Eszeveszett autókázás

Reggel 7-kor volt a rajt, de a délelőtti szakaszt csak a nagyon elszánt versenyzőknek engedték, mi inkább aszfalton mentünk el a Nemzeti Park bejáratáig, ezért nem is rohantunk. Útközben ajánlottak egy UFO leszálló pályát, ami persze egy nagy kamu volt. A park bejárata előtt tankoltunk és még egy helyi, tejhabos kávét is ittunk, mert a születésnapos Robi meghívott rá.

A parkon áthaladva volt néhány kritikus szakasz, ahol elakadás veszély volt, így néhány mentésbe besegítettünk, mert szerencsénkre mi, azaz László nagy lendülettel áthaladt ezen, engem ott hagyva. A 003-as fiatalok elfuvaroztak az autónkig. Kis bolyongás után bejutottunk egy kis faluba, ahol ismét ijesztő volt a sok, koszos, taknyos, fekete gyerek, ahogy megszállták az autókat. Végül sikerült megtalálnunk a beachre vezető utat és szerencsénkre apály volt, így le tudtunk hajtani a tengerparti őrült autókázás helyszínére.

Hát Lászlót nehéz volt megfékezni, hogy lassabban és óvatosabban száguldozzon, annyira élvezte. Előttem pedig csak a tavalyi, beragadt lengyel autók képe lebegett, hogy nehogy úgy járjunk, ezért próbáltam őt visszatartani az esztelen száguldozástól. Viszont csodálatos volt, amikor egy sirályrajhoz érkeztünk, és ahogy a lemenő nap fényében, csapatostul felszálltak előttünk. Egy kis halászfalun is áthaladtunk, ahol a szegénység mellett láttuk, hogy egy helyi ember a mobiltelefonjával vesz fel minket. Erős ez a kontraszt. Végre megérkeztünk a táborhelyre, ahol már többen élvezték a tengerpart előnyeit, persze nagy fürdőzést a hideg vízben nem sokan vállaltak be, kivétel Gyuri a 059-es csapatból. Ismét pakolászás következett az evéshez és az esti alvás.

Csörlőzés, pálinkázás, barátkozás

2012. JANUÁR 19.
Reggel 6-kor volt az indulás, mivel tudtuk, hogy van még lemaradásunk az előző nap kiírásából is, ezért nekivágtunk egy rövidített földútnak Foum Zgid felé. Útközben oázisokat láttunk és elénk tárult egy kanyon, ami szinte olyan volt, mint egy mini Grande Canyon. Teáztunk egyet Tatán, majd haladtunk tovább a Star Wars film egyik színhelye felé. Mivel a pontgyűjtő lapunkat nem adtuk le, illetve a napi etap kiadásánál nem voltunk jelen, így a pontgyűjtés mára kimaradt. 6 óra felé érkeztünk meg Tan-Tan városba, ahol elsőként ettünk egy kis étterembe, majd megtankoltunk. A benzinkútnál kiderült, hogy van wifi, így lázasan elkezdtünk netezni, miközben a NoPara csapat egyik tagjával futottunk össze, akivel eddig SMS-ben tartottuk a kapcsolatot. Elmesélte, hogy a célállomáson nincsen hotel, szabadban kell éjszakázni, ezért ők inkább visszajöttek ide a városba. Mi is úgy döntöttünk, hogy inkább itt maradunk éjszakára.

2012. JANUÁR 20.
Reggel 7 órakor indultunk el a Star Wars film helyszínére (Tatooine), ahol a futam többi része éjszakázott. Amikor ideértünk még sokan voltak a táborhelyen, pakolásztak, beszélgettek.

Ismét találkoztunk a korábban már megismert 003 rajtszámú fiatalokkal, akiknek sebváltó problémájuk volt és mivel a mi autónk sem húz jól  úgy döntöttünk, hogy együtt a három autó (012, 059, 003) megyünk tovább az itiner szerint. Vidám kis társaság jött így össze, nekivágtunk a pontgyűjtésnek, ami persze már csak jelképes, de sebaj, az élmény a miénk marad. Amikor ismét letértünk az aszfaltos útról, újra elkezdődött a zötykölődés, kocsizúgás és még a helyes irányt se szabad eltéveszteni, mert azt javasolják, hogy az útról ne térjünk le az esetleges aknamezők miatt. Beindult a kis csapat az első helyekre, majd ami már nem az út szélére esett, a lelkesedés hevében megfeledkezve a veszélyről behajtottunk toronyiránt a pont felé. Amikor walkitokin szóltak ránk, hogy talán ne menjünk tovább. Azonnal visszaindultunk a saját nyomvonalunkon, ami már biztonságosnak volt mondható. Rendben visszaértünk a kitaposott útra. Találkoztunk néhány versenyzővel is egy-egy pontnál, de nem értettük, hogy miért csak utánunk értek oda. Megállapítottuk, hogy nem lennénk rossz helyen, ha a lapjainkat le tudtuk volna adni.

A mai nap igen érdekes útszakaszokon haladtunk, amelyeket beterített a sivatagi homok. Még egy teveszállító kisteherautót is láttunk. Átértünk Nyugat-Szaharába, az esti szállást még sikerült ágyban töltenünk Boujdourban, bár a körülmények egyre rosszabbak (melegvíz nincs, folyosón a közös mosdó, a WC pottyantós).  Itt már kezdenek a gyerekek levakarhatatlanul kéregetni, ami kissé terhes. Vacsoráztunk is a városka egyik utcai éttermében, állítólag tevehúsos fasírtot ettünk sültkrumplival.

Eddigi negatívumok:
- A szélvédőnkre felpattant egy kavics (2 cm hibádzott) és elindult egy repedés a látótér felé, ami már 25 cm-es, sőt még aznap egy másik kavics is felpattant, ami egy kisebb hiba lett.
- Az egyik elakadásunk során, a feladat hevében, megcsúsztam és rácsaptam az autó ajtaját a bal mutatóujjamra. Kicsit bedagadt és belilult.
- Az autó oldala tiszta karc lett, amikor a folyómederből lendülettel kellett felkaptatni a jó irányba és az újabb elakadást elkerülendő, nagy gázzal a bekanyarodást követően egy homokdűne megdobta az autót és egy bokorhoz csapódott.
- A mouse-ra ráborult egy kis köményes pálinka, így most meghülyült, össze-vissza mutogat.
- A notebook billentyűje hiányosan működik, valószínűleg a sok portól, mert néhány karaktert nem akar beírni, csak többszöri leütésre.
- A CB rádiónk hangszórója nem működik, így mi nem hallunk senkit, csak minket hallanak.
- Az autó egyre lassabb, mintha nem működne a turbónk, de az is lehet, hogy ez az üzemanyag hibája.
- A Homasitától vásárolt dolgok közül néhány elromlott vagy eltört pl. a fejtámasznak az egyik fele letört, a szivargyújtó hosszabbító már elsőre sem működött és még az ásónak a nyele is letört.


2012. JANUÁR 21.
Reggel próbáltunk netezni, de nem sikerült.
Most egy darabig bizonytalan lesz az internetezés és a mobilozás is, mert lassan átérünk Mauritániába. Elindultunk a megadott tengerparti táborhelyhez, ahol a 003-as fiatalok éjszakáztak. Sikerült az út során az első kávémat elfogyasztanom, a fiatalok jóvoltából. A partszakasz egyébként látványos, de hideg szél fújt. Az út során viszonylag egysíkú, kietlen tájakon haladtunk, de a ráktérítőt is átszeltük.

Egy kiemelkedő esemény azonban volt, amikor egy termálvizes forrásnál, egy kb. 10 cm-es csövön jövő meleg vízben le tudtunk fürdeni. Persze fizetni kellett érte és az egész egy szabadban történő, nyilvános, fürdőruhás tusolás volt, de nagyon jól esett. Végre hajat mostunk. A fürdő mellett volt egy kiszáradt tómeder, aminek az alja jó kemény volt, így oda mentünk autókkal egy kis piknikre. Ettünk, szereltünk, majd rallys filmet forgattunk. Élvezettel száguldoztunk a kamera felé, majd elindultunk a határhoz, ahol az út szélén töltjük az éjszakát, hogy reggel hamar sorra kerüljünk, hiszen este 6 órakor lezárják a határt és csak reggel lehet átmenni újra. Éppen el kezdett sötétedni, amikor beálltunk az autósorba, közben a 003-as fiatalok is odaértek, így szorítottunk nekik egy helyet magunk előtt. Az aszfaltos útra kirakták az asztalt, székeket, előkerültek az ennivalók és italok, hamar oldódott a társaság. Feladat volt, hogy az alkoholt el kell fogyasztani a határ előtt, mivel Mauritániában tilos, így az italozás is nagyon jó hangulatba hozta a csapatokat. Mi most aludtunk először az autónkban készített fekhelyen, ami nagyon kényelmes volt. Éjjel ugyan egyszer felriadtam, hogy befújt minket a homok, mert az ablakokat belepte, de László nyugtatgatott, hogy úton vagyunk nem a sivatagba.


2012. JANUÁR 22.
Reggelre már két sorba álltak az autók, még kamionok is jöttek. Kényelmesen felkeltünk, hiszen azt mondták, hogy itt legyünk türelmesek, mert lassan fog haladni a sor. Aztán 9:15-kor megindult a sor, de mi és még mások sem voltunk összepakolva, így hátulról megelőzve minket a sor végére kerültünk. Gyorsan bedobáltunk mindent a kocsiba és próbáltunk előrébb furakodni. Persze ebben László ügyesebb, így én mentem a papírokat intézni. Kis bódénál útleveleket beadni, majd pecséttel visszakapod, aztán az autó papírjait is kell intézni, amikor már behajthatsz a sorompón belülre, akkor egy ember kitölt rajta valamit, egy másik pedig (kis idő múlva) lepecsételi, aztán már mehetsz is a senki földjére. Ez a terület nem tartozik senkihez, ezért itt bármi megtörténhet és az autóroncsokból ítélve, történt is. Konvojba haladtunk ezen a kb. 3 km-es szakaszon, de a homokos úton a 040-es Golf elakadt, ezért azt gyorsan ki kellett húzni, majd még egy Lada is így járt. Az egyik quoadus pedig az övtáskáját vesztette el ezen a senki földjén, ami roppant kínos lehet a továbbjutása végett. A Mauritán határon már volt számítógép, így meglepően hamar végeztünk. Valahogy szerencsénk volt és végül nem is tartott olyan sokáig a határátlépés. Elsőként beautóztunk a legközelebbi városba Nouadhibouba, hogy pénzt váltsunk és tankoljunk, na meg kenyeret vegyünk. Hát itt már nagyobb a szegénység és feketék az emberek. A világító toronynál egy hajóroncsot is megnéztünk, ahová a helyiek pénzért engedtek csak be. Elindultunk a táborhely felé, ahol a védelmünket a helyi katonák biztosították.

Jártunk már a sivatagban

Most Zadorában vagyunk egy étteremben, ahol van internet, de sajnos nagyon lassú, így most bőven nem tudunk beszámolni, de jól vagyunk. Ma négyszer elakadtunk, de hála segítő barátokra találtunk. Nem volt könnyű ez a nap és még hátra van 360 km.

Jelentés Marokkóból

Hajnalban keltünk, mert 4:30-kor volt a rajt. Nagy izgalom volt számunkra az első igaz megmérettetés, ráadásul vak sötétben kellett megtalálni az első megadott pontokat. Még a szálláshelyről kivezető megfelelő irányt is nehéz volt felmérni, hiszen a dimbek-dombok mögött a sötét ismeretlenség uralkodik. Végül megtaláltuk a helyes irányt és szerencsénkre az első pontgyűjtő helyet is, majd az addig még mögöttünk érkezett egy kisbuszra rátapadtunk, akik olyan határozottan és rutinnal haladtak a GPS szerinti helyes irányba, hogy szinte nehéz volt tartani velük a ritmust, de sikerült. A következő célponttól pár száz méterre, a homokdűnék között, egyszer csak elakadt autók sora tűnt elő a lámpafények előtt. Hát ezek mellett még a kisbusznak sem sikerült elmenni, így a lendületből veszítve mi is kénytelenek voltunk megállni a homokba, ami persze egyből egy beragadást is jelentett. Kiszálltunk és elővettük a szükséges felszereléseket, bár bizonytalankodtunk, hiszen tudtuk, hogy innen csak segítséggel tudunk majd kimenni, mi ketten ezt nem biztos, hogy meg tudjuk oldani. A kisbuszosok rutinosan és gyorsan megoldották a problémájukat egy komoly kis csapatmunkával. Láthatóan a haladás mindenáron volt számukra a cél, bár rákérdeztek, hogy segítsenek-e, de mivel voltak ott mások is egyértelmű volt, hogy nem akarjuk feltartani őket evvel, hogy velünk bíbelődjenek, így a mögöttünk jövő francia csapat jött segíteni, na meg egy helyi fiatalember, aki előkerült a semmiből. Elsőként a keréknyomást csökkentettük, majd a kerekek elől kiástuk a homokot, hogy a homokvasakat oda tudjuk tenni. Közben kezdett pirkadni, de még nagyon hideg volt. A francia autónak volt csörlője, így azt felakasztva kihúzott minket a homokból. Egyértelmű tény, hogy túlsúlyos az autónk, ezért is ül fel. A napfelkelte fényei előbukkantak a homokdűnék között, mely egy vöröslő fénysávot képezett, máris nem az autózás, hanem a fotózás volt a fontos.

Közben a helyi fiatalember elkezdett a homokdűne tetején kipakolni a kis táskájából különböző kövekből készült ajándéktárgyat eladásra. Nem vettünk tőle semmit, de ajándékoztunk neki pólót, aztán kijöttünk a sivatagi részből. Mivel ismét köves úton kellett tovább haladni, ezért a kerekeket fel kellett újra fújni, de a kompresszorunk elromlott, így a közeli településen kerestünk benzinkutat. Mivel az nem volt, így egy helyi embert kérdeztünk meg, aki azonnal felkapaszkodott a kocsink oldalára és úgy mutatta az utat, hogy hová menjünk. Egy zárt kapus udvarhoz vezetett, ahol szinte azonnal nyitották az ajtót és egy kis udvari autószerelő műhelybe keveredtünk. Azonnal nekilátott egy ember a feladatnak, közben egy kislány is előkerült, akit megajándékoztunk egy kis cukorral. Közben a kísérő ember mesélte, hogy ő már sok turistát navigált itt Marokkóban, több nyelven beszél. A gumifújásért 3 dobozos sörrel kellett fizetnünk.

Haladtunk tovább a következő pontgyűjtőhelyekre, amik hol az út mentén, de sokszor nehezen megközelíthető, köves, kietlen helyen voltak. Érdekes volt, hogy amelyik állomás közelebb volt az úthoz, de persze messze a lakott területtől, ott néhol álltak helyiek, akik szerettek volna ajándékokat kapni vagy valamit eladni nekünk. Hagyták, hogy keresgéljük a jelet, de egy kis souvenirért akár segítőkészek is lettek. Jól haladtunk és már 10 állomáson is sikeresen túl jutottunk, amikor egy eldugott kis településre érkeztünk. Itt a GPS szerinti irányt tartva az út a falun át, egy drótkerítéssel bekorlátozott, homokos útra vezetett, viszont ahogy behajtottunk és elértük az első kanyart, már rá lehetett látni jobban az útra, ami egy igen magas bakháttal és mély keréknyommal, laza púderpor volt. Nyomtuk neki, illetve próbáltunk kijutni a szélére, de nem sikerült, illetve abban a pillanatban, amikor mi fennakadtunk már ráláttunk, hogy előttünk is már be van ragadva autó. Hát ez ma a 2. beragadásunk a homokba. Közben a mögöttünk jövő Land Roveres franciáknak gyorsan integettünk, hogy ne jöjjenek ide be, így ők megúszták a beragadást. Persze a falubeli gyerekek már ott is voltak körülöttünk. Előre sétáltunk, hogy megkérdezzük az előttünk lévőket, ekkor találkoztunk először a Bulanga Team-mel meg egy norvég házaspárral. Tulajdonképpen a norvégok voltak beragadva, de tőlük, na meg a drótkerítés miatt, nem lehetett tovább haladni. A gyerekek ajánlgatták, hogy hívnak traktorost, amit elfogadtunk, így boldogan futottak be a faluba, hiszen esemény van náluk. Meg is érkezett egy fiatal fiús, kicsit lenyúzott traktoros, de velünk akarta kezdeni az alkudozást, mi pedig mondtuk, hogy előbb az első autót húzza ki, mert attól úgysem tudunk tovább haladni. Így is történt, igazi manőverrel elpréselte magát mellettünk és a drótkerítés mellett. Végül minket is kihúzott, de azt ajánlották, hogy forduljunk vissza egy másik irányba kerüljük meg a falut. Amikor erről az útról megpróbáltunk vissza indulni, már látható volt, hogy újra ugyanabba a kátyuba vezet az út, ahonnan kihúzott, de amire mi megfordultunk és el akartunk indulni a traktoros ismét eltűnt. Így nekilódultunk, de ismét fennakadtunk rajta. A gyerekek újra, egy kis aprópénzért vagy cukorkáért szívesen befutnak a faluba a traktorosért. Hát ez egy előre megtervezett kis projektje lehetett a falunak, amire ők számítanak is.

Végre ismét kirángatott minket a traktoros ebből a púder homokos útból és a falu szélén megálltunk kifújni magunkat. Ekkor szegődtünk a 059-es Bulanga Team csapathoz, akikkel próbáltuk megtalálni a falut elkerülő utat. Megbeszéltük, hogy együtt maradunk, hogy segítsük egymást, illetve minket, hiszen nekik van csörlőjük. Ez megnyugtató volt, bár ahogy tapogattuk a helyes irányt és amilyen helyekre keveredtünk, na az már nem. Egy olyan területen kanyarogtunk, ahol a homokdűnék és a bokrok váltogatták egymást, így átláthatatlan volt a terület, nem lehetet belátni, hogy merre is lehet az a bizonyos út. Közben persze folyamatosan nyomni kellett a gázt, hogy ne akadjunk el.  Végre bejutottunk egy kiszáradt folyómederbe, ahol már kicsit keményebbnek tűnt a homok, így ott megálltunk, kifújni magunkat, illetve megbeszélni a lehetséges útirányt. Mivel a GPS szerint a folyóra merőlegesen lesz az út, én elindultam gyalog előre, hogy felmérjem a terepet illetve elvégezzem a kisdolgomat. Megtaláltam a folyómederből kivezető utat, ami persze egy meredek kapaszkodó lesz az autóknak, majd tovább sétálva az a bizonyos földút nyomai is meg lettek. Visszaszóltam Walkitalkin a fiúknak, hogy merre jöhetnek. Bulanga Team felkaptatott a folyómederből, majd vártuk a mi autónkat is, hogy jöjjön, de nem jött. Kiderült, hogy totálisan besüllyedt a homokba, így mentésre szorul. Vissza a folyómederbe, indulhat a mentési akció. Elő az ásókkal, homokvassal, na meg jöhet a csörlő. Közben jó-kedélyű beszélgetésbe kezdtünk, mivel Robinak át kellett öltöznie, így derült ki, hogy a 3 fős fiú csapatból ketten gurulós bőrönddel jöttek. Hát ezt az extrém helyzetet ritkán lehet látni, hogy egy férfi gurulós bőrönddel a kiszáradt folyómederben, egy elakadt autó mellett, bőrönd bemutatót tart. Hát ettől remek lett a hangulat és észre se vettük a helyzet nehézségét. Ásás, csörlővel kihúzás és máris jöhet a pálinka, a megérdemelt munka fejében. A hangulat jól alakult, de a napi kilométerek még hátra vannak, így haladunk tovább egy következő pontgyűjtő helyre, ahol egy gumikerékre lett ráírva egy szám, ami persze lehet akár 6-os vagy 9-es is. A napi itiner szerint 2:30-ra kellene beérnünk Zagorába, az Ali Garázsába, hogy lepecsételje a menetlevelünket, de mi még egy végtelennek tűnő, kietlen, köves földúton baktatunk. Sajnos közben besötétedett és a lemenő nap és a szálló homok árnyékában, szamarakat terelő nőket és gyerekeket pillantunk meg a kietlen területen. Szívszorító érzés volt a látvány, azonnal kiszálltunk és adtunk nekik egy kis ennivalót és ruhákat. Meghatódtunk mindannyian.

Végre elértük a betonutat, ahol az út szélén állt egy helyi terepjárós ember, aki leintett minket és készségesen kérdezte, hogy minden rendben van-e az autónkkal, mert ő egy autószerelő, aki szívesen segít nekünk. Mivel minden rendben, így a megadott Ali Garázs neve merült fel, amire azonnal azt mondta, hogy odakísér minket. Beült az autójába és több kilométeren keresztül végre elértük a várost, majd egészen a garázsig kísért minket. Kiderült, hogy a pecsétes Ali ember éppen nincsen ott, de mivel megéheztünk, így gondoltuk elmegyünk addig enni. Iriki, a kísérőnk kérdésünkre tudott ajánlani éttermet is, így ismét autóba pattant és már mentünk is. Ali garázsa előtt találkoztunk össze egy fiatal román párocskával, akik egy Golffal jöttek és ez a Bamakós futam a nászutuk. Mivel magukban nem akartak nekivágni az út folytatásának (így sötétben), ezért mellénk szegődtek. Együtt érkeztünk meg egy kívülről egyszerű kis étteremhez, de belül már sokkal barátságosabb volt, sőt még Wifi is volt. Azonnal rendeltünk és neteztünk. Kellemes vacsora volt és így teli hassal már senki nem akart a sötétben tovább autókázni. Mivel az utca másik oldalán volt kísérőnk, Iriki garázsa, így ismét hozzá fordultunk segítségért és kiderült, hogy az étteremben szobák is vannak, hátul egy kellemes kis belső kertből nyílnak és még meleg víz is van a szobákban. Irikinek persze adtunk egy kis pénzt, amit meglepően nem is feszegetett, illetve nehezen fogadott el. Nagyon jó benyomást keltett a személye, igazi segítőkészség. Amíg ettünk, addig a hátsó ablakunkra ragasztotta a reklámmatricáját és még névjegyet is tudott adni nekünk. Hát ez a napunk eseménydús volt, így jól esett a tusolás és pihenés.

Összefoglaló az eddigiekről

2012. JANUÁR 15. HAJNAL 2 ÓRA
Első nem várt eseményt követően (gumiszerelés) nekivágtunk a szupermaratoni távnak, hogy utolérjük a csapatot. Mivel a GPS szerint is egyértelmű tény, hogy lehetetlenség elérni az itinerben megadott leadási időpontot, ami Veronában vasárnap reggel 6 óra lenne, így nekivágtunk a teljes hossznak egészen Marokkóig, tehát ugrott az interneten előre befoglalt szállodai szobánk is, na meg a pihenés. Így Veronába 4 órás késéssel, azaz vasárnap 10 órára értünk, de hajtottunk tovább. Korábban már kigyűjtöttük a lehetséges kompok listáját, így menet közben eldöntöttük, hogy megcélozzuk az Almeriai hétfő délelőtt 10 órás kompot, amin még kabinos pihenésre is lesz lehetőségünk, és amivel, ha átérünk még lesz egy teljes napunk, hogy világosba átkeljünk az Atlasz hegységen.


2012. JANUÁR 16.
Felváltva vezettünk, egy igazi hajrában, mivel csak két parkolóban álltunk meg néhány óra alvásra, hogy ne ragadjon le a szemünk. Útközben elsőként az olasz tengerparti szakaszon értünk utól egy Bamakós autót, aminek nagyon megörültünk. Legközelebb a franciáknál egy fizetős kapunál találkoztunk norvég Bamakós kocsikkal. Ez jó tunning volt nekünk, hogy megújult erővel folytassuk tovább az utat. Igen fárasztó út során jutottunk el reggel 9 órára a kikötőhöz, ahol már több Bamakós autó, a mezőny eleje is várakozott. Nyilvánvalóvá vált, hogy újból versenybe kerülhetünk. Üröm az örömbe az, hogy közben kiderült, a Veronában induláskor kiosztott itinert mi nem kaptuk meg, így ennek a három napnak a pontgyűjtési lehetősége is elveszett.
Viszonylag gyorsan feljutottunk a fedélzetre. Olyan szorosan állították egymás mellé az autókat, hogy csak résnyire tudtuk utána  kinyitni az ajtókat, így aztán nem volt rá sok lehetőség, hogy a kabinos felfrissüléshez, alváshoz felkészülten menjünk. Azért egy kis pálinkát, na meg tisztálkodási szereket kivadásztunk a kocsiból. Igazi öröm volt ez a kis kabin, a kis fürdőszobájával, végre tudtunk meleg vízben fogat mosni, tusolni és már csak a ringatózás volt, ami felváltotta a monoton autógumi zúgását. Végre pihentünk.

Helyi idő szerint délután 3 órára érkeztünk Nadorba, ahol szakadt az eső. A kompról a kijutás hamar ment, de az autók bejutásához egy külön kis ceremónia volt az adminisztráció. Egyszer sorba álltunk egy zöld nyomtatványért, majd kitöltve újra sorba álltunk, de akkor derült ki, hogy azok az autók, amik elsőként jönnek az országba, azoknak meg kell várni egy papírt, amit még a komposok nem adtak le, így egy másik helyen ismét sorba kellett állni, hogy kikeressék a megfelelő papírt. Persze, ha adtunk volna 10-20 Eurót egy intézőnek, akkor még ki is töltik helyettünk a papírokat és hamarabb is végezhettünk volna, így egy órát vesztettünk. Amire kiértünk a városba, addigra pont az orrunk előtt bezárt a bank, így pénzváltás nélkül és szinte üres tankkal indultunk neki a sötét ismeretlennek. Hát ez igen izgalmas dolog itt Marokkóban, hiszen a sötétben ide-oda mászkáló, fekete ruhás alakokat igen nehéz észrevenni. Végül is sikerült kijutnunk Nadorból és eljutottunk egy útszéli Hotelhez, ami előtt már állt egy Bamakós autó. Mi se kockáztattunk a továbbhaladással és itt megszálltunk, igaz a meleg víz néha volt néha nem, de tudtunk egy jót aludni.


2012. JANUÁR 17.
Az este folyamán megtelt a szálloda, így reggel egy igazi kávézóvá alakult a recepciós pult. Laza, kényelmes indulás volt. Menet közben persze a korábban a kompot begyűjtött itineri információk alapján, szerettük volna legalább a save pontokat megtalálni, így a gps-be beírtuk a koordinátákat és a szerint haladtunk. Itt már nem voltunk egyedül, pl. az egyik ilyen pontnál megálltunk egy fiatalokkal teli autó mellett, ők kipattantak a kocsiból, megkerülték az építményt, ami az út szélén állt és már haladtak is tovább. Gondoltuk ez hamar megtalálható, László kipattant a kocsiból és walkie talkie és gps nélkül elindult megkeresni az elrejtett információt. Néhány perc után, átfagyva visszajött a kocsihoz, hogy nem találja, ezért inkább viszi magával
a gps-t. Én még méltatlankodtam is, hogy a fiatalok 2 perc alatt megtalálták ő meg nem. Újra nekivágott és vagy 10 perc után lihegve került elő. Kiderült, hogy a jel nem itt, hanem lent egy folyómederben lévő kútgyűrű falára volt írva, ahonnan még vissza is kellett másznia. Tanulság belőle, hogy walkie talkie-val már vissza tudott volna szólni nekem, hogy menjek elébe az úton, így nem kellett volna visszamásznia. Később az esti vacsoránál, amikor a fiatalokkal egy asztalnál ültünk, jókat derültünk rajta, mint kiderült, hogy ők csak fotózgattak és nem is keresték a pontot, mert csak az egyszerűen megközelíthetőekre hajtanak.

Megérkeztünk Erfoud városkába, ahol megtankoltunk és közben egy autómosásra alkudoztunk. Az első árat (50) sikerült lealkudni 30-ra és lemosattuk a kocsit is, majd amíg a mosó előtt álltunk észrevettük a táblát a mosási árakról és kiderült, hogy 20 lett volna a mosatás. Hát jól feltornázták nekünk az árat, ügyesek. Vettünk még helyi lepény formájú kenyeret is a szembe kis közértben. Nagyon ízletes a kenyerük.

A célpontnak megadott szálláshelyhez már sötétedésben érkeztünk, így történhetett meg, hogy a hirtelen elfogyott aszfaltútról rászáguldoztunk egy földútra. Meg volt az első rázós élményünk is. Ezt követően kilométereken keresztül ilyen rázós, útszerű buckákon kellett megközelíteni a szállást, mely a cél volt, de megtaláltuk. Itt már tele volt a parkoló Bamakós autókkal, a recepciónál még Villám Géza is elsétált mellettünk, egy kis fejbiccentéssel üdvözölve.
Szállás után érdeklődtünk, amit két személyre magasabb áron akartak kínálni. Segítőkészséget persze leginkább egymástól várhatunk, így ismét találkoztunk Krisztával, aki jól beszél franciául és már az előző szálláshely foglalásánál is segítőkész volt, most is jött tanácsot adni, mert kiderült, hogy 4-5 személyes bungalók vannak, amit telt-ház mellett már kedvezőbben lehet megkapni. Betoppant egy holland társaság, akikkel összefogtunk és közösködve egy fürdőszobán, kibéreltünk egy bungalót vacsorával. A vacsora egyszerű currrys csirke volt burgonyával, előtte leves, desszertnek pedig gyümölcs. Jól esett egy kis terített asztalos vacsora mindenkinek, ugyan az italt busásan megfizettették velünk.