.

Mi mindenképpen szeretnénk lejutni a B2 Beachre, mert tavaly is nagy élmény volt, de magunkba nem vállaljuk be a terepezést. Mi is odamegyünk a Nemzeti Park bejáratához, de mivel ismerőst nem találtunk ott, bár sok Bamakos várakozott, mégis úgy döntöttünk, hogy nem vállaljuk be ezzel az autóval a nehézségeket. Igazán nagyon alacsony az autónk és nehéz is, az pedig elvárhatatlan, hogy minket kelljen folyton menteni, így magunkba elindulunk a betonon, mert közben a többi variációs konvoj elindult már.

Tépünk rendesen, hátha utolérjük őket és pont egy lekanyarodónál utolérjük a 051-et, 012 (Andi és Csabi, Apa lánya) és 009-et (Árpi és Tomi), akik ugyancsak leszakadva, külön autókáztak a többiektől, így hozzájuk csapódunk mi is. Mivel ők sem első Bamakosok, így van valami ötletük, hogy merre menjünk le a B2 Beachre. Rátaláltunk egy most épülő, széles, már letaposott útra, ami hosszan bevisz az óceán irányába, bár kicsit visszább, de nagyon jól haladunk. Közben munkagépeket is kerülgetünk és sajnos az út minősége is rosszabbodik, azaz homokos földútra vált, ahol ugyancsak pörögnek a kerekek. Mindenki nyomja neki, hogy túljusson a kritikus szakaszokon, de ahogy az egyiknek vége már következik a másik. A mi autónk is bírta, míg túl mély nem lett a nyom, mert akkor az alja fennakadt. Ismét ásás következik, elő a homokvasat, amit a tavalyi NoPara csapatból Csongrádi Laci jóvoltából tudunk most használni, hála és köszönet nekik érte.

Útitársaink, Árpi és Tomi nagyon rutinosan állnak a feladathoz, már jön is vissza a Toyota Land Cruiserrel, hogy kihúzzon minket a homokból, ami sikerül is. Közben iszonyú meleg van és a parti szakaszon kócsagok, szürke-gémek halásznak, kellemes látvány. Józsiék ismét az immobilizerrel küzdenek, de Tomi megtalálta a megoldást nekik. Mivel a víz láthatóan felfelé jön, ezért egyeztetünk, hogy mit tegyünk, előre vagy vissza. Tomiék szerint ameddig jó az út haladjunk csak tovább, így bevállalja mindenki. Szerencsénkre valóban innentől már kemény homokon haladtunk tovább, míg eljutottunk, ahhoz a bizonyos parti lejáróhoz, ahonnan már közvetlenül a víz mellett kellene autózni, de hát a dagály miatt ez most nem aktuális, ezért leparkolunk és nekilátunk piknikezni. Közben beérnek minket azok az autósok is, akik a Nemzeti Parkon keresztül jöttek, így ők is leparkolnak a parti szakasz előtt. Akinek kedve van fürdőzik, van aki olvasgat vagy eszik, előkerülnek a kempingszékek, asztalok, néhány óra pihi vár itt ránk. László megcsinálja az autó gyors-szervizét is, légszűrőcsere, olajszint ellenőrzés, most van rá idő.

Már a nap kezd lemenni és még mindig magasan áll a víz. Tomiék persze vagányul már nekivágtak a szakasznak, de magányosan. Van néhány "öreg-csóka", akik szerint még várjunk, de mi nagyon szeretnénk még videózni és hát ahhoz fény is kell, ezért kipróbáljuk a talaj keménységét. Andi és Csabi velünk tartanak, bár ezen a szakaszon ők még eddig nem autóztak, valahogy ez kimaradt nekik, így nagyon számítanak a rutinos segítségre. CB-n tartjuk a kapcsolatot és próbáljuk segíteni őket tanácsainkkal. Nagy az izgalom, mert csak ez a két autó indult el és a víz még igen közel nyaldossa a partot, így egy keskeny sáv az, amin valóban jól lehet haladni. Persze Lászlónak ismét beindult a sebességláza, így még ez is fokozza bennem a veszélyérzetet, hiszen az én oldalamon a hullámok fel-fel csapnak az autó oldalára és közben egyre sötétebb is lesz. Andiék hangján is érződik az izgalom, így próbáljuk CB-n egymást nyugtatni, már nagyon várjuk, hogy a tök sötétben végre meglássuk a táborhely fényeit, míg lassan előbukkan 2 db autó (Litvánok)  a parton. Nagy gázzal nekiugrunk mi is, hogy kijussunk a placcra, de mindkét autó fennakadt.

Végre kifújhatjuk magunkból az izgalmat, hiszen innen már nem megyünk sehová, így kényelmesen nekilátunk a kimentéseknek. Csabiék autóját némi ásás, homokvas és tolás után kilöktük, de sajnos a miénket többszöri rántásra is, igen nehezen és a közben beérő férfierő segítségével tudtuk csak kimenteni a mély homokból.

Lassacskán a sötétben sorra megérkeznek a többiek is, de ők katonai kísérettel, csak lassan tudtak autózni. Ismét beáll a tábori hangulat, előkerülnek a főző alkalmatosságok, végre eszünk egy kis meleg levest, sátrat állítunk és alszunk.

Megtett kilométer: kb. 280 km

9. nap - A ráktérítőn túl...

Ez a sátoros est, most nem volt annyira hideg, mint a korábbi, így vacogásmentes éjszakánk volt. A tábor ébredezett és lassan beindultak az autók, kinek mennyire volt sietős az indulás. Mi szokásunkhoz híven nem kapkodtuk el, szabadtéri arc- és fogmosás, kávézás, majd elpakoltuk dolgainkat. Érkezett a hír, hogy a következő este koordinátái megváltoztak, így megkérjük Bénit, hogy írja fel, majd indulás előtt beírjuk a GPS-be. Szomszédaink már elindultak és véletlenül itt hagyták műanyag székeiket, így Józsiék pakolóművészként, bepréselik az autójukba.

Nekivágunk a táborhelyről kivezető szakasznak, de már jobban átlátható a terület, így egyszerűen kijövünk a betonútra. Ismét ellenőrzőpont következik, de már rutinból megy a dolog. Mivel tudjuk, hogy a ráktérítőnél kopjafaállítás volt a székely csapat jóvoltából, ezért mi is igyekszünk oda. Útközben nagyobb katonai konvojjal találkozunk, ami kicsit ijesztő, de barátsággal integetnek a rallyseknek.

A ráktérítőnél már sorakoznak a Bamakos autók és készülnek a csapatképek a Facebookra, illetve emléknek. Itt áll az adományokat szállító kamion is, akinek sofőrjével beszélgetünk egy kicsit. Elmeséli, hogy az egyik visszaútja során Casablancában egy kisfiú észrevétlenül bemászott a kamionja alá, néhány deszkalécet rakott keresztbe a vasra, maga alá és úgy utazott a kamion alján kb. 36 órát, amikor egy macskát kergető kutya kibökte és ugatásával hirt adott jelenlétéről, így bukott le. A vámosok kiszedték onnan és csak egy palack víz volt az oldalához erősítve, így szeretet volna bejutni Európába. Egyre több Bamakos autó áll meg és mivel csapatképünket már elkészítettük továbbállunk, teret engedve a többieknek.

A táj ismét kietlen és egyre homokosabb, de itt még fehér színű a homok. A távolban több Bamakos autó áll az út szélén. Mi lehet ott?
Odaérünk és a 006 csapatnak a bal első kereke teljesen szét van szedve és a 007 Gumisemberekkel együtt, mindenki fekete a szereléstől. A difiből elfolyt az olaj, majd megégett a csapágy és ezért szétszakadt a differenciálmű, kiütötte a ház oldalát, kiszakította a féltengelyt és a kuplung is tönkrement, pedig a 3. és 5. helyen állnak. Megpróbálják megszerelni úgy, hogy kuplung nélkül be tudjanak gurulni egy szervizes helyre, ami hát nincs közel, talán Mauritániában lesz a legközelebbi. Fotózzuk, filmezzük őket és egy kis hűsítőkendővel próbálunk kedveskedni nekik, aminek sikere is van. Hála nincsenek elkeseredve, mint tudjuk tavalyról is, nem adják fel, ügyesek a fiúk.

Ilyen lett a csapágyuk

Utunkat folytatjuk tovább a kietlen semmibe, aminek egyhangúságát megtöri az óceánpart közelsége, mivel már egy szinten vagyunk a partszakasszal.
Időnként az út mentén ragadozómadarak vannak, melyek odaérve felszállnak, keringenek egyet a levegőbe, majd vissza. Valószínűleg valami tetem lehet a környéken, az vonzotta őket egy helyre.

Megérkezünk a Mauritán határ előtti, utolsó benzinkúthoz, ahol feltankolunk a még olcsó üzemanyagból, veszünk tejet, kenyeret és közben észreveszem, hogy van egy bódé a gumiszerelő mellett, ahol ki van írva: Internet. Gyorsan kapunk az alkalmon és feltöltjük anyagainkat a blogra és életjelet adunk az otthoniaknak, mindannyiunk nagy örömére.

Továbbhaladva, lassan a semmiből kitűnik a határ előtti várakozós konvoj. Kezdődik a herce-hurca, beállunk a sorba, papírkitöltés, várakozás, útlevél-ellenőrzés egy bódéban, majd az autóval begurulunk a határ területére, ahol újra leellenőrzik a papírokat, majd az autót, mindenhol "kadó"-t kell osztogatni, majd beérünk a "senki földjére".

Félreállunk, hogy bevárjunk egy Citroenes csapatot, akik az előző táborhelyen a szomszédaink voltak. Tavaly ezen a szakaszon Vily barátunk a Golfjával itt akadt el, ezért gondoltuk, hogy bevárjuk őket, hogy segíteni tudjunk nekik. Közben jönnek váltást ajánló helyiek. Gyanúsan sok most ezen a területen a látszólag semmittevő, várakozós fazon. Egyik szakadt külsejű, a másik meg kék leples ruhában van. Nekivágunk az aknás területnek, igaz nagyon lassan lehet haladni, mert nagyon rossz az út. A GPS-t figyelve, na meg a kitaposott nyomvonalat próbáljuk megtalálni a helyes irányt, amikor egy hosszabb homokos ösvényen kellett áthaladni, azaz csak kellett volna, mert szépen beástuk magunkat a homokba, majd mögöttünk a Citroen is. Szerencsénkre Józsi még időben kitért, így ő még mozgásképes maradt. Ahogy elakadtunk, azonnal jött a helyi erő, hogy ők majd segítenek némi pénzért cserébe. Mi előbb a saját erőinket akartuk megpróbálni mozgósítani, így Józsi elénk állt, kötél fel, majd a helyiek is lökték az autónkat, így kikeveredtünk a homokból. Adtunk nekik érte ajándékot "kadót", de hát ott van még a Citroen is. Én az autónál maradok, míg a fiúk visszasietnek segíteni nekik, de közben Józsiék autója is elakadt. Valahogyan kiszenvedi magát, de sajnos a kuplungja már nagyon füstölt, így ő már nem vállalta a mentést. Közben érkeztek sorra Bamakos autók, pl. itt a VW Bogár is, de ők fizettek maguknak felvezető autót, integetés, ováció és látjuk, hogy egy másik úton viszik őket a következő határig. Végre akad egy Bamakos autó, aki megszánja a Citroenes csapatot és kihúzza őket a jó irányba. Mi is elindulunk és a dűnék között eltűnik a Citroen, majd CB-n szólnak, hogy újra elakadtak, segítsünk. Kimegyünk a másik útra, hogy elinduljunk visszafelé őket megkeresni, közben kiderült, hogy csak maguk előtt láttak egy újabb homokágyat és attól ijedtek meg, de már látják, hogy ki lehet kerülni a másik irányba.

Végre átérünk a Mauritán határ területére és itt megismételjük az útlevél-ellenőrzést, majd hosszas várakozás kezdődik. Mint kiderült nem engedik a Bamakos autókat be külön-külön, csak fegyveres kísérőautóval és konvojban, ezért várjuk a kísérő autót. Aztán hirtelen nagy kiabálás és integetnek, hogy indulás van, gyorsan-gyorsan.
Elindulunk kb. 40 autó sorba-sorba, nem is feltűnő jelenség ez itt, hát álcázva nem vagyunk. Már sötétben értünk a megadott táborhelyhez, ahol középen már égett a nagy tábortűz és a Bamakos autók körbe leállva, lesátoroztak, így beállunk a következő helyre mi is. Ismét kipakolás, sátorépítés, ami a homokos széltől kicsit problémás volt, majd evés-ivás, daj-daj. A tábortűz mellett dobszóló és ének hallatszik, néhány már alkoholmámoros, laza emberke danázik és hát köztük van Pakó is. Már szól a dala: Add ide a didit... és Laci már szalad is videózni, én ágyazom tovább.

Olyan hajnal 1 felé kezd elcsendesedni a tábor, a tábortűz is kialszik, már csak a Hold és a gyönyörűen csillagos ég világít.

Megtett kilométer: kb. 390 km

8. nap - Táborhely a termálviz mellett...

Reggel 7-kor keltünk és kényelmesen megreggeliztünk, ami friss bagett volt egy kis vajjal, dzsemmel, kockasajttal, egy pohár frissen-csavart narancslé és kávé. A szálloda személyzete készségesen segít és érdeklődőek felénk. Este például a Google fordító segítségével próbáltak hozzánk szólni magyarul.

Ma viszonylag hosszú és egyenes, talán inkább monoton út vár ránk. Egy kis ablaktörlő szerelés, néhány wifis telefon és már indulunk is. Ahogy kimegyünk ebből az igen szegény településről meglepően sok rendőrt látunk. Mivel már Nyugat-Szaharában járunk, ezért egyre több rendőri ellenőrzésre számíthatunk. Minden városba bevezető úton (befelé is és kifelé is) kérik tőlünk azt a bizonyos fischt, amin szerepelnek adataink és az autóé, tulajdonképpen az igazolványokat pótolja. Sajnos a 051 kevés ilyet nyomtatott magának még odahaza, így hamar elfogyott nekik, ezért kénytelenek kézzel írottan gyártani ilyeneket, hogy zökkenőmentesen átengedjék őket ezeken az ellenőrzési pontokon. Meg is állunk egy útszéli benzinkútnál tankolni, valamit harapni és fischt írni.
A parkolóba berobog a 121-es, feltuningolt Volkswagen Bogár is, két középkorú angol úrral, nem kis feltűnést keltve. Érdekes jelenség, ahogy a magasított Bogár, azzal a jellegzetes hangjával robog az úton.

Az óceánpart mentén, szinte egyenes, hosszan belátható fennsíkon autózunk, melynek part felőli széle tengerbe nyúló szakadék, azaz magas fal. Sok helyen látunk vadon legelésző tevéket, melyek simán begyalogolnak az autó elé, a betonútra is, ezért vigyázni kell velük.
Egy szakaszon furcsa repülő rovarokat látunk, ezért megállunk, hogy mik is ezek. Kb. 10 cm-es nagyságú sáskák rajzanak az út mentén, de az aszfalt tele van a tetemükkel, ahogy az autók elütötték őket. Próbálunk a köves, homokos talajon megtalálni egyet, de nagyon jól álcázzák magukat.

Tulajdonképpen ezeken a jelenségeken kívül, egy kietlen tájon autózunk, ami nagyon unalmas, szinte már bele-bele bóbiskolunk. Ami vigasztaló, hogy estére a termálvizes táborhelyre érünk, ami tavaly már megnyerte tetszésünket.

Megérkeztünk a táborhely felé vezető letérőhöz, melynek egy rövid szakasza mély homok, így a terepfokozat hiányában (amit nem kapcsoltunk be), azonnal elsüllyedünk benne. Na az unalmas napot felváltja az izgalom. Elő a lapáttal és ásunk. Közben mögöttünk sorba jönnek a többiek és az egyik lengyel csapat felajánlotta, hogy megelőz és kihúz minket, ne ássunk. Józsiék is próbálnak az útból elállni, így a forgolódásban ők is beragadnak egy kicsit a homokba, majd erőteljes kuplungszag mellett sikerül nekik kimászni a homokágyból. Ők átmennek egy másik letérőhöz, amit közben észrevettünk, talán az nem ennyire homokos. Minket könnyedén kihúznak a homokból, leakasztás és már mehetünk is tovább a táborhelyre.

Ismét terepszemle, hogy hová álljunk, hol nem fúj annyira a szél, mert hát homokkal teli lesz a szánt, ahogy kiszállunk az autókból. Találunk egy kis épület melletti szimpatikus helyet, így megkezdjük a sátorépítést, asztalka, szék ki, na és pia be a szervezetbe.

A 051 bal oldali ablakát nem lehet felhúzni, így beindul egy csapatmunkás szerelés, hogy újra zárható legyen. Sikerült nekik megoldani. Amire kipakoltunk és a fürdésre kerülhetett volna a sor, addigra besötétedett és persze hűlt a levegő, amit a szél tovább erősített, így a társaság javának már nem volt kedve kipróbálni a termálvizes fürdőzést (csak egy-két ember dacolt a hideggel), ami abból áll, hogy a szabad ég alatt egy kb. 10-12 cm átmérőjű csövön jön a meleg-víz, ha azt megnyitják némi fizetségért cserébe. Mi tavaly ragyogó napsütésben értünk ide, így akkor nagyon klassz volt magunkra engedni a meleg-vizet, az idén ez kimaradt, jó lesz most a babatörlős, nedves-kendős mosakodás.


Szomszédaink fát is gyűjtöttek útközben, így még egy tábortűz is színesíti az estét. Beindul az esti eszmecsere, élménybeszámoló, elmélkedések az élet nagy dolgairól.

Megtett kilométer: kb. 600 km

7. nap - Hideg éjszaka után...

Reggel 6:30 felé ébredezünk a dermesztő hidegtől átfagyva, vacogva, kezünk, lábunk jég, orrunk letörik a hidegtől, pedig melegítőben vagyunk a takaró alatt, Lacinak a torka is megfájdult. Kedvünk sincs felkelni a sötét reggelben, de körülöttünk halljuk, hogy már készülődnek a többiek. Valószínűleg a versenykategóriásoknak kell időben elindulni, hogy teljesíteni tudják a mai etapot. Lassan rászánjuk magunkat a felkelésre és lefagyott stílusban összeszedjük magunkat, becsomagolunk.

Útra készen állva, térképteregetés az autón, hogy megnézzük a mai feladatot, aminek a végcélja Smara mellett van. Megállapítjuk, hogy ennek eléréséhez ismét egy kb. 300 km-es kitérőt kellene tennünk egy bizonytalan útszakaszon, ezért megszavazzuk, hogy inkább maradjunk a főúton, találjunk egy tusolós szállást magunknak éjszakára, na és persze internetkapcsolatot, hogy hírt tudjunk adni magunkról. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy az elkövetkezendő napokban már bizonytalanabb lesz annak lehetősége, hogy internetezzünk, így nem kell azonnal izgulni az otthoniaknak, ha nem lesz friss információ fenn a blogban.
Ahogy a nap felkúszik az égre a hegyek mögül, kezd melegedni az idő is és mivel már nem kell úgy rohannunk, úgy döntünk, hogy készítünk magunknak egy kávét, forró levest ezért kiszedjük az ehhez szükséges dolgainkat és megterítünk hozzá. Közben ismét pólóra kell vetkőzni a nap melegétől, kezdünk feloldódni a lefagyásból.

Kényelmesen elindulunk a mai szakaszt teljesíteni. Ahogy haladunk a táj futurisztikusan el kezd változni, egyik oldalon homoksivatag, a másik oldalon dimbes-dombos, köves táj, amin apró cserjék vannak, mintha mákkal lenne megszórva. Hosszan megy az út a beláthatatlan semmibe, így van időm a blogot előre megírni az autónkba rögzített notebookon.

Blogírás közben beértünk egy városba (Guelmim), ahol találtunk (Ildi vette észre) egy internetező helyet (elfüggönyözött fülkékben neteznek) és gyorsan befizetünk ide mi is. Fotókat is próbálunk feltenni még az előző naphoz is, reméljük sikerülni fog. Közben hozzánk csatlakozik a 064-es csapat is (elromlott a GPS-ük) és ők is betértek ide az internetezőbe, de ők nem a saját gépükkel próbálkoznak, így az arab billentyűvel meggyűlik a bajuk. Megvárjuk őket, majd a városból kifelé menet megtankolunk még.

A nap nagyon erősen süt, már 30 fokot mutat a hőmérő és a táj egyre kopárabb. Beérünk Tan-Tan városba, ahol szeretnénk valamit harapni, ezért keresünk egy helyiekkel teli grillezős étkezdét az út szélén. Sikerült rátalálnunk a megfelelőre, ahol csirkés-batyut meg marhahúsos batyut ettünk, sültkrumplival és teáztunk is.

Utunkat folytatjuk, mely hamarosan eléri az óceánpartot El Ouatia-nál, így ott leszaladunk, hogy a már távolról is látszó, hatalmas hullámokat lássuk és egy kis tengeri levegőt szívjunk magunkba. A város egy páracsíkban úszik és csodálatos látvány, ahogy a homokos partot eléri a habos hullámsor.

Amíg mi fotózgatunk, addig 051 továbbhalad, hogy majd úgyis utolérjük őket. Csörög a telefonunk, a 051-es Józsi hív, hogy a következő szakaszon vannak rendőrök, akik áttúrták az autójukat és elvettek tőlük egy üveg whiskyt, tehát mi még időben vagyunk, dugdossuk el a pálinkáinkat. Gyorsan megállunk az út szélén, hogy megmentsük az italokat, hiszen gyomortisztításra szükségünk van. Haladunk tovább és egy szép öbölbe érünk, amit a nap kedvezőtlen állása miatt, szeretnénk visszafordulva is megfotózni, ezért a domb tetején keressük a megfelelő fordulós helyet, amikor az a bizonyos ellenőrzőpont következik. Szerencsénkre voltak előttünk mások is, így ránk nem fordítottak nagy figyelmet. Bedobtam a széles mosolyt, amire azonnal viszonzást kaptunk és már intett is tovább minket. Ez szerencsés dolog, de mi lesz a le nem fotózott öböllel? Rászánjuk magunkat és megfordulunk, hiszen az már többször beigazolódott, hogy amit a fotózásból kihagyunk, mert rohanunk, azt utólag mindig nagyon sajnáljuk.

Tehát vissza, széles mosoly, hogy csak fotózni megyünk, mert csodálatos a táj. Fotózás, majd újra a rendőrök felé, de figyelünk arra, hogy ne érjünk oda egyedül, legyenek velünk mások is. Már integet nekünk a rendőr, hogy mehetünk.

Sötétedésre érjük el a kiszemelt város Tarfaya peremét, ahol már várnak ránk a 051-esek. Lassan begurulunk a városba, ami látszólag szegényes, már-már feladjuk a szálláskeresést, amikor egy Hotel épületet látunk, ahová a fiúk beszaladnak megnézni. Meglepően elegáns belül és a szobák is rendben vannak (még meleg-víz is van), tehát maradunk. Az autóinkkal felállunk a szálloda elé, ahol egy éjszakai őr fog figyelni rájuk. Még wifi is van az étterembe, ahol a frissítő tusolás után, még egy kellemeset is tudunk vacsorázni (grillezett, helyi tonhalat).
Kellemesen megtelünk, majd lepihenünk.

6. nap - Kősivatagból a berber faluig...

Reggel korán keltünk, mert ma terepezős útszakaszok is várnak ránk. Lementünk reggelizni, majd kicuccolás a kocsihoz, amikor látjuk, hogy útitársaink autója a 051 már nincs a parkolóban. Talán megunták a társaságunkat..., de pillanatokon belül berobogtak, mert tankolni és váltani mentek csak el. Egyeztetünk, majd nekivágunk egy frissen aszfaltozott útszakasznak Tata felé.

Ragyogó napsütés, az út kitűnő, boldogság, de közben a GPS jel távolodik a jó útiránytól, így lassacskán kiderül, hogy sajnos nem ez a mi utunk, ezért letérünk egy kisebb földútra, hogy átmenjünk a nekünk jó útra. A távolban porfelhők, ott is Bamakosok igyekeznek áttérni a másik útra. A térkép szerinti utat végre elérjük, de kiderül, hogy egy köves, terepezős útszakaszon kell haladnunk, tele vízmosásos árkokkal (persze víz már sehol), bukkanókkal. Ahogy haladunk a köveket csak úgy veri föl a kocsi aljára a kerék, szörnyű hangja van.

A kősivatagban sorra kerülnek elő a Bamakos autók innen-onnan. A sorozatos bukkanok meggyötrik az autókat, az egyiknél olyan mély és olyan sűrű volt a bukkanósor, hogy a mi hosszú és ismét túlsúlyos autónk szinte fennakad rajta. Újra nekivágunk, most kicsit oldalról, de sajnos a hátsó lökhárítónk betört, mivel leért a bukkanó köveihez, de átjöttünk rajta.
A 051 magasabb építésű és rövid, 3 ajtós autó (Opel Frontera), ezért könnyebben vették az akadályt. Kezdjük élvezni a terepezést, ahol belefér egy kis száguldozás, akkor kipróbáljuk autóinkat.

Útközben összefutunk a 052-es csapattal is, akikkel legutóbb még Magyarországon, az autópálya szélén sütiztünk együtt. Nagy ováció, majd egy szakaszon együtt haladunk tovább.
Ők egy jobb kormányos Mercivel jöttek, aminek az első lökhárítója, rendszámmal együtt a rázkódós útszakaszon leesett, a csavarok elengedtek. Ez még csak esztétikai hiba, amit könnyen meg tudnak oldani egy helyi szervizben, így haladunk tovább.

Kb. 100 km-t kellett a köves utakon autóznunk, aminek a végén már felüdülés volt a betonútra érés. Végre Foum-Zguidnál kiértünk, ezért szusszanásként megálltunk egy településen tankolni, harapni valamit, majd egy következőnél meg kávézni. Egy tipikus, autentikus helyre mentünk, kopottas műanyag székekkel, asztalokkal, de a kávé finom volt.

Vissza az autókhoz, indulnánk, de a 051 ínmobilízere rosszalkodik, nem indul el. A fiúk már ismerik a hibát, így tudják, hogy egy kicsit várni kell és újra indítózhatnak. Várunk, majd próba megint, várakozás, majd jó ómenként felnyitják a motorháztetőt, nézegetik, lecsapják, majd végre beindult az autó, így haladunk tovább.

Mivel az első, terepezős szakaszra elment a délelőttünk és még autóznunk kell sokat a betonon, így sajnos már nem merjük bevállalni, hogy kitérjünk plusz 200 km-t a festett sziklák miatt, így az kimarad.

Viszont megszavaztuk, hogy útba ejthető egy kisebb kitérővel egy eldugott berber falu, Agouliz így azt megnézzük. Letérünk a betonútról a megadott koordinátánál és meglepetésünkre egy most készülő, széles és ledöngölt, egyenlőre földúton jutottunk el hozzájuk. A falu férfi emberei barátsággal fogadtak, na és persze ott nyüzsögtek a gyerekek is, de fegyelmezettek voltak.

Előszedtük az ajándékainkat, mi például Reni lányunk kinőtt és megunt ruháit, nyári cipőit hoztuk, valamint tollakat, füzeteket, no és az elmaradhatatlan cukorkákat. Barátsággal megköszönik és invitálnak bennünket egy teára, de mi előbb szeretnénk eljutni a falu nevezetességéhez, amit ajánlottak nekünk, ezért egy kísérő kisfiút kapunk, aki elvezet minket a helyiek szerint kb. 10 perces sétával megközelíthető vízeséshez. Autóinkat bezárjuk és megígérjük, hogy a séta után bemegyünk teázni hozzájuk és elindulunk. Átmegyünk a falun, ahol mindenki kedvesen köszön, majd egy hosszú kővályú mellett sétálunk tovább, amiben csordogál a víz. Gondoltuk, hogy ebből nagy erejű vízesés nem lehet. Sétálunk már vagy 10 perce a sziklák között, néhol pálmafákkal dúsított, egykor folyómeder mellett, de a kisfiú még mindig mutogat a hegy felé, hogy tovább. Közben szemből érkeznek Bamakosok, sok-sok helyi lányka kíséretében, ők már látták a vízesést és mondják, hogy nincs közel, de érdemes megnézni. A helyi lánykák remekül beszélnek angolul és máris nevünk iránt érdeklődnek, nevetgélnek, látszólag nagyon boldogok. Kedveskedés, majd folytatjuk sétánkat tovább a kővályú szélén imbolyogva.

 

Végre elénk tárul az a bizonyos vízesés, ahol kristálytiszta tavacskába csordogál bele egy kb. 1,5 méter magasból a víz, egy barlangszerű résben. A hely fontosságát átissza a hűs levegő, ami a mélyedésből árad, ez itt az itt élőknek egy nagy kincs. Kicsit megpihenünk, fotózgatunk, majd indulunk vissza a faluba, hogy teázzunk.

Már várnak minket a férfiak, de közben egyre több gyerek kerül elő a faluból, akik kedvesen kéregetnek bon-bont, tollat stb. Beinvitálnak bennünket egy szőnyegezett, körbe puffozott, párnás helyiségbe, aminek a közepén van egy kis asztalka. Cipőinket levesszük, ahogy a helyiektől is látjuk, majd leülünk és már tálcán hozzák is a teát. Látványos, ahogy kitöltögetik, mert igen magasról találnak bele a kis csészékbe. Mivel Józsi jól beszél franciául, így eszmecsere alakul ki. Megtudtuk, hogy a falu vezetője a fővárosból, Rabatból jött ide, mert vágyott a nyugalomra, valamint a falu önfenntartó, állatokat tartanak (kecske és baromfi) a tehenek pedig fenn vannak a hegyekbe. A vizet a vályúból ejtős módszerrel, csöveken bevezették a házakba. A gyerekek az iskolába angolul is tanulnak. Szó esett még az ország vezetőjéről Mohamedánról, akiről utcákat és tereket neveznek el még életében és hatalmas fotókon láthatjuk portréját  a nagyobb városokban.

Közben alkonyodik, így megköszönjük barátságos vendéglátásukat és elindulunk az autóinkhoz, ahol már nagyon vártak ránk a gyerekek. Persze adtunk nekik bob-bont, foszforeszkáló karperecet, a kísérő fiúnknak baseballsapkát, vastag füzetet, majd a gyerekek viszonzásként adtak nekünk két palack vizet az útra, ami számukra bizonyosan nagy kincs, így ez igen megható volt tőlük. Integetés, mosolygás és az egyik kislány még puszit is adott nekem (Ildi) kedvességből, amivel rabul ejtett, szívemben fogom őrizni.

Nagyon megérte ez a kis kitérő és azt sem bánjuk, hogy sötétben kell autókáznunk a megadott bázisig, ami még kb. 150 km. Egy kemping területén van a mai szállás, ezért mielőtt befizetnénk a kapudíjat a fiúk besétálnak, hogy szétnézzenek. Megnyerőnek ítélik, így fizetünk és megyünk be területet keresni sátrainknak, de Józsiek autója ismét nem akar beindulni, így mi előre megyünk. Már rengeteg Bamakos van a kempingbe, elég zsúfolt lett, még lakóautós turisták is vannak. Rátalálunk az ideálisnak tűnő placra, így sátrat bontunk, közben Józsiéknak beindult az autójuk és egy fiatalember (Zoli) is jött velük, barátságosan segített sátraink felállításában, mert kiderült, hogy egyedül jött és várja a motoros barátját, akivel itt szeretnének találkozni. Ő Münchenből repült Marrakechbe, ott autót bérelt, hogy csatlakozzon a Bamakos társasághoz egy éjszakára, mert szeretné egy kicsit a hangulatát megismerni, hogy a jövőre tervezett indulását megalapozza vele. Előkerülnek az asztalkák, székek, na meg az italok és már hangulatos beszélgetés alakul ki a lassan hűsölő sötétségben, a csillagos ég alatt. A témában bővelkedő társaságot végül a dermesztő hideg, kb. éjjel 1 után lefekvésre kényszerített.

Megtett kilométer: kb. 420 km