Ars poetica

Ars poetica
Ars poetica: Érzés, ami hajt minket

2012. február 1., szerda

Döntés: repülünk Londonba!

Reggel becsomagoltunk egy napra való ruhát, mert a 003-as maradék fiataljaival (Balázs és Marci) együtt kibéreltünk egy helyi terepjárót, hogy csatlakozzunk a magyar származású, hódmezővásárhelyi Albert Zalánhoz, aki az adományokat viszi Cacine falujának, így mi is meglátogathatjuk misszióját és az iskolát, amit létrehoztak. Az adományokról és az iskola életéről beszélt már nekünk Zalán, így szívesen csatlakozunk a karavánhoz.
A megbeszéltek szerint 10 órára betaxiztunk az Azalai Hotelbe, ahonnan indultak az autók, de sajnos Zalánnak a helyi ügyintézések miatt, konfliktusmegoldási feladatai akadtak, emiatt mi kényszervárakozásba kerültünk.

Ez idő alatt beszaladtunk a TAP Portugál légitársaság irodájába, hogy repülőjegyet váltsunk magunknak. Felmerült bennünk, hogy mivel hamarabb érhetünk így haza, mint amit terveztünk, ezért volna időnk meglátogatni lányunkat, Renit Angliában, hiszen van járat Londonba is. Balázs segítségével, akinek volt az egyetlen működő telefonja, gyorsan felhívtuk Renit, hogy nem lenne-e alkalmatlan nekik, ha odarepülnénk hozzájuk pár napra. Mivel még volt hely a február 4-ei járaton, így volt értelme 4 napra átrepülni Reniékhez, mert 8-ától már érkezik hozzájuk "szállóvendégként" Márti, párjának az anyukája, így szülői meleg-váltás lesz náluk. Boldogan megváltottuk a jegyet, ami ugyan húzós volt és visszamentünk a szállodához, de sajnos még mindig nem lehetett elindulni, így újra vissza a városba, mert a helyi kézművesekkel László egyeztetett karkötő és nyaklánc készítést, amire szeretett volna rákérdezni. Már jó ismerősként köszöntötték őt, de még nincsen készen, így majd visszaérkezésünk után megyünk újra érte.

Ismét vissza a szállodához, ahol változatlan a helyzet, így a szálloda medencéjénél, láblógatással töltjük el az időt. Végre indulunk, de az út még hosszú, ezért elsőként tankolunk még a városba. Amikor ott állunk a kútnál egy ismerős autó gurul be mellénk: - Hát ez a mi autónk! Kipattanunk a kocsiból és ismét örömteli ovációval üdvözöljük egymást, újra közös fotózás, majd Zalán segítségével magyarázzuk nekik, hogy elfelejtettük oda adni a kerékőrhöz tartozó kulcsot, amivel a kerekeket le tudják venni. Így László bepattant a már teljesen kitakarított és üres hátsó ülés helyre és elhajtott velük a szálláshelyünkre, hogy oda adja nekik az átalakító fejet, mi pedig majd tankolás után felvesszük őt. Szerencse volt, hogy összefutottunk velük, bár gondoljuk, hogy valahogy megoldották volna a keréklevételt is.

Kb. 6 óra hosszas zötykölődés után, már sötétben érkezünk meg Cacine-ba a misszióhoz, ahol terülj-terülj asztalkával, kedvesen fogadnak minket. Vacsorázunk, majd a misszió szobáiban, ahol akadt egy hely (szivacs) oda lefeküdtünk aludni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése