Határátlépés másképpen

2012. JANUÁR 25.
Reggel tankolás után kereket fújattunk egy kis gumis műhelybe, majd szembe vele volt a pék, ahol vettünk bagettet. Isteni ez a kenyerük, de a készítés körülményeit jobb nem látni, még a földről is szedik össze a kenyeret. Az egész város tele van bagett szállító emberrel, némelyik a feje tetején viszi.

A városon át kellett vergődni magunkat, ami egyre dugósabb és kaotikus volt. Itt nehéz közlekedési szabályokat érzékelni, mivel keresztbe kasul jönnek-mennek az autók. Mégis pont minket állított meg egy rendszám nélküli, szakadt Mercis, egyenruhás ember, hogy elmagyarázza, hogy rosszul közlekedünk. Mivel a kommunikáció nem volt egyértelmű, be akart minket kísérni a rendőrségre. Hát próbáltunk kedvesen magyarázni neki, hogy időre megyünk Szenegálba, valamint a nem értjük mit akar tőlünk adtuk elő. Némi jópofizás után elengedett.

Rossoba érve, már terelgettek minket a helyi katonák, hogy egy elszeparált sorba tudjunk várakozni a határátlépésre illetve a kompozásra, hogy átkeljünk a Szenegál folyón. Ez azért néhány órába telt, de közben meglepetésünkre lett térerő is a mobiltelefonokba, mert Szenegálba van elérhető hálózat. A várakozás alatt megebédeltünk és tikkadtunk a napon. A Mauritán oldalon 50 Eurót kellett fizetni a kijutásért és a kompért. Az egyik ember kis cetlit osztogat, a másik beszedi, a harmadik meg kis ajándékot kéreget. Végül-is feljutottunk a kompra, de ami odaát várt, hát az egy kicsit megrázó, szemét, nyomor, sok-sok kéregető és ki kell szállni ügy-intézni egy épületbe. Az autókat beterelték az épület mögé, ahol egy erőszakos irányítgató fekete miatt, egy talicska betörte az első lökhárítónkat, amitől László nagyon feldühödött. Én ez alatt a beléptető papírokat próbáltam intézni, de ez itt még körülményesebb volt, mint eddig. Elsőnek az útleveleket pecsételik le, majd a forgalmi engedélyek alapján 10 Eurót kell fizetni, majd egy A/4-es lapra felír 10 forgalmi adatot kézzel, majd lefénymásolják és egy másik ember piros pecsétet tesz rá és csak ezután adja oda a papírt, ami az autó kiléptetéséhez kell. A várakozás alatt vödrös gyerekek nekiláttak az autók lemosásának. Amikor itt végeztünk egy vaskapun csak akkor engednek ki, ha fizetünk 1000 helyi pénzt. Hát beléptünk Szenegálba, de riasztóbb, mint eddig valaha volt, szemét, nyomor és rengeteg fekete, igyekszünk mihamarább elhagyni a várost. Viszont végre meleg van és a táj is megváltozott szavannásra. A táborhely felé vettük az irányt, de közben vásároltunk bagettet, na meg a fiúk visszaautóztak sörért. Addig mi a fiatalokkal elautókáztunk a tóig, ahol szép volt a naplemente.

Bejelentkezés Mauritániából

Jelenleg Mauritánia fővárosában, Nouakchottban szálltunk meg, ahol volt internet, így elküldtük gyorsan az eddigi leírásainkat Berninek, hogy feltegye ide. Sajnos lassú a net, így a képeket majd később töltjük fel, illetve amíg megy néhány ízelítőt megpróbálunk feltenni. Jól vagyunk és holnap, azaz ma már Szenegálba leszünk.Végre itt már melegebb van, mert eddig inkább fáztunk.

Táborhely a B2 Beachen, Mauritániában

B2 Beach

Reggel kényelmesen ébredtünk, mivel tudtuk, hogy a dagály miatt nem tudunk 12 óránál előbb továbbindulni. Volt aki nekiállt autót szerelni, volt aki pihent. Mivel remélhetően a következő városban lesz wifi, ezért gyorsan nekiláttam a blog hiányzó részeinek befejezésére. Közben egyre melegebb lett az idő.

Végre úgy ítélték a szervezők, hogy elindulhatunk a tengerparti szakaszon, talán már visszahúzódott a tenger annyira és a beach is járható lesz. A személyautókat csak vontatva lehetett kihúzni a homokos táborhelyről. Ismét indult az őrült autózás, bár most még rosszabb a part, mint tegnap este volt, hiszen a homok süllyedős, itt-ott latyakos és még nem kemény, sőt a sok autó is már kivájta a homokot. Persze mi még előzésbe is fogtunk, hogy előlre menjünk a videózás miatt. Embert és autót próbáló volt a szakasz, de én emberemre találtam László személyében, számára nincs lehetetlen, tehát a videó is összejött. Ez a szakasz kb. 150 km is lehetne, de egy halászfalunál egy a védelmünket biztosító autó elállta a folytatás útját, hogy ne menjünk a parton tovább, hanem menjünk fel az aszfaltra a falun keresztül. Mivel a 003-as fiatalok előre mentek és őket még beengedték erre a szakaszra, így elszakadva tőlük mi, a 059 és a 040 elindultunk föl, de sajnos csak nekünk sikerült átgangolni a süllyedős homokon, a többiek elakadtak. Azonnal támadásba indultak a gyerekek, asszonyok és kéregettek. Mivel készültünk leselejtezett, levetett ruhákkal, kiszálltam, hogy oda adjuk nekik, de szó szerint kitépték a kezemből. Borzasztó, így az adakozás öröme, szelleme elveszett. Visszamentünk, hogy az elakadtaknak segítsünk, ami nem volt egyszerű, mert szinte méterről méterre tudtak csak haladni. Végre kikerültünk a homok és a falu fogságából és elindultunk Mauritánia fővárosa felé, hogy megszálljunk. Mivel a 059-es csapatból Csaba tavaly járt már itt, így ismert egy autentikus szállást, amit fel is kerestünk. Egy eldugott kis utcába, egy belső kertes, igen egyszerű hely, de végre le tudtunk fürödni meleg vízben és ismét ágyba aludhattunk, sőt internetezni is tudtunk.

Eszeveszett autókázás

Reggel 7-kor volt a rajt, de a délelőtti szakaszt csak a nagyon elszánt versenyzőknek engedték, mi inkább aszfalton mentünk el a Nemzeti Park bejáratáig, ezért nem is rohantunk. Útközben ajánlottak egy UFO leszálló pályát, ami persze egy nagy kamu volt. A park bejárata előtt tankoltunk és még egy helyi, tejhabos kávét is ittunk, mert a születésnapos Robi meghívott rá.

A parkon áthaladva volt néhány kritikus szakasz, ahol elakadás veszély volt, így néhány mentésbe besegítettünk, mert szerencsénkre mi, azaz László nagy lendülettel áthaladt ezen, engem ott hagyva. A 003-as fiatalok elfuvaroztak az autónkig. Kis bolyongás után bejutottunk egy kis faluba, ahol ismét ijesztő volt a sok, koszos, taknyos, fekete gyerek, ahogy megszállták az autókat. Végül sikerült megtalálnunk a beachre vezető utat és szerencsénkre apály volt, így le tudtunk hajtani a tengerparti őrült autókázás helyszínére.

Hát Lászlót nehéz volt megfékezni, hogy lassabban és óvatosabban száguldozzon, annyira élvezte. Előttem pedig csak a tavalyi, beragadt lengyel autók képe lebegett, hogy nehogy úgy járjunk, ezért próbáltam őt visszatartani az esztelen száguldozástól. Viszont csodálatos volt, amikor egy sirályrajhoz érkeztünk, és ahogy a lemenő nap fényében, csapatostul felszálltak előttünk. Egy kis halászfalun is áthaladtunk, ahol a szegénység mellett láttuk, hogy egy helyi ember a mobiltelefonjával vesz fel minket. Erős ez a kontraszt. Végre megérkeztünk a táborhelyre, ahol már többen élvezték a tengerpart előnyeit, persze nagy fürdőzést a hideg vízben nem sokan vállaltak be, kivétel Gyuri a 059-es csapatból. Ismét pakolászás következett az evéshez és az esti alvás.

Csörlőzés, pálinkázás, barátkozás

2012. JANUÁR 19.
Reggel 6-kor volt az indulás, mivel tudtuk, hogy van még lemaradásunk az előző nap kiírásából is, ezért nekivágtunk egy rövidített földútnak Foum Zgid felé. Útközben oázisokat láttunk és elénk tárult egy kanyon, ami szinte olyan volt, mint egy mini Grande Canyon. Teáztunk egyet Tatán, majd haladtunk tovább a Star Wars film egyik színhelye felé. Mivel a pontgyűjtő lapunkat nem adtuk le, illetve a napi etap kiadásánál nem voltunk jelen, így a pontgyűjtés mára kimaradt. 6 óra felé érkeztünk meg Tan-Tan városba, ahol elsőként ettünk egy kis étterembe, majd megtankoltunk. A benzinkútnál kiderült, hogy van wifi, így lázasan elkezdtünk netezni, miközben a NoPara csapat egyik tagjával futottunk össze, akivel eddig SMS-ben tartottuk a kapcsolatot. Elmesélte, hogy a célállomáson nincsen hotel, szabadban kell éjszakázni, ezért ők inkább visszajöttek ide a városba. Mi is úgy döntöttünk, hogy inkább itt maradunk éjszakára.

2012. JANUÁR 20.
Reggel 7 órakor indultunk el a Star Wars film helyszínére (Tatooine), ahol a futam többi része éjszakázott. Amikor ideértünk még sokan voltak a táborhelyen, pakolásztak, beszélgettek.

Ismét találkoztunk a korábban már megismert 003 rajtszámú fiatalokkal, akiknek sebváltó problémájuk volt és mivel a mi autónk sem húz jól  úgy döntöttünk, hogy együtt a három autó (012, 059, 003) megyünk tovább az itiner szerint. Vidám kis társaság jött így össze, nekivágtunk a pontgyűjtésnek, ami persze már csak jelképes, de sebaj, az élmény a miénk marad. Amikor ismét letértünk az aszfaltos útról, újra elkezdődött a zötykölődés, kocsizúgás és még a helyes irányt se szabad eltéveszteni, mert azt javasolják, hogy az útról ne térjünk le az esetleges aknamezők miatt. Beindult a kis csapat az első helyekre, majd ami már nem az út szélére esett, a lelkesedés hevében megfeledkezve a veszélyről behajtottunk toronyiránt a pont felé. Amikor walkitokin szóltak ránk, hogy talán ne menjünk tovább. Azonnal visszaindultunk a saját nyomvonalunkon, ami már biztonságosnak volt mondható. Rendben visszaértünk a kitaposott útra. Találkoztunk néhány versenyzővel is egy-egy pontnál, de nem értettük, hogy miért csak utánunk értek oda. Megállapítottuk, hogy nem lennénk rossz helyen, ha a lapjainkat le tudtuk volna adni.

A mai nap igen érdekes útszakaszokon haladtunk, amelyeket beterített a sivatagi homok. Még egy teveszállító kisteherautót is láttunk. Átértünk Nyugat-Szaharába, az esti szállást még sikerült ágyban töltenünk Boujdourban, bár a körülmények egyre rosszabbak (melegvíz nincs, folyosón a közös mosdó, a WC pottyantós).  Itt már kezdenek a gyerekek levakarhatatlanul kéregetni, ami kissé terhes. Vacsoráztunk is a városka egyik utcai éttermében, állítólag tevehúsos fasírtot ettünk sültkrumplival.

Eddigi negatívumok:
- A szélvédőnkre felpattant egy kavics (2 cm hibádzott) és elindult egy repedés a látótér felé, ami már 25 cm-es, sőt még aznap egy másik kavics is felpattant, ami egy kisebb hiba lett.
- Az egyik elakadásunk során, a feladat hevében, megcsúsztam és rácsaptam az autó ajtaját a bal mutatóujjamra. Kicsit bedagadt és belilult.
- Az autó oldala tiszta karc lett, amikor a folyómederből lendülettel kellett felkaptatni a jó irányba és az újabb elakadást elkerülendő, nagy gázzal a bekanyarodást követően egy homokdűne megdobta az autót és egy bokorhoz csapódott.
- A mouse-ra ráborult egy kis köményes pálinka, így most meghülyült, össze-vissza mutogat.
- A notebook billentyűje hiányosan működik, valószínűleg a sok portól, mert néhány karaktert nem akar beírni, csak többszöri leütésre.
- A CB rádiónk hangszórója nem működik, így mi nem hallunk senkit, csak minket hallanak.
- Az autó egyre lassabb, mintha nem működne a turbónk, de az is lehet, hogy ez az üzemanyag hibája.
- A Homasitától vásárolt dolgok közül néhány elromlott vagy eltört pl. a fejtámasznak az egyik fele letört, a szivargyújtó hosszabbító már elsőre sem működött és még az ásónak a nyele is letört.


2012. JANUÁR 21.
Reggel próbáltunk netezni, de nem sikerült.
Most egy darabig bizonytalan lesz az internetezés és a mobilozás is, mert lassan átérünk Mauritániába. Elindultunk a megadott tengerparti táborhelyhez, ahol a 003-as fiatalok éjszakáztak. Sikerült az út során az első kávémat elfogyasztanom, a fiatalok jóvoltából. A partszakasz egyébként látványos, de hideg szél fújt. Az út során viszonylag egysíkú, kietlen tájakon haladtunk, de a ráktérítőt is átszeltük.

Egy kiemelkedő esemény azonban volt, amikor egy termálvizes forrásnál, egy kb. 10 cm-es csövön jövő meleg vízben le tudtunk fürdeni. Persze fizetni kellett érte és az egész egy szabadban történő, nyilvános, fürdőruhás tusolás volt, de nagyon jól esett. Végre hajat mostunk. A fürdő mellett volt egy kiszáradt tómeder, aminek az alja jó kemény volt, így oda mentünk autókkal egy kis piknikre. Ettünk, szereltünk, majd rallys filmet forgattunk. Élvezettel száguldoztunk a kamera felé, majd elindultunk a határhoz, ahol az út szélén töltjük az éjszakát, hogy reggel hamar sorra kerüljünk, hiszen este 6 órakor lezárják a határt és csak reggel lehet átmenni újra. Éppen el kezdett sötétedni, amikor beálltunk az autósorba, közben a 003-as fiatalok is odaértek, így szorítottunk nekik egy helyet magunk előtt. Az aszfaltos útra kirakták az asztalt, székeket, előkerültek az ennivalók és italok, hamar oldódott a társaság. Feladat volt, hogy az alkoholt el kell fogyasztani a határ előtt, mivel Mauritániában tilos, így az italozás is nagyon jó hangulatba hozta a csapatokat. Mi most aludtunk először az autónkban készített fekhelyen, ami nagyon kényelmes volt. Éjjel ugyan egyszer felriadtam, hogy befújt minket a homok, mert az ablakokat belepte, de László nyugtatgatott, hogy úton vagyunk nem a sivatagba.


2012. JANUÁR 22.
Reggelre már két sorba álltak az autók, még kamionok is jöttek. Kényelmesen felkeltünk, hiszen azt mondták, hogy itt legyünk türelmesek, mert lassan fog haladni a sor. Aztán 9:15-kor megindult a sor, de mi és még mások sem voltunk összepakolva, így hátulról megelőzve minket a sor végére kerültünk. Gyorsan bedobáltunk mindent a kocsiba és próbáltunk előrébb furakodni. Persze ebben László ügyesebb, így én mentem a papírokat intézni. Kis bódénál útleveleket beadni, majd pecséttel visszakapod, aztán az autó papírjait is kell intézni, amikor már behajthatsz a sorompón belülre, akkor egy ember kitölt rajta valamit, egy másik pedig (kis idő múlva) lepecsételi, aztán már mehetsz is a senki földjére. Ez a terület nem tartozik senkihez, ezért itt bármi megtörténhet és az autóroncsokból ítélve, történt is. Konvojba haladtunk ezen a kb. 3 km-es szakaszon, de a homokos úton a 040-es Golf elakadt, ezért azt gyorsan ki kellett húzni, majd még egy Lada is így járt. Az egyik quoadus pedig az övtáskáját vesztette el ezen a senki földjén, ami roppant kínos lehet a továbbjutása végett. A Mauritán határon már volt számítógép, így meglepően hamar végeztünk. Valahogy szerencsénk volt és végül nem is tartott olyan sokáig a határátlépés. Elsőként beautóztunk a legközelebbi városba Nouadhibouba, hogy pénzt váltsunk és tankoljunk, na meg kenyeret vegyünk. Hát itt már nagyobb a szegénység és feketék az emberek. A világító toronynál egy hajóroncsot is megnéztünk, ahová a helyiek pénzért engedtek csak be. Elindultunk a táborhely felé, ahol a védelmünket a helyi katonák biztosították.