Tájékozódás GPS koordináták nélkül

A mai napon érdekes lesz a feladat, mert nem adnak GPS koordinátákat meg, csak néhány falu nevet a tájékozódáshoz, tehát kérdezni kell a helyieket és a papíralapú térképet kell használni. Lelkesen elindulunk a pontvadászatra együtt a négy csapat. Jól haladunk és még élvezhető is a szavannában autózás, itt-ott egy kis versennyel tűzdelve. Figyelni kellett az elágazásokra is, mert könnyen eltévedhet az ember. Volt olyan szakasz, amikor egymás nyomát is nehezen tudtuk követni a portól. Az egyetlen GPS pont egy híd koordinátája volt, de víz az nem volt a mederben. Itt vettem észre, hogy egy csavar fúródott a bal első kerekünkbe, de még nem ereszt, reméljük kibírja egy városig, majd figyeljük a keréknyomást.
Amikor kijutottunk egy nagyobb faluba, két csapatnak tankolnia kellett, így bekanyarodtunk egy benzinkúthoz, ahol nem volt gázolaj. Állítólag visszafelé kb. 50 km-re lehet tankolni, így a két csapat leszakadva tőlünk elindult tankolni. Mi továbbhaladtunk a táborhely felé. A letérőnél egy kútnál, sok-sok asszony és gyerek húzták a vizet, ahol megálltunk.

A 003 fiatalok nyakba akasztós kis ajándékot adtak nekik, hogy így készítsenek velük egy csoport fotót. Ez sikerült is, sőt volt közös vízhúzás is a 40 méter kútból. Barátságosak voltak és fotózni is hagyták magukat. Továbbhaladtunk a táborhelyre a baobab fák árnyékába. Sajnos a másik két csapat nem ért be a táborhelyre, így nem tudjuk mi van velük.

Határátlépés másképpen

2012. JANUÁR 25.
Reggel tankolás után kereket fújattunk egy kis gumis műhelybe, majd szembe vele volt a pék, ahol vettünk bagettet. Isteni ez a kenyerük, de a készítés körülményeit jobb nem látni, még a földről is szedik össze a kenyeret. Az egész város tele van bagett szállító emberrel, némelyik a feje tetején viszi.

A városon át kellett vergődni magunkat, ami egyre dugósabb és kaotikus volt. Itt nehéz közlekedési szabályokat érzékelni, mivel keresztbe kasul jönnek-mennek az autók. Mégis pont minket állított meg egy rendszám nélküli, szakadt Mercis, egyenruhás ember, hogy elmagyarázza, hogy rosszul közlekedünk. Mivel a kommunikáció nem volt egyértelmű, be akart minket kísérni a rendőrségre. Hát próbáltunk kedvesen magyarázni neki, hogy időre megyünk Szenegálba, valamint a nem értjük mit akar tőlünk adtuk elő. Némi jópofizás után elengedett.

Rossoba érve, már terelgettek minket a helyi katonák, hogy egy elszeparált sorba tudjunk várakozni a határátlépésre illetve a kompozásra, hogy átkeljünk a Szenegál folyón. Ez azért néhány órába telt, de közben meglepetésünkre lett térerő is a mobiltelefonokba, mert Szenegálba van elérhető hálózat. A várakozás alatt megebédeltünk és tikkadtunk a napon. A Mauritán oldalon 50 Eurót kellett fizetni a kijutásért és a kompért. Az egyik ember kis cetlit osztogat, a másik beszedi, a harmadik meg kis ajándékot kéreget. Végül-is feljutottunk a kompra, de ami odaát várt, hát az egy kicsit megrázó, szemét, nyomor, sok-sok kéregető és ki kell szállni ügy-intézni egy épületbe. Az autókat beterelték az épület mögé, ahol egy erőszakos irányítgató fekete miatt, egy talicska betörte az első lökhárítónkat, amitől László nagyon feldühödött. Én ez alatt a beléptető papírokat próbáltam intézni, de ez itt még körülményesebb volt, mint eddig. Elsőnek az útleveleket pecsételik le, majd a forgalmi engedélyek alapján 10 Eurót kell fizetni, majd egy A/4-es lapra felír 10 forgalmi adatot kézzel, majd lefénymásolják és egy másik ember piros pecsétet tesz rá és csak ezután adja oda a papírt, ami az autó kiléptetéséhez kell. A várakozás alatt vödrös gyerekek nekiláttak az autók lemosásának. Amikor itt végeztünk egy vaskapun csak akkor engednek ki, ha fizetünk 1000 helyi pénzt. Hát beléptünk Szenegálba, de riasztóbb, mint eddig valaha volt, szemét, nyomor és rengeteg fekete, igyekszünk mihamarább elhagyni a várost. Viszont végre meleg van és a táj is megváltozott szavannásra. A táborhely felé vettük az irányt, de közben vásároltunk bagettet, na meg a fiúk visszaautóztak sörért. Addig mi a fiatalokkal elautókáztunk a tóig, ahol szép volt a naplemente.

Bejelentkezés Mauritániából

Jelenleg Mauritánia fővárosában, Nouakchottban szálltunk meg, ahol volt internet, így elküldtük gyorsan az eddigi leírásainkat Berninek, hogy feltegye ide. Sajnos lassú a net, így a képeket majd később töltjük fel, illetve amíg megy néhány ízelítőt megpróbálunk feltenni. Jól vagyunk és holnap, azaz ma már Szenegálba leszünk.Végre itt már melegebb van, mert eddig inkább fáztunk.

Táborhely a B2 Beachen, Mauritániában

B2 Beach

Reggel kényelmesen ébredtünk, mivel tudtuk, hogy a dagály miatt nem tudunk 12 óránál előbb továbbindulni. Volt aki nekiállt autót szerelni, volt aki pihent. Mivel remélhetően a következő városban lesz wifi, ezért gyorsan nekiláttam a blog hiányzó részeinek befejezésére. Közben egyre melegebb lett az idő.

Végre úgy ítélték a szervezők, hogy elindulhatunk a tengerparti szakaszon, talán már visszahúzódott a tenger annyira és a beach is járható lesz. A személyautókat csak vontatva lehetett kihúzni a homokos táborhelyről. Ismét indult az őrült autózás, bár most még rosszabb a part, mint tegnap este volt, hiszen a homok süllyedős, itt-ott latyakos és még nem kemény, sőt a sok autó is már kivájta a homokot. Persze mi még előzésbe is fogtunk, hogy előlre menjünk a videózás miatt. Embert és autót próbáló volt a szakasz, de én emberemre találtam László személyében, számára nincs lehetetlen, tehát a videó is összejött. Ez a szakasz kb. 150 km is lehetne, de egy halászfalunál egy a védelmünket biztosító autó elállta a folytatás útját, hogy ne menjünk a parton tovább, hanem menjünk fel az aszfaltra a falun keresztül. Mivel a 003-as fiatalok előre mentek és őket még beengedték erre a szakaszra, így elszakadva tőlük mi, a 059 és a 040 elindultunk föl, de sajnos csak nekünk sikerült átgangolni a süllyedős homokon, a többiek elakadtak. Azonnal támadásba indultak a gyerekek, asszonyok és kéregettek. Mivel készültünk leselejtezett, levetett ruhákkal, kiszálltam, hogy oda adjuk nekik, de szó szerint kitépték a kezemből. Borzasztó, így az adakozás öröme, szelleme elveszett. Visszamentünk, hogy az elakadtaknak segítsünk, ami nem volt egyszerű, mert szinte méterről méterre tudtak csak haladni. Végre kikerültünk a homok és a falu fogságából és elindultunk Mauritánia fővárosa felé, hogy megszálljunk. Mivel a 059-es csapatból Csaba tavaly járt már itt, így ismert egy autentikus szállást, amit fel is kerestünk. Egy eldugott kis utcába, egy belső kertes, igen egyszerű hely, de végre le tudtunk fürödni meleg vízben és ismét ágyba aludhattunk, sőt internetezni is tudtunk.

Eszeveszett autókázás

Reggel 7-kor volt a rajt, de a délelőtti szakaszt csak a nagyon elszánt versenyzőknek engedték, mi inkább aszfalton mentünk el a Nemzeti Park bejáratáig, ezért nem is rohantunk. Útközben ajánlottak egy UFO leszálló pályát, ami persze egy nagy kamu volt. A park bejárata előtt tankoltunk és még egy helyi, tejhabos kávét is ittunk, mert a születésnapos Robi meghívott rá.

A parkon áthaladva volt néhány kritikus szakasz, ahol elakadás veszély volt, így néhány mentésbe besegítettünk, mert szerencsénkre mi, azaz László nagy lendülettel áthaladt ezen, engem ott hagyva. A 003-as fiatalok elfuvaroztak az autónkig. Kis bolyongás után bejutottunk egy kis faluba, ahol ismét ijesztő volt a sok, koszos, taknyos, fekete gyerek, ahogy megszállták az autókat. Végül sikerült megtalálnunk a beachre vezető utat és szerencsénkre apály volt, így le tudtunk hajtani a tengerparti őrült autókázás helyszínére.

Hát Lászlót nehéz volt megfékezni, hogy lassabban és óvatosabban száguldozzon, annyira élvezte. Előttem pedig csak a tavalyi, beragadt lengyel autók képe lebegett, hogy nehogy úgy járjunk, ezért próbáltam őt visszatartani az esztelen száguldozástól. Viszont csodálatos volt, amikor egy sirályrajhoz érkeztünk, és ahogy a lemenő nap fényében, csapatostul felszálltak előttünk. Egy kis halászfalun is áthaladtunk, ahol a szegénység mellett láttuk, hogy egy helyi ember a mobiltelefonjával vesz fel minket. Erős ez a kontraszt. Végre megérkeztünk a táborhelyre, ahol már többen élvezték a tengerpart előnyeit, persze nagy fürdőzést a hideg vízben nem sokan vállaltak be, kivétel Gyuri a 059-es csapatból. Ismét pakolászás következett az evéshez és az esti alvás.