Ars poetica

Ars poetica
Ars poetica: Érzés, ami hajt minket

2011. október 27., csütörtök

Lista átírása

Listaírás 2!  Sokadszor is átgondolva tényleg ez az egyik legfontosabb része a felkészülésnek. Mindennek pontosan passzolnia kell. Semmi sem maradhat otthon és semmi fölöslegeset sem szabad cipelni 15-16 ezer kilométeren keresztül. Bármi eszünkbe jut folyamatosan felírjuk és javítjuk a listát. Miután minden megérett bennünk szétválasztottuk külön az autóra vonatkozót és külön a személyest.

Sokat segített egy különleges Bamakós film, mely Kőváry Barna - Badár Sándor: Magyarok menni Bamako volt. Velük és barátaikkal (Norbi, Elke, Ákos stb.) személyesen is sikerült találkoznunk és segítőkészségüket, a hangulat átadását nagyon köszönjük nekik. Újból átolvastunk sok-sok blogot, videót a korábban indulóktól, hogy még tájékozottabbak legyünk a felkészülésben, de nagyon érdekes, hogy volt olyan film, ami inkább elrettentő volt, de hála találtunk olyat is, ami inkább hangulatba hozta az embert.
Így sikerült összefutnunk több év után egy régi baráti párral is (Bea és Laci), akik már voltak egy Bamako futamon és meginvitáltak minket egy élménybeszámolóra, ami nagyon hasznos volt, mert így meggyőztek minket, hogy NoPara! Ami klassz még benne, hogy ők is (azaz egy tuningolt férfi csapat) indulnak ezen a futamon is, így máris találtunk kölcsönös támaszt egymásnak. Hajrá!

A lista akaratunk ellenére is folyamatosan bővül és lassan haladunk a beszerzésekkel. Baráti beszélgetések során jutnak még eszünkbe fontos dolgok, így pl.:
- a kreatív Gazsó Mester szólt, hogy vigyünk sima női harisnyanadrágot is magunkkal az üzemanyag szűréséhez (jó ötlet) mielőtt bekerül a tankba;
- Glück Gyuri barátunk pedig lelkesen összeírt egy saját listát, amit ő vinne magával, mint nagyutazó, hiszen örömünkre már sok közös fotóstúrán vagyunk túl, így tényleg jók a tapasztalatai e téren (egyik remek gondolata a hintőpor volt, ami az izzadság ellen is jól jöhet);

Ha neked is van jó ötleted, tanácsod, írd meg nekünk, még jól jöhet.
Köszi