Ars poetica

Ars poetica
Ars poetica: Érzés, ami hajt minket

2012. január 27., péntek

Kútba esett álom

Indulás után, bementünk Velingara iskolájába, hogy átadjuk az ajándékokat. A 003-as fiatalok az előtérbe ücsörgő asszonynak adták a szatyrokat, mert ő gyűjtötte be, de ez így személytelennek tűnt, ezért László úgy gondolta, hogy mi inkább osszuk szét. Hát lehetetlenség volt a sok erőszakos gyereket fegyelmezni, szétkapkodták a kezünkből, széttépték a zacskót, ez sem volt így jó élmény, viszont lehetett őket fotózni.


Mivel ma még el kell érnünk világosba a Niokolo Koba Nemzeti Park bejáratát, ezért nekivágtunk a bozótos szavannának. Mivel ma is csak falvak nevei szerint lehetett haladni, így a sok földútból kellett kiválasztani a jót, illetve kérdezősködni kellett több helyen. Több faluba láttuk, ahogy csoportosan húzzák a vizet 40-50 méter mély kútból, így az egyiknél lelassítottunk, hogy tudjunk fotózni. Fotózás közben egy nagy ütést éreztünk és az autó jobb eleje lesüllyedt. Kiderült, hogy belehajtottunk egy kútgyűrűbe, így a jobb kerekünk a levegőbe lógott, felülve az autó a első differenciálművére.





Hát a nézegetésnek meg lett az ára, de azonnal van segítség, mert itt vannak velünk a 003-as fiatalok. A helyiek kézzel azonnal emelgetni akarták az autót, de nem engedtük. Elő az emelőket és indul az ötletelés a megoldásra. A homokvasat tegyük a kerék alá a kútgyűrű szélére, csak meg kell emelni az autót. Ezt több lépcsősen lehet csak megcsinálni. Közben befutottak más Bamakósok is, fotózták és videózták az eseményt. A helyiek is nagyon kíváncsiskodtak, körbe álltak minket. Persze László nem adta fel és sikerült a homokvason kifarolni a kútgyűrűből, melyet tapssal ünnepeltünk. Szerencsénkre nagyon lassan mentünk bele, így nem lett semmi baja az autónak, haladhattunk tovább.



Végre elértük a főutat is, ahol már lesznek nagyobb falvak, hogy tankolni tudjunk. Az első kútnál viszont kiderült, hogy egész Szenegálba nincs gázolaj, így a futam nem fog tudni haladni, mert csak hétfőre várható az üzemanyag. Elkezdtünk számolgatni, hogy kinek mennyi üzemanyaga van, mennyit fogyaszt az autója és hány kilométer van még a célig és úgy döntöttünk, hogy a következő nagyvárost megcélozzuk. Útközben Lászlónak  zseniális ötlete támadt, hogy felváltva húzzuk egymást legalább az aszfalton, így üzemanyagot spórolunk. Meg is álltunk az út szélén, hogy összekötjük egymást, közben Marci leintett egy kamionost, hogy tőle is vegyünk üzemanyagot. Sikerült az alku, így lett +25 literünk ráadásnak, persze azért marad a vontatás is, az a biztos.


Tambacoundába már nagy a káosz a benzinkutak környékén, sok a félreállt autó, köztük Bamakós is, na meg a vérszemet kapott helyiek ajánlatai. Veszünk vizet és kenyeret, majd haladunk tovább, hogy még időben elérjük a park bejáratát. Ha az üzemanyaghiány miatt kényszer pihenőnk lesz, akkor inkább Simentinben szeretnénk ragadni, mert ott lesz látnivaló és szállás is.
Elértük a bejáratot, de csak 5 autónként és kísérővel lehet bemenni, na persze meg pénzért. Elég nehézkesen mentek a dolgok, közben az autóknál a folyamatosan kolduló gyerekek. Végre elindulhattunk befelé, de egy nagyon hosszú és rossz út vezetett be a szállásokig, persze üres szoba már nem volt, így marad a kocsiban alvás. Viszont voltak olyan rendesek, akiknek már volt szobájuk és megengedték nekünk, hogy használhatjuk a fürdőszobájukat, igaz csak hideg víz van, de ebben a melegben tökéletes felüdülést jelent. Felfrissülve beültünk az étterembe egy meleg vacsorára, ami sült csirke volt csicseriborsóval és egy banán desszertnek. Jól esett a kiszolgálás, egy kis kényelem. Már készülődtünk a lefekvéshez, amikor betoppant a másik két csapat is és azonnal beindult az élménybeszámolós, pálinkás este.