Ars poetica

Ars poetica
Ars poetica: Érzés, ami hajt minket

2013. február 17., vasárnap

Autóeladás afrika módra! (egy hét történetei)

Első nap reggel beterelték az összes Bamakos autót egy katonai repülőtérre, ahol mint az igazi autópiacon, szépen sorba, egymás mellé álltunk és vártuk a tűző napon a vevőket. Közben a rendőrség és katonaság emberei járkálnak a kocsik között és az oda nem illő személyeket (ez számunkra rejtély, hogy ki a kormány embere és ki nem) furkós bottal hajtják ki a területről. Van olyan helyzet, hogy az autóra tett ajánlkozót elhajtják, hogy előbb a kormány dönt az autó sorsa felől, majd csak utánuk vehetnek mások. Azokat az autókat, amik nem eladóak külön területre állítják és nem engedik kihajtani innen. Egyenlőre még türelmesen várjuk a vevőket, bár se inni, se enni itt nem lehet, ha nem hoztál valamit magaddal és közben már 32 fok meleg is van. A helyiek egyre többen vannak, itt-ott vizelnek, majd jattolásra nyújtják az előtte orrukban turkáló kezüket, hogy eljátsszák veled az alkudozást. Vannak, akik a sátraikat és egyéb dolgaikat is árulják, ott nagyobb is a nyüzsgés.





Már délután 3 óra van, amikor kezd elegünk lenni a dolgokból és mivel 3 és 10 óra között a karnevál miatt le lesz zárva a város és nem lehet közlekedni, azok akik a város másik végén laknak úgy döntenek, hogy elindulnak a szállásukra, de NEM ENGEDIK KI ŐKET A TERÜLETRŐL, KATONÁK ÁLLNAK ELÉJÜK. Hatalmas lesz a felháborodás és egyre több Bamakos autó áll be a sorba, hogy szeretne kimenni, de erővel nem engedik.

Mindenki kezd aggódni ezen, László is előre megy érdeklődni, hogy mik a fejlemények. Azt az információt adják, hogy aki el szeretné adni az autóját, annak le kell adni a forgalmit, ha még nála van, hogy ne tudja máshol eladni az autót, csak az ő jelenlétükben és az autót pedig itt kell hagynia vagy, ha haza akarsz vele menni, akkor távozáskor visszaadják neked a kocsi papírjait.

Tumultus keletkezett és egy helyi katona ki akart menni autójával a területről, de a kijáratnál tolongó Bamakos emberektől nem tudott, így dühében az ott álló emberek közé hajtott, akik lélekjelenlétén múlt csak, hogy nem gázolták el őket (volt aki a lábát fájlalta a jelenet után).

Vannak, akik bezárják az autóikat és valóban itt hagyják, vannak, akik beállnak a sorba, mint ahogy mi is tesszük. Egyesével engedik csak ki az autókat és már minden Bamakos kezd erőszakosan beelőzni, száz irányból, csak már kijusson innen.

Mi kerültünk sorra, amikor egy magyarul remekül beszélő fekete, Béla jött hozzánk, hogy segítsen. Béla segítségével megtudtuk, hogy a katonáknak az van kiadva parancsba, hogy aki el akarja hagyni a telepet engedély nélkül, azt nyugodtan verjék meg. A katonák az autónk elé álltak, hogy adjuk le a forgalmit vagy egy bizonyos nőnek a listája szerint lehet csak innen kijutni. Közben Bélát (a magyarul beszélő helyit) is odaküldték a nőhöz valamiért, minket meg félreállítottak, hogy a mögöttünk lévő ki tudjon menni. Félreálltunk és László elment megnézni, hogy mit írnak össze és kiderült, hogy listába veszik azokat, akik haza akarnak menni másnap. László feliratkozás nélkül visszajött az autóhoz, majd a nagy káoszban, amikor intettek a másik autónak is, így velük együtt mi is kislisszoltunk a telepről. Persze rajtunk kívül mások is azt mondták, hogy haza fognak menni az autóval, csak kijussanak innen és aztán a városban tovább árulják. Ebben a fejetlenségben azt se tudják, hogy kinek intettek, de sikerült megúsznunk a kijutást és a forgalmink is meg van.

Visszamentünk a szállásunkra, hogy kicsit kifújjuk magunkat és hogy végre együnk, igyunk valamit, majd gyorsan (az útlezárások előtt) beautóztunk az Azalai Hotelbe, ahol ugyanúgy folyt az autóeladás a parkolóban, csak itt vannak árnyékos részek, tudsz mosdóba menni, van vásárlási lehetőség, tehát kibírhatóbbak a körülmények.
Ez a parkoló lesz az elkövetkezendő napjaink "otthona", hiszen reggeltől, késő estig itt ücsörgünk az autó körül és várjuk az igazi vevőt, a jó szerencsét és tűrjük a viszontagságokat. Mivel nem szeretnénk hazazötykölődni, ezért gondoltuk, hogy megpróbáljuk eladni az autót, ha pedig mégse sikerülne, akkor van itt egy rutinos házaspár, akikhez csatlakozva, ha muszáj vissza autókázunk Magyarországra. Addig meg próbálkozunk.


Praktikák, érdekességek az autó eladása körül:

- Vannak akik nem állnak az autó mellett, hanem kiírnak egy árat és telefonszámot a szélvédőre és várják a hívást a medence partján, mert ebben a szállodában szálltak meg.

- A szálloda biztonsági embere is egy fazon, addig lóg rajtad amíg nem adsz neki valamit ajándékba. Első nap igen erőszakos volt, egy mobiltelefont szinte alíg bírtunk visszavenni tőle, hogy az nem ajándék, persze kapott ezt-azt tőlünk és a negyedik naptól már nagy haverok voltunk és úgy szólítottuk egymást: - Kadó, kadó...

- Ha valakinek egyszer adsz valamit ajándékba vagy kedvezményesen, az biztos, hogy nem száll le rólad és minden nap megpróbál tőled újra és újra valamit elkérni.

- A szálloda parkolójában sántikálva jön egy fiú, hogy ő szívesen lemossa nekünk az autónkat, ami hát ismét poros az itteni "jó" utaktól. Mi megsajnáljuk őt és kérdezzük, hogy mennyiért mosná le, válasz: - Amennyit adsz érte. Jó, akkor mosd le. Lemosta, majd adtunk neki annyit, amennyit az előző helyen is kértek tőlünk, de ő kevesellte, kétszer annyit szeretett volna, majd el kezdett a csomagtartóból kéregetni ezt-azt.
Másnap ugyanez a fiú már autónepperként jött hozzánk, kiöltözve, frissen borotválva, fehér ingbe és próbált alkudozni az autónkra.
Harmadnak ugyanez a fiú már az Apukáját menedzselte, aki megjelent az autónknál és lepocskondiázás után tett egy igen alacsony ajánlatot nekünk. A stílusa is bicskanyitogató volt, már alig vártuk, hogy menjen el az autónk körül.
Azóta minden nap jön hozzánk ez a fiú és próbál meggyőzni minket arról, hogy adjuk az Apjának az autót alacsony áron, mert ő tényleg tud fizetni, mert van pénze. Eddig csak mindenki hitegetett, hogy jön a barátja és hozza a pénzt, de semmi.
Ma, azaz negyedik nap azt mondtuk ennek a fiúnak, hogy lássuk a pénzt és ismét várunk...

- Bevált módszerük még, hogy a kiárusításra szánt dolgaidra, mint a legyek egyszerre odagyűlnek és el kezdenek alkudozni. Ettől egy nagy káosz keveredik körülötted és amíg nem vagy résen, már meg is szabadítanak egy dolgodtól. Tavaly is így tűnt el a fényképezőgépünk és idén ugyanezzel a módszerrel lopták el a videokameráját Jánosnak, az Iphonját a buszosoknak, a fényképezőgépét Vikinek és amiről még nem is tudunk. (Idén viszontláttuk az akkori felhajtónkat, de amire leesett, hogy ő az, felszívódott.)


Az ígéretek földjén...

- Minden nap kaptunk ígéretet, hogy jönnek a pénzzel, csak a főnöke, apja, bátyja, barátja vagy akárkije most szedi össze a pénzt és tutira kp. és Euro lesz. Megérkezni egyik sem tudott.

- Például volt olyan is, hogy valakinek azt mondták, hogy másnap tutira jönnek megvenni és még szerelőt is hoznak magukkal, de soha nem érkeztek meg.

- Harmadik nap (szerda) 1 óra felé a kormány emberei is ugyanezt mondták, hogy jönnek vissza és megveszik a maradék autókat, de azóta is várunk rájuk... Felírták az adatokat és ennyi.
Itt nincs konkrétum és határozott hozzáállás, csak a hitegetés és a kemény alku, ami általában a te áradnak a fele.

- A nepperek körülöttünk rendíthetetlenül kitartanak és már-már alig várják, hogy elérkezzél az utolsó vergődésedhez, hogy lecsaphassanak az autódra vagy a benne lévő dolgaidra. Mint a vadonban, amikor az elárvult őzgidára lesnek a farkasok. Volt olyan autó, amit a repülőjegy kézben léte miatt nagyon olcsón átadtak és abban a pillanatban széttépték a benne lévő dolgokat, ahogy mindenki próbált egy darabot kicsípni magának. És működik nekik, itt ülnek velünk, napról-napra és próbálkoznak.

- Ha jönnek vevőknek látszó emberek, azokkal is próbálnak szóba elegyedni és ki tudja mit mondanak nekik (kreol nyelven), de viszonylag kevés érdeklődés után távoznak vagy a másik variációjuk, hogy úgy adja elő az új jövevény érkezését, mintha az az ő ismerőse lenne és előre lebeszéli vele az alacsony árat és utána kéri a "segítségéért" a jutalékát.


4. nap (csütörtök)
- Hát most izgulhatok, mert László beszaladt ide a recepcióra, (én pihenésképen bemenekültem blogot írni ide),  hogy van egy szimpatikus testvérpár, akiknek a főnökét érdekli az autó és oda kéne neki vinni megmutatni és ő elmegy velük egyedül, én csak nyugodtan maradjak itt és netezzek. Az autó papírjai, útlevél, telefonok (ami itt nem is működik), pénz itt van nálam, csak a fotóstáskája van még bent a kocsiban. Pedig mondtam neki, hogy megyek vele, de elrohant és azt mondta, hogy minden oké lesz, ne izguljak.
Na nem parázunk, bizakodunk, de közben végigfutott az agyamon a helyzet és hát nem biztos, hogy ez így jó döntés volt. Mennem kellett volna vele.
Már-már a sírógörcs kerülget (valószínűleg az elmúlt napok feszültsége is most jön ki rajtam), de a neten lányommal chatelünk és próbálja bennem a lelket tartani és tényleg muszáj lesz összekapni magam gondolatban. László viszonylag hamar visszaérkezik és persze az autót nem vették meg, de nekünk már az is nagy öröm, hogy viszontlátjuk. Pont ezt a fajta feszültséget és érzést szeretnék elérni nálunk ezek a nepperek, csak már meg akarjunk szabadulni az autóinktól padló áron. Ez egy türelemjáték, ki bírja tovább és kinek van rá több ideje. Mivel ők itthon vannak jobban ráérnek, mi meg azért előbb-utóbb haza szeretnénk menni.
Ma már megjelentek a szálloda parkolójában olyan autók is, amiket Bamakosoktól vettek meg és most a helyiek árulják drágábban.


5. nap (péntek)
- Van egy narancssárga csíkos pólós fiú, aki már 3 napja hiteget, hogy az ő barátjának kell az autó, de még nem történt semmi. Ötödik nap délelőtt átadta a telefonját és a magyarul beszélő Feri (már találkoztunk vele, itteni fekete) mondja, hogy menjünk a fiúval, mert a minisztériumnak kell az autónk és kifizetik. Oké, beülünk az autóba és elindulunk a városba, már tudjuk is, hogy melyik utcában vannak ezek az épületek és valóban odahajtunk, majd egy útszéli sávban leparkolunk. A srác beszélget valakivel, majd azt mondja, hogy be megy intézkedni mi várjunk. Abban a pillanatban be áll mögénk egy autó és ismét kiszáll belőle az autómosóból feltört nepper gyerek, a pocskondiázós apjával és ismét erőszakosan ránk akarják beszélni a padló árukat (a fele annak, amit mi kérnénk). Ismét egyre több körülöttünk az ember és mi várunk. Már 20 perc is el telt és nem történik semmi, csak a feketék szövegelését hallgatjuk. 11 órakor elfogyott a türelmünk és visszahajtottunk az Azalai Hotelbe, bár nagyon elénk álltak, hogy ne menjünk sehová, de mi mondtuk, hogy ha van pénz jöjjenek a Hotelbe, ott leszünk. Kiszállunk a hotel parkolójában és már ismét oda hozták nekünk a mosós neppert, hogy tovább idegesítsen és rontsa az üzletünket. Mi próbáljuk őt elküldeni és magyarázzuk neki, hogy hagyjon minket már békén.

A szálloda parkolójába közben Nigériából jött újabb nepperek érkeztek, akik minden autót körbejártak, alkudoztak, majd van itt egy rasztahajú francia párocska, akik a lakóbusznak átalakított autójukat árulják és egyre harsányabb körülöttük a beszélgetés. Még a mi tavalyi felhajtónk, azaz ügyes-kezűen lopó fazonunk is megérkezett, akit le akartam fotózni, hogy fel tudjuk tenni a netre, másoknak segítve, hogy kerüljétek messzire. Bár nem örült neki túlzottan, de beletörődött, hogy lefotóztam. Gondoltam lefotózom a tömeget a rasztások körül és közben az autómosós neppert is, amikor a nigériaiak közül az egyik igen erőteljesen el kezdett velem ordítozni, majd a többi is erőre kapott és mindegyik el kezdett lökdösődni, ki akarták venni a gépet a kezemből, elém- és körbeálltak, hogy ne menjek sehová, majd ez a nigériai úgy megragadta a karomat, hogy nem tudtam szabadulni és közben ordít nekem. Egyre nagyobb a tülekedés körülöttem, ezért kiabálok a Lászlónak, aki éppen beszélget más Bamakossal, hogy jöjjön már segíteni, mert ezek nem engednek el.
Pánikszerűen odarohan, mert látja a feszültséget körülöttem és határozottan fellép a helyiek ellen. Szerencsénkre volt ott egy katona és egy rendőr is, aki próbálta kezelni a helyzetet. Mi a fényképezőgépet betettük gyorsan a kocsiba, míg a tavalyi felhajtónk el kezdett fenyegetni, hogy bevágja az autó üvegét és kiveszi a gépet, mert töröljük ki a fotóját. Mivel hajthatatlanok voltak bele mentünk egy olyanba, hogy a rendőr és László beülnek a kocsiba és átnézik a képeket és kitörlik azt a néhányat, amin rajta vannak. Már tépték volna fel a kocsi ajtaját, így rájuk zártam, ezért amíg válogatták a képeket meg is szólalt az autó szirénája is. Végeztek, majd kézfogással a rendőrrel letudtuk a problémát, lenyugodtak a kedélyek és az erősködő nigériai már jött is az autónkat nézegetni, mintha semmi sem történt volna, pedig számomra ijesztő volt a hangulat.


6. nap (szombat)
Már rutinszerűen ébredünk, összekészülődünk, visszük a kis székeinket, elemózsiánkat, innivalónkat és megyünk a szálloda parkolójába, mint akik dolgozni mennek minden reggel és késő este térnek csak vissza. Útközben begurulunk vizet és bagettet venni a bevált üzletekben. Begördülünk a parkolóba és már ismerősként üdvözölnek minket a helyiek és a maradék Bamakos is. Beállunk a megszokott helyünkre és éppen kiszállunk, amikor ismét megjelenik az autómosós nepper gyerek az Apjával és ismét nekilátnak gyötörni minket a padló árukkal. Magyarázzák, hogy itt van náluk a pénz, de persze kevesebb, mint amit kérünk. Mondtuk, hogy nem érdekel minket, de erősködnek és mellénk állnak az autójukkal, hogy üljünk be hozzájuk megmutatják a pénzt. Mi mondtuk, hogy kevés, ezért nem, majd újabb alkudozás, majd felénk nyújtanak egy nejlontasakot, hogy oké itt a pénz. László belenéz és a kötegek száma persze ismét kevesebb, így azt mondta, hogy nem kell és vissza akarja nekik adni, de az itt a helyi szokás, hogy ilyenkor nem veszik el tőled a dolgot, így kényszerítve téged a további alkudozásra. Mivel senki nem vette vissza a pénzt tőlünk, így László leejtette a földre és felhúzta az ablakot. Hát ez meglepte őket.
Apuka végre beül az autójába és indulásra szánja magát, de persze kiszól egy újabb ajánlattal, de ismét kevés, majd elhajt és a mosós fiacskáját ránk hagyja, hogy tovább bosszantson bennünket illetve hessegesse az új vevőket és adja a híreket telefonon az Apjának.

Van itt egy másik magyarul beszélő helyi, Simon akinek elmeséltük, hogy mi ráérünk, hiszen az üzlet megy otthon nélkülünk is és a gyermekeink már nagyok és külföldön élnek, így ráérünk kivárni a megfelelő ajánlatot.

Ma nagy készülődés van a szállodában, mert egy esti zenés rendezvény lesz, amire sok vendéget várnak. Ez csak jó nekünk, mert akkor jönnek a gazdagok, akik potenciális vevők lehetnek és talán a helyi folklór hangulatból is kapunk egy kis ízelítőt. Közben kellemes szellő fújdogál és már kicsit enyhült a nap melege is. Már sötétedik, amikor egy helyi odajön hozzánk, hogy érdeklődjön az autó felől, amikor felismerjük őt, hát ő Victor a tavalyi Patrolunk vásárlója, azaz segítője. Nagyon megörülünk egymásnak és máris telefonszámot cserélünk és majd holnap jelentkezik az autó miatt, amitől máris jobb kedvünk lett. Közben Viki és Krisztián is kijönnek beszélgetni hozzánk a pihijükből és persze hozzák a nagyon finom pálinkájukat. Egy jó kis beszélgetés kerekedik, laza pálinka fogyasztással, ami csalóka és már lassabban is pörög a nyelvünk. Néha halljuk a zenekart is, de túl nagy bulizás nincsen, pedig igen csili-vili ruhákban és sok drága autóval érkeztek. Lászlónak is beindul a bugi a lábába és már táncol is a parkolóban az autók előtt. Látszólag a helyiek örömére is, mert végre történik valami körülöttünk. Mi egyre jobb kedvűbbek vagyunk, nevetgélünk és talán hangosabbak is lettünk és a pálinka csak fogy-fogy, mert hát Vikiék holnap mennek haza és addigra el akarják fogyasztani a nedűt, de az mára túl sok lenne. Lászlónak már nehezen érteni a szavát, de mindenesetre mosolyog és táncol, még jó, hogy én abbahagytam a pálinka fogyasztást, így én haza tudom még vezetni az autót. Vikiék is aludni térnek, így mi is elindulunk hazafelé, bár László még maradna és az autóban is folytatja jókedvű hangoskodásait, majd végül bealszik. A szállásra kicsit kanyargósan tud már besétálni, de hamar beborul az ágyba és már alszik is.



7. nap (vasárnap)
Reggel kicsit bealudtunk a tegnap esti pálinkázástól, így később érkeztünk meg a szálloda parkolójába, ahol persze már lázasan vártak a kedvencnek nem mondható, autómosós neppereink. Azt hitték, hogy már eladtuk az autót, így láthatóan megkönnyebbültek jöttünkre.
Ismét bemászik a privát auránkba és már löki is a szöveget, de már egy kicsit emelkedtek az árak. Közben érkezik egy valóban vevőnek tűnő fazon, aki beszélget velünk, nézegeti az autót (ettől a nepper gyerek ismét ideges lesz) és végül azt ígéri, hogy hétfőn egy szerelővel visszajön megnézni az autót. Ez ismét csak egy ígéret és ha kivárjuk a hétfő reggelt, akkor ismét itt kell maradjunk két napot, hiszen az újabb repülőjárat csak akkor indul és hát már nem igazán szeretnénk még ennyi időt itt eltölteni. Ezért László kitartóan alkudozik a nepper gyerekkel tovább, akit magunk közt már csak úgy hívunk, hogy "kis-köcsög" (kiérdemelte ezt a címet). Közben Zoliék is begördülnek, akik úgy döntöttek, hogy elindulnak az autóval vissza Magyarországra. Ő már rutinos Bamakos és elmeséli a tavalyi "kis-köcsög"-gel kapcsolatos történetét, amiből kiderül, hogy egy ügyeskedő tolvajról van szó, akiből már neki is elege van. Már a notebook is az üzlet részévé kezd válni, amikor ismét megérkezik az unszimpatikus nepper Apuka meg a pénzváltója és a kiegészítők nélküli, csupasz autóra kapunk egy ajánlatot (ami kicsit több, mint az eddigi), amire rábólintunk, csak legyen már vége. Már nyitogatja is az autót, rendezkedik, beülne vezetni, szinte már ki vagyunk nézve az autóból, amikor rászólunk, hogy talán a pénzt rendezzük le előbb, majd aztán nyomuljon. László elviszi őket egy próbakörre még, én pedig ott maradok a cuccainkkal a parkolóban. Végre visszaérnek és megyünk a szálloda halljába, hogy lerendezzük az adás-vételt. Hát idén is kis címletekből áll össze a pénz, ami így sajnos nagy kötegnek tűnik. A magyarul készült papírokat kitöltjük (nem is zavarja őket, hogy mit is írnak alá) és kiderül, hogy a nepper Apuka Lászlóval egy idős, pedig olyan nagypapa fazonnak látszik. Túl vagyunk az adminisztráción, átadjuk a kiürített autót, ami mellett felgyűlve állnak a holmijaink és már jönnek is a helyiek, hátha csurran-cseppen nekik valami.


Közben ráerőltetjük magunkat a nepper vevőkre, hogy készülhessen róluk egy fotó, amit itt megoszthatunk most veletek, hogy tudjátok legközelebb (ha lesz Bissauba futam) kitől kell tartani. Bár a Bamakosokkal történt beszélgetéseinkből kiderült, hogy szinte mindenki veszteséggel tudta csak eladni az autóját, sőt van aki kénytelen volt otthagyni azt, így most is ott áll az út szélén vagy valamelyik helyi, ingyen használja, tehát ez volt a BB FUTAM, azaz a BIZTOS BUKTA FUTAM!

Autómosós nepper gyerek

Nepper Papa
Begurult a parkolóba egy taxis (hozott valakit ide), így azonnal lecsaptunk rá, hogy magunk mögött hagyva a helyszínt, végre megszabaduljunk ettől a káoszos időszaktól. Egy szerény megjelenésű taxis volt, akinek végre az autója is szépen, rendbe volt tartva, így a fuvar végén megajándékoztuk néhány autóból megmaradt, hasznos dolgainkkal, aminek nagyon örült.

Most a cél a mihamarábbi elrepülés innen, amire az esti repülőtérre menetellel még lehet esélyünk. Vasárnap révén nincs jegyvásárlásra lehetőség a városban, kizárólag a reptéren élesbe tudunk foglalni már. Ezért nekilátunk a becsomagolásnak, hogy rajtra készen álljunk este 10 órára, amikor nyit a repülőtér. Zoli és Csilla is átjön hozzánk, hogy segítségként a megmaradt, nehéz akkumulátorunkat és néhány apróságot autóval elhozzanak nekünk, na és persze mi is segítségként rájuk testáljuk a maradék kadó-inkat, ennivalónkat és ezt-azt, ami talán nekik is hasznos lehet a visszaúton. Hihetetlennek tűnik, hogy talán el tudunk végre indulni, bele se merjük élni magunkat, bár titokban nagyon vágyunk rá. László 9 órakor átsétált a repülőtérre, hogy érdeklődjön, de még nincs lehetőség a jegyvásárlásra. Nincs más választásunk, mint a csomagjainkkal átsétálunk a repülőtérre, oszt meglátjuk. Öltözékünk már a hideghez van igazítva, így leizzadunk, amíg kiérünk a főútra, ahol egy taxis magától megállt, hogy a kb. 1 km-re lévő reptérre csomagjainkkal együtt átvigyen. Rendes volt tőle, mert némi Euroért igazán segítőkész volt és valóban könnyebbség volt ez így nekünk.
Kezdődik a herce-hurca, sorbaállás, várakozás, majd Lászlót átirányítják egy másik helyiségbe, ahol lehet repülőjegyet vásárolni és kb. 20 perc után boldogan jön vissza:

- Sikerült, kaptunk jegyet Londonba, Reni lányunkhoz, így végre elrepülünk innen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése