Ars poetica

Ars poetica
Ars poetica: Érzés, ami hajt minket

2013. január 28., hétfő

4. nap - Átkompoltunk Afrikába...

Ma korán, sötétben ébredtünk, bár szívesen aludtunk volna még. Összepakolás, majd indulás az ablakból is jól látható kompkikötőhöz, megcélozva a 8 órás kompot.

7:15-kor kikanyarodnánk a szállodától a kikötő irányába, de behajtani tilos, úgy-hogy ellenkező irányba majd körforgalomról-körforgalomra haladtunk, de sehol egy kikötőt jelző tábla, zsákutca, majd ismét visszakeveredünk a kiindulási pontunkhoz. Kicsit idegesek lettünk, hiszen egy 5 percnek tűnő távolságot kell csak legyűrni és az idő is szorít, hiszen még tankolni is akartunk. Újra nekivágunk egy másik irányba, körforgalom 1, 2, majd autópályán Malaga felé haladunk, röhej. Gyorsan le, visszafordulás, végre meg lett a tábla, haladunk a táblák szerint, majd szelektálás Ceuta erre, Tanger arra, beállunk a pulthoz, de ott nem lehet jegyet venni. Félreállás és hatalmas séta vissza a főépülethez, amit Laci tett meg már kellően felhúzva. 15 perc múlva, éppen 8 órára visszaér, de szerencsénkre a kompba még be se álltak az autók, így nem csúsztunk le róla. Zizeg az agyunk, le kéne nyugodni, majd lassan bepréselődünk a kompba.


Közben összetalálkozunk a 051-es csapattal (Józsi, Béni), akik hasonlóan velünk Zagorában szeretnének csatlakozni a futamhoz. Dumcsi, fecsegés és már isszuk is a kávét a kompon. Látványosságként delfineket láttunk a komp mellett ugrálni, na ez legalább megnyugtat minket, mert most következik a határátlépés első tortúrája. A kompon a személyek beléptetését letudtuk, ami jó, de az autót külön kell. Megérkezünk Afrika partjára és érdekességként a kompról úgy kell letolatni az autóknak (már kompoztunk egy párszor, de ilyet még nem láttunk).

Beterelik az autókat egymás mellé a vámra, majd semmi, próbáljuk figyelni a fejleményeket, majd kiderül, hogy egy papírt kell elkérni az ott beszélgető vámosoktól, amit ki kell tölteni 3 példányban, majd nekik visszaadni pecsételésre. Meg van az emberünk, akihez tartozik a sorunk, mosolygás, papír ide, majd kitöltve vissza, majd lázasan mutogat nekem (Ildi) egy irányba, hogy menjek a Police irodába a marokkói számommal. Nem értem, mert abba az irányba nincs semmi, majd egy francia nő is a
rendőrséget keresi, így rátapadok, hogy együtt oldjuk meg a feladatot. Kiderült, hogy egy fitnesz programot kaptunk, mert egy igazán távoli főépület, emeletére kell felmásznunk, majd vissza.
Közben Laciéknak meg az autóval át kellett állni egy géphez, mert a tranzit autókat beszkennerezik. Végeztünk az autó behozatalával, indulhatunk utunkra, vámos mosolyog: Bon voyage...

Sity-suty az autópályán vagyunk, mely meglepően minőségi, (még váltani se tudtunk pénzt) felocsudni sincs időnk, amikor fizetős kapuhoz érünk. Hát ebben is fejlődnek, tovább az első benzinkúthoz, ahol egy kis szusszanásra és kajálásra megpihenünk. A kutasok már jönnek is, hogy szívesen váltanak pénzt, átszámoljuk, adok-veszek és már tudunk is tankolni Dirhamért. A benzinkút európai szinvonalú, tiszta, még játszótere is van, ja és már 20 fok, ragyogó napsütés.



Egy kis csapatmegbeszélés után indulunk Casablanca és esti célként Marrakesh felé. Mivel autópályán haladunk, ezért Ildi vezet, hogy Laci tudjon foglalkozni a kamerával, technikával. Letérő Casablanca felé egy kis város feeling miatt. Hát a vezetési morál, az ki merre lát és akar haladni és aki bátrabb az győz. Egy hatalmas káosz, szabály vagy előzékenység nulla. Nem egyszerű feladat és még iszonyú dugó is van, a város tele van sippal integető rendőrrel és egyre lázasabban zavarják az embert, hogy haladjon, mígnem üresedik az utca és kiderűl, hogy egy nagyon fontos ember érkezik a városba (Mohamed), ezért terelnek el mindenkit.
Kis utcák, tömeg, zűrzavar, végre megtaláljuk a központi részt, rápillantás, majd induljunk neki Marrakeshnek, mert elsz...tuk az időt.

Lassacskán haladunk kifelé, ismét autópálya, hajrá... Megbújva több helyen is láttunk rendőröket mérni és sajnos egy bokorban lapuló lefotózott 120 helyett 130-al mentem. Leintenek a fehér-kabátos rendőrök, franciául magyarázza, hogy fizessek 300 Dirhamot büntinek. Egy kis értetlenkedés és mosoly után sem enyhül, nincs mese fizetni kell. Papírmunka, majd bosszankodva tovább. Hát ez nem a mi napunk, volt már jobb is és reméljük lesz még jobb. Álmomban se gondoltam volna, hogy pont itt fognak megbüntetni gyorshajtásért.

Közben jönnek az SMS-ek a 051-től, hogy melyik szállodába menjünk, mert ők bátran befoglaltak otthonról, így az adott címet célozzuk meg. A sötétségben a domb alján nagy fényfolt, elénk tárul Marrakesh fényei. Megtaláljuk a szállást, de a fiúk még nem értek ide, így becsekkolunk addig. A szálloda aljában, egy műhelyszerű parkolóba tudunk leállni, itt egy kis pakolászás, hiszen tiszta ruhát szeretnénk felvenni. Jön a londiner fiú is segíteni és már szobán is vagyunk. Egyszerű, de itt még van meleg-víz (mert lejjebb már tudjuk, hogy nem lesz). 21 óra felé megérkeznek a 051-es fiúk is, rövid megbeszélés, előkerül az ágyasszilva, kocc és nekivágunk az esti Marrakeshnek. Taxit fogunk, bepréselődünk, majd a taxis lázasan magyarázza, hogy csak 3 embert tud elvinni, igaz 5 személyes az autó. Nem értjük, de kiszállunk, hogy fogunk egy másikat. A másik is azt magyarázza, hogy nem visz el, csak 2 taxival minket. Fogunk még egyet, ha ez itt a szabály (szabály... hát eddig a gyorshajtáson kívül, más szabályozás vagy annak betartására utalót nem nagyon tapasztaltunk itt) Például a kivilágítatlan kismotoron, bukósisak nélkül, többen is ülnek és száguldoznak akár még a járdán is.


Megérkezünk a Medinához, hatalmas tömeg, a tér közepén nagy fények, fel-fel lövő kék villogás, füst, szagok, illatok. Nekivágunk, kis-táskákra, fényképezőre figyelni, bár Laci álcázva mellkasára pántolta a GoPro kameráját, így észrevétlenebbül tud videózni. Színes kavalkád, ahogy elérjük a gyümölcspultokat, majd magok, fűszerek és egy kis sátras blokkban vannak az ételkészítők. Azonnal megtámadnak, hogy invitáljanak minket vásárlásra, evésre. Vidámak, barátságosak és kitartóak. Próbálják egymást űberelni jópofasággal, egy kis lökdöséssel, majd felhívja figyelmünket a bódéjának a számára, hogy ne felejtsük el és hozzá jöjjünk vissza. Józsi már nagyon éhes (bár mis is, csak azt beszéltük, hogy a helyiekkel telit fogjuk választani, mert az a tuti), döntünk és hagyjuk magunkat beinvitálni az egyikhez. Színes a pultja, van nyársra szúrt marha, bárány, csirke, krumplifánk, zöldségek, szószok, olíva stb. Mindenki kimutogatja magának, hogy mit szeretne, majd leülünk egy inogó, eltört padra, lábai egy kábelgödör tetején, egy vékony lécen imbolyog, ha az egyikünk feláll, a másik dülöngél, mint a mérleghintán. Nyüzsögnek körülöttünk, megérkeznek a kéregető asszonyok, gyerekek. Jön a CD-t áruló furi szerkezetes fiú, akinek tákolmányozott kiskocsijára rá van erősítve egy autósrádió, amit egy akkumulátorról üzemeltet, alul egy nagy hangfal és bömbölteti a helyi zenét.


Jó kis hangulata van a kavalkádnak. Közben folyamatosan hoznak kicsi tálkákban ezt-azt, Laci már a pult mögött videózik, elkészül a nyárs is.


Eszünk, iszunk, persze szesz nincs, de engedélyükkel Laci az asztal alatt önti a hozott sörét, majd eljutunk a fizetéshez is. Józsi megy egyezkedni, hiszen ő remekül beszél franciául, folyik az alkudozás, majd jön, hogy fejenként 100 Dirham lesz, pedig szegény Béni alig evett. Vissza újabb alkura, majd a vége 380 lett összesen, na nem baj a hangulatért megérte.

Elindulunk a bazáros felé, de már húzzák le a rolókat, erről lecsúsztunk, hiszen már 11 óra van. A magosok még invitálnak, hogy kóstolgassunk, az egyiknél megállunk és a portékáját végigkóstolva, veszünk is tőle.
Indulunk a taxikhoz, ahol ismét nyüzsi van körülöttünk, hiszen potenciális kuncsaftok vagyunk. Egy öreg Mercis erősködik, hogy ő mindenkit elvisz egy fuvarba 80 Dirhamért (idefelé összesen 40 volt a két taxi), így alkudozunk tovább, majd enged és 50-ért hazajutottunk.
A nap végi hangulat javította kedélyünket és kiderült, hogy wifi is van a szálloda halljában.

Megtett kilométerek: kb. 600 km

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése