Ars poetica

Ars poetica
Ars poetica: Érzés, ami hajt minket

2012. február 2., csütörtök

KÜLDETÉS TELJESÍTVE!!! Utunkat megkoronáztuk Cacine faluban!

A reggeli ébredést követően tudtuk jobban szemügyre venni a helyszínt és lakótársainkat, akik közt ott volt egy idősebb, svéd házaspár (Gun & Ulf Fransson) is, akik segítőként jöttek ide. Kellemes kis reggelizés közben sikerült őket jobban megismerni, majd Zalán szólt, hogy az iskolában a gyerekek, már felsorakozva várnak minket, tehát igyekezzünk. Gyorsan átválogattuk az ajándékokat, hogy az iskolába szánt írószerek, könyvek és a gyógyszerek kerüljenek bele az angol adományautóba, majd a néhány fős kis csapat átsétált az iskolához.

A misszió épülete
Zalánnak vittünk ajándékba természetfotós albumunkból
Végre rendezett sorokban álló gyerekeket láthattunk, akik nem akarnak szétszedni egy kis ajándékért, fegyelmezetten álltak, mindenki a saját osztályához igazítva, nagyságrendben. Nagy esemény lehet ez az ő kis életükben, hiszen ide ritkán keverednek fehér emberek és még adományokat is hoztak. Zalán segítségével, - aki fordított - elsőként én köszöntöttem néhány szóval a gyerekeket, majd egyik adományozó útitársunk, Mező János is.



Meghitt hangulatban, kicsit megszeppenve álltak a gyerekek, na meg mi is. Rendkívüli érzés, hogy most mi arathatjuk le azt a boldogságot, amit az adományozás öröme okozhat, mi lehetünk azon kiváltságosok, akik ezt az élményt és jóérzést magunkénak tudhatják, ezzel megkoronázva utunkat, hiszen személy szerint én (Ildi) pont ezért vállaltam be ezt a hosszú futamot, az összes kockázati tényezőjével együtt. Könnyes szemmel próbálom elmondani Zalán segítségével, a brazil José Valbertonak, a misszió vezetőjének, az iskola megalapítójának, hogy mennyire kellett ez a nemes feladat a lelkemnek, hiszen ezzel lett teljes az út, a küldetés.

Tabló az iskola megalapításáról, a dzsungelből lett iskola első osztályát mutatom

A gyógyszerek jelképes átadása
A könyvtárba szánt könyvek jelképes átadása
Zalán boldogan mutatja, hogy hol van Cacine falu

Továbbfokozva ezt az érzést, még a kiosztás örömét is elnyerhettük, mert José arra kért minket, hogy a közben a termekbe visszament gyerekek között, járjunk osztályról-osztályra és adjunk oda néhány ajándékot, személyesen nekik. Aranyosak voltak, néhányan még a szemkontaktust sem merték felvenni, néhányan mosolyogtak és voltak többen, akik persze megköszönték.





José megmutatta nekünk az iskola orvosi részlegét a gyógyszerekkel, amit az iskola tanulói ingyen kaphatnak, csak a falubelieknek kell fizetni érte. Bemutatta nekünk a könyvtárat, ahol már 14 db számítógép áll szépen letakarva a gyerekek rendelkezésére, minden nagy rendben, tisztaságban. Nagy és lelkes munkát végeztek itt az iskola alapítói és támogatói, minden elismerésünk érte.



Elsétáltunk a konyha részleghez is, ahol önkéntes asszonyok főzik minden nap ugyanazt az amerikai adományból készülő ételt (rizs, bab, olaj) a gyerekeknek, ami itt nagy dolog. Közben kicsöngettek és elindultak a legkisebbek, persze ismét rendezett sorokban, hogy megebédeljenek. Megtudtuk, hogy a kézzel evést szeretnék felváltani evőeszközösre, de sajnos a kiosztott kanalak sorba eltűnnek, nem győzik pótolni. Néhány gyerek hozza magával, de a legtöbb továbbra is kézzel eszik, viszont sikerült őket egy kis kézmosásra rászoktatni, ami persze csak egy vizesvödörbe mártott kéznél nem több, de már ez is haladás.





Továbbhaladunk Zalán és néhány helyi fiatal lány társaságában, hogy átsétáljunk a falun, egészen a tengerpartig és vissza. Mindenhol barátságosan fogadtak és több helyre beinvitáltak bennünket, így láthattuk a pékséget, a téglagyártás folyamatát, a piaci életet, a konyhai készülődéseket, ettünk kóladiót meg papaját, láthattuk a halászok hajóit, ahogy javítják őket a kiszáradt parton és közben gyerekek kézen fogva jöttek velünk (Lászlót különösen szerették).




A falusi séta után visszamentünk a misszióba, ahol ismét kaptunk ennivalót, majd következett a búcsúzás, hiszen indulunk vissza a fővárosba, Bissauba és ismét vár ránk a 6 órás zötykölődés. Még világosban visszaértünk a városba és ismét úgy döntöttünk, hogy elmegyünk hamburgerezni a szokásos kis helyi étterembe tovább fokozva ezt a csodálatos napot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése